Egyesek rég túllépték a színház határait

2013. október 15. 8:51

Vidnyánszky Attila
Magyar Hírlap
Úgy tűnik, még a hozzánk lojális lapok újságírói is igyekeznek megfelelni valamiféle külső elvárásnak. Interjú.

Ön szerint létezik az az újságíróréteg, amely nem igazodik politikai oldalakhoz, ezen belül a színikritikusok körében népszerű baloldali horizonthoz, ha színikritikát ír?

Én még ezt nem igazán veszem észre, mert úgy tűnik, még a hozzánk lojális lapok újságírói is igyekeznek megfelelni valamiféle külső elvárásnak. Alig találni kivételt. A színikritikusi körben nagyon komoly kultúrmaffia diktál. Pusztán arra volna szükség, hogy a színházban látottakról mindenki őszintén írja meg a véleményét, anélkül, hogy bármiféle elváráshoz igazodna.

Amikor a kulturális kormányzat bizonyos pénzeket megvon a függetlenektől – mondják az érintett társulatok –, ez a fajta szembenállás csak növekedni fog…

Ki az, aki nem kapott pénzt közülük, és hol van még olyan támogatási rendszer, ahol többet kapnának, mint nálunk? Több orosz művészbarátom hazaköltözött például Németországból – amely tizenöt éve még maga volt az előadó-művészeti Kánaán –, mert ott sincs már annyi pénz, mint korábban. A szlovákok, lengyelek, csehek, románok nem is igazán értik, hogy miről beszélünk, mivel náluk nem létezik ilyen finanszírozás. A legnagyobb baj ott van, hogy mindenféle tévhit, hazugság terjed velünk kapcsolatban a világban. Igencsak megkérdőjelezném az innovációt, a színházújító jelleget bizonyos »független« színházak kapcsán, amelyre hivatkozva érvelnek a legtöbbször. Emellett egyes meghatározó egyéniségeik a konkrét politikai állásfoglalásaikkal már régen túllépték a színházművészet kereteit. Lehet, hogy akkor nem a kulturális tárca által, hanem a pártok kasszáiból kellene őket finanszírozni. Még az is lehet, hogy így történik. Van az a négy-öt társulat legfelül, ők mindig is kaptak támogatást, most is. De hogy mi történik alul? Óriási dzsumbujt látunk. Én a személyre szabott kifizetéseknek nem vagyok híve, az inkubátorházaknak és a befogadóhelyeknek viszont igen. Na de azzal, hogy az egész független szférát mindenek fölé helyezzük, figyelembe se véve, hogy a színházba járó közönség kilencvennyolc százalékát nem ő szolgálja ki, nem értek egyet. Téboly, hogy annak idején minimális sajtóvisszhanggal be lehetett zárni például az ország legnagyobb színházát, az Erkelt, ahol esténként többen néznek színházat, mint az összes függetlenben együttvéve.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 18 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

"Egy rendezőtől érdektelen, hogy mi a véleménye ÁLTALÁBAN a kritikáról. Az érdekes, hogy hogyan reagál az új rendezésével rá."
--------------------------------------------
Egyáltalán nem értek egyet.
Egy rendező, - de egy színész is - megteheti, hogy egyáltalán nem érdeklik a kritikák. Nem mondom, hogy ez követendő, de sokan így viszonyulnak, vagy ezt nyilatkozzák.
Amúgy pedig, a mai színikritikusi társadalom eléggé lejáratta, lenullázta magát ahhoz, hogy oda se figyeljen akár egy színművész, nopláne egy rendező.
A mai színikritikusok egy bigott kasztot alkotnak. Egy olyan kasztot, amely eljutott arra a mélypontra, ahol már nem is a szakmai szempontok, hanem világnézeti-, sőt brancsbeli véleményekhez igazodás a kötelező.
Szánalmas és nem irigylem a rendezőket!

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés


Ajánljuk még a témában