Kevés európaibb dolog van, mint a magyar néptánc és népzene

2013. november 20. 13:34
Nemrég ért haza a cardiffi világzenei expóról Rosonczy-Kovács Mihály hegedűs, a Fonó Budai Zeneház négy nyelvet felsőfokon beszélő, Junior Prima-díjas művészeti vezetője, s a kultúrmissziót magára vállaló zenekar, a Kazinczy utcában szabadegyetemmel egybekötött táncházat tartó Hungarian FolkEmbassy vezetője és másodprímása. Többek közt a magyar népzene külföldi és hazai becsületéről, a nemrég indult táncházas évadról és a Fonó nem létező állami támogatásáról, valamint az év elején megjelent népdalos könyvéről is kérdeztük. Feltettük azt a kérdést is: meg lehet-e élni a népzenéből?

Mit kerestél Cardiffban, ahonnan nemrég jöttél haza?

A világzenei World Music Expo éves találkozóján voltam, a Fonó képviseletében. Ez egy nagy világzenei seregszemle. Az autentikus népzenének nincs külön ilyen léptékű fóruma, de a Fonó is kiadója számos világzenei előadónak, például Lajkó Félixnek. Az intézmény mellett velünk kapcsolatban álló művészeket is képviseltük. A Fonónak tavaly volt először standja. A mögöttünk hagyott hónapokban volt néhány olyan eredményünk, amelyre világszerte felkapták a fejüket. Például bekerültünk a világ húsz legjobb világzenei lemezkiadója közé. Lajkó Félix utolsó lemeze, a Mező pedig két hónapon keresztül vezette az európai világzenei ranglistát, és még négy hónap után is rajta van. Ezért is fontos volt, hogy jelen legyünk. 


A magyar borról szokták mondani, hogy csak itthon világhírű. A magyar népzenének mekkora a becsülete külföldön?
 
Egyértelműen Sebestyén Márta és a Muzsikás a legismertebbek. Volt még pár zenekar, amely eljutott nagyobb színpadokra, például a Kerekes Band vagy a Besh o Drom – ez utóbbiak ugyebár világzenei formációk –, de igazából nem ismerik külföldön a magyar népzenét. Amikor 2008-ban a Muzsikás megkapta a Womex-nagydíjat, azt hittem, jól megérdemelt életmű-díjat adnak át egy mindenki számára jól ismert zenekarnak, ám még a szakmai közönségnek is leesett az álla a magyar népzenétől – azaz sokan még a hozzáértők közül sem ismerték a Muzsikást. Van még bőven mit tennünk, hatékony exportcikk lenne a népzenénk. 
 
Nagy a konkurencia? Madridból, Londonból nézve a magyar népzene egy a többi közül.
 
Szívesen mondanék mást, de tényleg így van. Pedig objektíve is a magyar népzenei és néptánckincs az egyik leggazdagabb Európában, más csak a számos etnikum miatt is, amelyek hozzátették a magukét. Gondoljunk bele, az egyik leghíresebb kalotaszegi táncos, a magyarvistai Mátyás István „Mundrucz” egyhuzamban állítólag nyolc órát tudott táncolni anélkül, hogy ismételte volna a figuráit! És feltételezhetjük, hogy legalább minden tizedik településnek megvolt a maga Mundrucza, akit vagy ismerünk, vagy nem, akit vagy „felgyűjtöttek”, vagy nem. Ráadásul a magyar népzene és a tánc megtartotta a különböző művészettörténeti korok lenyomatát, és úgy ötvözte azokat, hogy a rétegek biztos kézzel elkülöníthetők maradtak. A gyimesi táncrend például egy művészettörténeti panoptikum, a kosztümös filmekben látható vonulós táncoktól a polgári táncokig számos hatás kimutatható benne. Ez az, amit meg kéne lovagolni: hogy kevés európaibb dolog van, mint a magyar néptánc és népzene, kezdve a rajta kimutatható reneszánsz és barokk hatásokkal. Élő módon adhatjuk vissza Európának azt, ami az övé. Ez nem egy befele forduló, melldöngető büszkeség, hanem nyitott és befogadó. Madridtól Stockholmig mindenki büszke lehet rá. A kérdésre válaszolva: feljövőben van a tiszta, vegyítetlen kulturális kincsek iránti igény. Tíz éve nagyon divatosak voltak az olyan próbálkozások, hogy összeraktak hazájukban ismert népzenészekből egy zenekart, akik aztán csak a legegyszerűbb, bugyuta dallamokat tudták együtt játszani, és az egésznek nem volt semmi értelme. Most már jóval kevésbé trendi összerakni egy kongói dobost egy perui charangóssal, amire portugál fadót énekeltetnek rá. De a zeneipar ezen részébe még nem látok bele igazán. 
 
