Szimbolikusan visszafoglalta a Műcsarnokot a DK

2013. október 30. 12:16
A Demokratikus Koalíció politikusai, köztük Gyurcsány Ferenc pártelnök, illetve több mint száz aktivistájuk bevonult a Műcsarnokba, hogy azt szimbolikusan visszafoglalja a Magyar Művészeti Akadémiától. Gyurcsány ígéretet tett arra, hogy ha kormányra kerülnek, visszaadják a Műcsarnokot a modern, szabad művészetnek.

A Demokratikus Koalíció szerdán „szimbolikusan visszafoglalta” a Műcsarnokot – ezt Niedermüller Péter alelnök jelentette be, miután a párt több politikusa és körülbelül 100-120 aktivistája bevonult a Magyar Művészeti Akadémiának korábban átadott épület előterébe.

 

Az Orbán Viktort több alkalommal is „tolvaj miniszterelnöknek” nevező Gyurcsány Ferenc pártelnök, az aktivisták tapsaival időnként megszakított beszéde közben kijelentette: azért érkeztek szimbolikus házfoglalóként, hogy megüzenjék a hatalmon lévőknek, hogy kormányrakerülésük után az első napon „vissza fogjuk venni ezt a házat és vissza fogjuk adni a modern, szabad művészetnek”.

A körülbelül húsz perces demonstráció alatt a DK több aktivistája is, a művészetről szóló idézeteket valamint műtárgyak képeit tartott a feje fölé. Az akció végén a résztvevők elhagyták az épületet.

Összesen 73 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Hogyan bírta rávenni a sok, leginkább a köztéri, kocsmai hangulatú rendezvényekhez szokott híveit egy kis kulturális programra? Nem fog ez megártani nekik? S hát egyből a Műcsarnokban kezdeni a kultúrára nevelést, elsőre jobb lett volna egy kisebb kiállító terem...

Majd megnyitják a "Balaton-felvidék szőlészete és borászata" c. kiállítást, valamint "Hogyan halásszunk hekket a Balatonban" továbbá "A modern demokratikus hekkezés művészete a XXI. században" c. előadássorozatot.

Gyurcsány ellopja a shaw-t a 'bal'oldal többi részétől.

Fesztivál!!!:D

A képek alapján én úgy nézem hogy a sajtó teszi ki az emberek felét, vagyis cím inkább így volna helyes:
Szimbolikusan visszafoglalta a Műcsarnokot a DK, és a sajtó.

Elképesztően sokan vélik úgy, hogy a bolsevik fajtád Oroszországban szavazzon, szóval tennél egy szívességet, és emigrálnál a szellemi testvéreid közé? A magyarsághoz vajmi kevés közöd van.

A nap kommentje!
Petőfi nevében is köszönöm.

Ott ők már csak turisták lesznek, de Böszme ezt még nem fogta fel...

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés