Erdős Virág nagy köve

2013. szeptember 21. 11:32

Kálmán C. György
Első változat
A Kárpátia díjazásával az NKA saját trükkjének fogságába esett.

„A Kárpátia díjazásával – és most hadd legyek rendkívül jóindulatú, szokásomhoz híven – az NKA saját trükkjének fogságába esett. Mint emlékezetes, L. Simon László keresztülhajtotta azt a törvénymódosítást, amelynek értelmében az Artisjus pénzének bizonyos hányadát az NKA osztja szét. Ennélfogva ha egy szerző, zenekar, kiadó sok (szerzői jogi) pénzt hoz, akkor azt tömni kell további apanázzsal, hogy aztán tovább lehessen fejni.

Álljunk meg itt egy pillanatra.

Képzeljük el, hogy az egyik jobb (mondjuk a berlini) filmfesztiválon a díjkiosztó gálán kiszólítják a színpadra a nagy formai újító, zseniális fiatal üzbég rendező mellé a legjobb epizódszereplőt, a Dick Bigg álnevű pornószínészt (az Idősödő Hófehérke a kohóban című filmből), majd rögtön a mesteri premier plánokról és borzongató atmoszférájú tájképekről ismert idős indonéz operatőr-mester után a Zamek, pisi a nyakba! 4. című fergeteges német vígjáték producerét díjazzák. Mert a fesztivál vezetősége úgy döntött, hogy a komoly anyagi sikert hozó alkotásokat valahogyan nyilvánosan értékelni kell, és ezt így vélik a legegyszerűbben megoldhatónak.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 52 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Ki volt az az ökör, aki ennek a szopós k...nak 400 ezer forintos alkotói támogatást adott?
Menten -háthova is- lehidalok!

de nem szoknak le. valahogy pedig le kellene szoktatni őket.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés


Ajánljuk még a témában