Itthon van valamiféle táncház-reneszánsz? Pár évvel ezelőttig a pesti kulturális élet egyik központjában, a Gödörben is volt rendszeres táncház, ami mintha kinyitotta volna valamelyest a táncház-mozgalom kapuit.
 
Nem tudom. A Gödör-táncház olyan volt, mintha pitykegombként hordták volna, és ezzel kipipáltak volna egy feladatot. Nem egyszer ott voltam, amikor pontban a zárórakor minősíthetetlen hangnemben beszéltek a zenészekkel, és lefogták a kezüket a biztonságiak. És ez olyan neves bandáknál is megtörtént, mint a Tükrös zenekar. Lehetett érzékelni, hogy ez a táncház nem organikus fejlődés eredménye. Ugyanakkor egyre bővül a népzenével foglalkozók köre. Ma már minden napra jut folkkocsma Budapesten, akár több is: már nincs az, hogy a zenészek azt mondják egymásnak, ma ne nyiss folkkocsmát, mert ma én zenélek máshol! Kétmilliós városról beszélünk, aminek el kell tudni tartania egy este két-három klubot. Elemi érdekünk, hogy ne riválisként tekintsünk a másikra. Persze megvannak ennek is az udvariassági szabályai. Amikor én megnyitni készültem a FolkEmbassy táncházát a Téli Kertemben, és még úgy volt, hogy szerdán lesz; lementem a Népszínház utcai Drunken Tailorba, és egy sör mellett szóltam Mihó Attilának, aki ott zenél szerdánként, hogy én is ezen a napon nyitok táncházat. Azóta persze már csütörtökön van a FolkEmbassy. De ha fonósként a Fonó szerdai táncházát kell promotálnom, akkor sincs baj a Drunken Tailorral, mert a két helyen több ember fér el. Sőt, ha a Fondor Zenekar sikereket ér el külföldön, akkor az nekem, mint FolkEmbassy, jó. Majd ha mondjuk a társadalom tíz százaléka népzenét hallgat és néptáncot táncol, akkor elkezdhetünk rivalizálni, bár akkor sincs értelme. 
 
Mennyi népzenekar lehet Budapesten?
 
Hát, rengeteg az átfedés… talán 70-100. Ebben benne van az is, aki néha összeáll a baráti körének, és benne vannak a befutott, klasszikus nevek, például Szalonna és bandája.
 
Meg lehet élni a népzenéből, és ha igen, hogyan? Bele lehet fásulni?
 
Szabó Gergő Bakter bőgős barátom, amikor megkérdezték tőle, hogy meg lehet-e élni a népzenéből, azt felelte: nem, már évek óta meg vagyok halva. Szóval meg, de szinte mindenkinek van mellette más állása is, a többség délelőtt tanít, este muzsikál. Csak a népzenéből nehéz megélni. Az általam nagyra tartott Utassy József írta egyik kötetének a fülszövegében, hogy csak a tollából szeretne megélni. Rendben, de kérdem én, arról hogy tud verset írni? Persze vannak, akik csak a zenéből élnek, például a FolkEmbassy prímása, Soós Andris, aki ezáltal viszont olyan mélységekig jut el a zenében, mint szinte senki más. De aki ezt választja huszonévesen, pontosan tudja, hogy nem fog Bentley-t vezetni negyvenévesen. Senkit nem kényszerítenek pisztolyt tartva a tarkójához, hogy népzenész legyen. Azt is tudni lehet, hogy mik azok a rokon állások, amik rendszeres jövedelmet biztosítanak: kutatás az akadémián, tanítás, stb. Én például a kultúrdiplomáciával próbálom összekötni. Mint mindenbe, ebbe is bele lehet fásulni; de ha napról napra intenzíven foglalkozunk a zenével, akkor aligha, és csak így lehet folyamatosan megújuló szépségeket találni benne. Egy-egy híres erdélyi zenész egész életén át dolgozott az életművén. És ebből nem egyet, nem kettőt ismerünk. Van tehát bőven elég anyag ahhoz, hogy az öt százalékára se legyen elég egy emberélet. Az értő közeg mondjuk kicsit hiányzik: ne legyen mindegy, hogy ki húzza a talpalávalót. Ha például Maruzsenszky Andor prímás barátom tisztes kapitalista módjára beépítené az áraiba az évek alatt elért fejlődést, mondván, hogy hallgasd meg az öt évvel ezelőttihez képest a kalotaszegimet, most Árust játszok, most Netit játszok, most pedig Kiscsipást (ők Kalotaszeg híres zenészei), akkor nem őt hívnák, mivel többnyire elég az, hogy „kalotaszegi”, és kész. 
 
