Kikosarazta Vidnyánszkyt a Burgteather

2013. szeptember 13. 14:42
A bécsi Burgertheatert is meghívta tavaszi nemzetközi színházi fesztiváljára a Nemzeti Színház. Az osztrák teátrum azonban nemet mondott a felkérésre, mondván nem akarják, hogy a Burgertheater hírnevét használják a „magyar kultúrpolitika megtépázott renoméjának a kijavítására”, illetve Balog Zoltán és Vidnyánszky Attila másként állította be korábbi találkozásaikat, mint ahogy azok zajlottak.

Nem fogadja el a bécsi Burgtheater a budapesti Nemzeti Színház meghívását a 2014 tavaszán rendezendő első nemzetközi színházi fesztiválon való vendégszereplésre – közölte a bécsi színház pénteken. A színház honlapján is megjelent, a sajtónak elküldött közlemény hangoztatja: „a jelenlegi magyar kormány kultúrpolitikusaival, köztük Balog Zoltán miniszterrel és Vidnyánszky Attilával szerzett tapasztalatok azt mutatják, hogy ők a találkozásainkat utólag gyakran másként állították be, mint ahogy azok zajlottak”. A színház hozzátette: „Nem akarjuk engedni, hogy a Burgtheater hírnevét ismét felhasználják a magyar kultúrpolitika megtépázott renoméjának a kijavítására”.

A dokumentum hangsúlyozza, hogy a Burgtheater ennek ellenére folytatni kívánja az eszmecserét a magyarországi kultúrpolitikáról, és – mint fogalmaz – árnyalt vitát kíván lehetővé tenni. A közlemény szerint ehhez jelenleg jobb helyszín Bécs, mint Budapest. A teátrum emlékeztet arra, a Burgtheater már korábban fontolóra vette, hogy színházi fesztivált szervez aktuális magyar darabokkal, mihelyst sikerül biztosítani az ehhez szükséges pénzügyi eszközöket. E fesztiválon bemutathatnák rendezéseiket „mind olyan független színházi csoportok, amelyek úgy érzik, hogy számukra káros a magyar kultúrpolitika, mind pedig a magyar Nemzeti Színház, amelyet a személyi változások után a nemzeti konzervatív táborhoz kell sorolni”.

Összesen 41 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

szerintem +

pont a vérnáci bécsi színfónikusokat is jegyző osztrák kultúrpolitikának kéne a legjobban kussolni a megtépázott renoméról...

értem?

Tökéletesen igaza van, Vidnyánszkynak, a magyaroknak nem kell igazodniuk az osztrákokhoz.

A háború után Ausztriában vontak legkevesebb nácit felelősségre, így a legjobb, ha hallgatnak. Valóban borzasztóak azok a képsorok, amik megőrizték a Hitlert őrjöngve éltető osztrák tömegeket.

Az meg nem egyedi jelenség, hogy a színházi életet a liberálisok sajátították ki maguknak, s ők kívánják eldönteni, mely szerzőket és rendezőket, de színészeket is engednek a nyilvánosság közelébe. Ez a tipikus agresszív kirekesztés élhető meg itthon is. Szó sincs a kultúráról, csak a pénzről, a színházak birtoklásáról, a kultúrális egysíkúságról, diktatútáról.

Vittorio Sgarbi a Berlusconi vezette jobboldali kormány kultúrális minisztereként látogatott régebben Párizsba egy kultúrális program kapcsán. A francia "liberálisok" - gondolom nem szükséges egyéb, a hovatartozásukra vonatkozó pontosítást használnom - egy fórumon Sgarbit egyszerűen nem hagyták szóhoz jutni. Bekiabáltak, trágárkodtak, szóval olyan bunkók voltak, mint a liberálisok általában.

Azaz a "liberálisok" viselkedés kultúrája egyenlő a kirekesztéssel, a mások stigmatizálásával, más kultúrák mocskolásával, lenézésével, az előjogok megkaparintásával, az erkölcsi zülléssel.

Vidnyánszky meg jobban megválogathatná, hogy kivel áll szóba. Szerintem is nagyszerű, hogy az osztrákok otthon maradnak...

Figyelmesen olvassa el amit írtam, a történet nem Vidnyánszkyról szól, talán megérti.

Egyébként meg nem hívtam volna meg őket, a vonatkozó bécsi színház nem színházi etalon. Tájékozódjon egy kicsit nyugatabbra is.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés