Több mint ötszáz programmal várnak a kulturális örökség napjai

2013. szeptember 21. 13:30
A hétvége folyamán ötszáznál is több helyszín nyitja meg kapuit a látogatók előtt országszerte a kulturális örökség napjai eseménysorozat keretében, amelynek középpontjában idén a vizek házai állnak.

Forrásházakba, víztornyokba, tározókba és fürdőkbe is ellátogathatnak az érdeklődők országszerte, valamint számos olyan helyszín nyit ki a hétvégén, amely máskor nem fogad látogatókat. A programsorozat részeként vasárnap estig látogathatók egyebek mellett a budapesti fürdők, a kőbányai víztározó medence, a Tassi zsilip, a mohácsi vízimalom és a gyulai Tájvízház, ahol sétákkal, szakvezetésekkel, filmvetítésekkel és interaktív gyerekfoglalkozásokkal is készülnek a szervezők.

A Forster Központ 12 kezelésében álló műemléket mutat be az érdeklődőknek a két nap során; látogatható lesz egyebek mellett a budai Várnegyedben a De la Motte-Beer-palota, a fáji Fáy-kastély, Füzérradványban a Károlyi-kastély, Nádasdladányban a Nádasdy-kastély és a péceli Ráday-kastély. Szombaton a lovasberényi Cziráky-kastélyt, a tatai Esterházy-kastélyt, Pécsett a Jakováli Haszán pasa-dzsámit, a budanyéki romkertet és a dégi történeti kastélyparkot tekinthetik meg a látogatók.

Budapesten nyílt napot rendeznek szombaton a 40 éve megújult fogaskerekű vasút telephelyén, valamint látogatható lesz a BKV Deák Ferenc téri és szentendrei múzeuma. A Füvészkert irodalmi estekkel és kertbemutató sétával csatlakozik a hétvége programjaihoz, az Aquincumi Múzeum tárlatvezetéseket szervez. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) épülete is várja a látogatókat, csakúgy mint a Külügyminisztérium Bem téri főépülete.

Baranya megyében városnéző túrákra és ritkán látogatható épületekbe szerveznek vezetett programokat, Békéscsabán kiállításokat, előadásokat, városi sétákat tartanak a Munkácsy Emlékházban és a Csabagyöngye Kulturális Központban. Fejér megyében többek között látogatható lesz a székesfehérvári Árpád fürdő, a városháza, a Sörház, a Sörházmalom, valamint az Akóts-malom, Fehérvárcsurgón a Károlyi-kastély, míg Dégen a Festetics-kastély és parkja. Veszprém megyében számos kert, műemléképület tart nyitva, valamint több múzeumban, gyűjteményben ingyenes tárlatvezetést tartanak. Nyíregyházán a város építéstörténetéről szóló különleges kiállítással és a városháza nagyközönség előtti megnyitásával készülnek a kulturális örökség napjaira.

Összesen 1 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés