Vitéz lélekemelés a Nemzetiben

2013. szeptember 29. 14:34
Abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy megnézhettem a Nemzeti Színház évadnyitó előadását.

„Tegnap este abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy megnézhettem a Nemzeti Színház évadnyitó előadását, Tamási Áron Vitéz lélek című darabját. A mű a fenti idézet jegyében is íródhatott volna, mert a hűség és hit diadalát hirdeti. Cselekménye nemes egyszerűséggel oldja fel a gordiuszi csomót: test és lélek, égi és földi szerelem egymásnak feszülése a hit és a hűség erejéből simul el. 


Az eltöröttnek tűnt egész ép testet ölt. 

A színpadon megelevenedő sorsok egyetlen, a világ szabott rendjével dacoló férfi, a Trill Zsolt által zseniálisan formált Balla Péter személyén fordulnak meg. Igazi felforgató ő! A hét esztendei háborús száműzetésből falujába hazatérve nincs helye a kis közösség szabta keretek között. Más ő, mint a többiek. A gépek korában egy kereszttel jelölt szamárra hagyatkozik. A színen meg nem jelenő, de a darab törénéseit mindvégig befolyásoló állat - mely az ostobaság és (Jézus bevonulása óta) az alázat szimbóluma is - Balla Péter hitével azonos egy igaz, makulátlan életben.”
Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 43 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Hál istennek elvonult a melegfront és érdekes módon minden megy tovább, sőt!!!

"Semmi "buzulás", csak szerelem, barátság, hűség.
Meg katarzis minden mennyiségben... "

hát igen: ide pervertálódott a közönség ízlése.

"Vidnyánszky nem kérdéseket feszeget, nem elgondolkodtat, hanem igét hirdet."


Szerinted az idei "István a király"-ban milyen kérdés maradt válasz nélkül, ha ugyan feltevődött?

Egyébként ebben a hitehagyott országban a közélet szinpadán kizárólag SZENT FERENC hírdet íget, úton-útfélen, híd-hídalatt és a facebook oldalán rendszeresen. Csak úgy fröcsög belőle a bibliaidézés, a ön-kijelentés és a prófécia.

https://www.youtube.com/watch?v=4Fu55CR1Wxs

Megnéztem a blogot, ahonnan ez az írás idekerült. Erről többet nem is akarok írni.

Valószínűleg a szerző eddig nem sok mindent olvasott Tamási Árontól, javaslom pótolja, mert érdemes. Jégtörő Mátyás, satöbbi. Akkor talán kevésbé szórja majd a szuperlatívuszokat.

A szamár alakja pedig bizony éppen az, amit olyan sokan gyaláznak Alföldi rendezéseiben: a szokatlan, a meghökkentő, a provokatív. Ahogy olyan jól megfogalmazta a blogban:

"a szamár megvetést és szánalmat, felháborodást és morgást vált ki, de mindenképpen odavonzza a közösség tekintetét. Mindenki reflektál a különcre, s annak szamaras hitére. Mint annak idején Krisztus felforgató, megdöbbenést kiváltó szavai, az addigiaktól gyökeresen mást hirdető világképe: Balla Péter is átrendezi saját kis világát: a faluját. Ahogy a darab egy pontján mondja: egy kis hitből gyúrt hólabdát elindít valahol, amely ellenálhatatlan görgeteggé növi ki magát, hogy aztán a bűnből feloldozást, a szenvedésből boldogságot, a koporsóból bölcsőt formáljon."

Kedves Lotte, ez a művészet.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés


Ajánljuk még a témában