Sofi Oksanen lesz a Könyvfesztivál vendége

2013. szeptember 24. 18:23
Sofi Oksanen finn író lesz a XXI. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál díszvendég írója – közölte a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése (MKKE) kedden.

Az MKKE hangsúlyozta: Sofi Oksanen személyében először nyeri el finn alkotó a Budapest Nagydíjat, és Ljudmila Ulickaja 2009-es kitüntetése óta ő a második írónő, aki a rangos elismerésben részesül.

Sofi Oksanen 2003-ban a Sztálin tehenei című könyvével robbant be a kortárs északi irodalomba. Ezt követően 2005-ben jelent meg a Baby Jane, majd 2008-ban a világhírt hozó Tisztogatás című könyve. Magyar nyelven műveit a Scolar Kiadó jelenteti meg. Legutóbbi könyvét, amely a Kun kyyhkyset katosiva (Amikor a galambok eltűnnek) címet viseli, szintén a Scolar fogja kiadni a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál alkalmából.

Az MKKE közleménye felidézi: Sofi Oksanen, az egyik legnépszerűbb kortárs finn író, 1977-ben született a finnországi Jyväskyläban – észt anyától, finn apától. „Irodalmában azóta is erőteljesen jelen van Finnország, a Szovjetunió és az elnyomás alatt fuldokló Észtország történelme, illetve a női lét, a nők ellen irányuló erőszak kérdései” –olvasható a dokumentumban.

Oksanen a Helsinki Színművészeti Akadémián tanult dramaturgiát, első drámája a Tisztogatás volt, amelyből később megszületett az azonos című világsikerű regénye. A drámát 2011-ben a kaposvári Csiky Gergely Színház is bemutatta Valló Péter rendezésében.

A fiatal írónő irodalmi munkásságát az évek folyamán számos rangos skandináv és nemzetközi díjjal ismerték el. 2013-ban az első finn írónőként kapta meg a Svéd Akadémia által alapított irodalmi díjat. 2010-ben az észt köztársasági elnök a Terra Mariana Kereszt IV. fokozatával tüntette ki, 2012-ben pedig Sauli Niinistö finn államfő Finn Oroszlán érdemrendet adott át neki, amellyel – az indoklás szerint – „Oksanen kimagasló irodalmi tevékenységét ismerte el a finn nemzet”.

A könyvfesztivált 2014. április 24. és 27. között tartják, az esemény díszvendég országa a korábbi bejelentés szerint Törökország lesz. Az MKKE felidézte: Törökország idén áprilisban a Londoni Könyvvásár díszvendége volt, emellett az idei budapesti könyvfesztiválon is látványos standdal volt jelen.

 
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés