Csak az önkormányzati fenntartású művészmozik kapnának pénzt

2013. szeptember 27. 18:21
A Cirko-Gejzír mozi nehezményezi, hogy a Fővárosi Önkormányzat idén kizárólag a saját tulajdonában álló művészmoziknak juttat működési támogatást. Ezzel nehéz helyzetbe kerülhet a három nem önkormányzati fenntartású artmozi, a Cirko-Gejzír, a Tabán és a Vörösmarty.

Örömmel értesült a Cirko-Gejzír mozi arról, hogy a Fővárosi Önkormányzat 50 millió forintos támogatást ítélt meg a saját tulajdonában álló művészmoziknak, a Puskinnak, a Toldinak és a Művész mozinak. A Cirko-Gejzir ugyanakkor nehezményezi azt, hogy a három nem önkormányzati fenntartású artmozinak nem ítéltek meg működési támogatást. Mint emlékeztettek, működési támogatáshoz semmilyen központi forrásból nem tudnak hozzájutni ezek az intézmények, az önkormányzatok azonban a korábbi években kiálltak a művészmozik mellett.

Budapesten már csak három olyan artmozi – a Cirko-Gejzír, a Tabán és Vörösmarty –működik, amelyek bár nem önkormányzati, hanem alapítványi, illetve magántulajdonban vannak, szintén támogatásra szorulnának, csakúgy, mint a vidéken működő független mozik – hangsúlyozták. A Cirko-Gejzír kommünikéje rámutat: civil státusukból adódóan ezek az artmozik a rezsi mellett bérleti díj fizetésére is kényszerülnek, ami a Budapest Film Zrt. mozijaival kapcsolatban nem merül fel, hiszen azokat a Fővárosi Önkormányzat díjtalanul bocsátja rendelkezésre.

Ismét reményünket fejezzük ki, hogy az Emmi kulturális államtitkársága, a Nemzeti Kulturális Alap vagy a Magyar Nemzeti Filmalap valamilyen forrásából az artmozik összessége – a vidéki intézményeket is beleértve – rendszeres és kiszámítható működési támogatáshoz juthat, és tovább folytathatja munkáját a színvonalas európai és hazai filmek terjesztésével” – áll a közleményben.

A dokumentum emlékeztet: idén és az előző két évben volt már országos hatókörű, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) által kiírt pályázat, de az kifejezetten csak az önkormányzati kötődésű mozik digitális technológiára történő átállását segítette, így a működési gondok továbbra is sújtják az artmozikat.

 

Összesen 2 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés


Ajánljuk még a témában