Hogy látod a Fonó helyzetét? A Fonó a Hagyományok Háza mellett a másik központi helye táncház-mozgalomnak, a néphagyomány és a népzene művelésének, de az utóbbi években egy fitying állami támogatást sem kap, hanem a tulajdonos tartja el, mivel a szívügye.
 
Úgy szoktam mondani, hogy a Hagyományok Háza az agy, a Fonó a szív. Egy ilyen színvonalú táncház szervezése – mindig az adott tájegységnek megfelelő zenekart hívjuk – nem térül meg teljesen soha, hiába vannak sokan a látogatók. De ne felejtsük el azokat a országos és európai szintű eredményeket a jazz és a világzene területéről sem, amelyekről a beszélgetés elején beszéltünk. A kultúrára mindig áldozni kell. Azzal együtt, hogy a társasági adókedvezmény hatékony eszköz, döbbenetes, hogy nincs költségvetési támogatása a Fonónak. Nem értem, hogy miért. Ígéretek és segítő kezek vannak, eredmény nincs. Csalódás lenne, ha ez jövőre is így maradna, hiszen a Fonó nemzetközileg is olyan márkanév kezd lenni, amire odafigyelnek. Ez az a hely, ahol kezet foghat az ember a hagyománnyal. Mondták már nekem, hogy a Fonó nem végez közfeladatot. De kérdezem én: ha az nem közszolgálat, amikor Haranglábról a 86 éves Balogh János bácsi itt, a Fonóban, 2013-ban elénekel pár olyan népdalt, amit pár év múlva már sehol sem lehet hallani, akkor mi a közszolgálat?
 
Sznob hely a Fonó? Sokan annak tartják. 
 
Többféle közönségünk van, a népzene mellett számottevő a világzene és a jazz megjelenése is, gondoljunk csak a Fonó18 sorozatra. Ha a jazzisták sznob helynek tartanák a Fonót, azt nem tartanám problémának. Sine nobilitate, nem vagyunk nemesek, azaz sallangok nélkül foglalkozunk a jazz-zel, és mégis remek produkciókat tudunk ide hozni, így ha kell, büszkén vállalom a sznobizmust. Annak viszont nem örülnék, ha a népzene és táncház tekintetében sznobnak tartanának minket. De aki ide jön, az azért jön ide, mert ide akar jönni, senki nem téved be csak úgy egy sörre.
 

A saját kezdeményezésed a Hungarian FolkEmbassy, ami fellépett a Tranziton is. Miért alakítottad meg ezt a zenekart? 
 
Jelen felállásunkban február óta létezünk, egy korábbi projekt alapján: külföldi diákoknak kezdtünk el interaktív koncert-előadásokat tartani, ez azóta is az egyik fő profilunk, amellett, hogy immár „rendes” zenekarként is működünk. A szervezők általában gondban vannak, hogy milyen szórakoztató, de igényes programmal kínálják meg például az erasmusos diákokat. Ilyenkor megmutatjuk, miben improvizatív a népzene, ugyanazt a dallamot eljátsszuk sokféleképpen, különböző falvakból. Játékokkal aktivizáljuk őket, aztán táncházat tartunk a Felszállott a páva győztesének, Berecz Istvánnak a segítségével, aki a zenekar állandó közreműködője. Idővel a népzenei diplomácia profilja jelentősen kibővült és magasabb szinten is zajlik: követségi fogadások, külföldi utak, különböző tárgyalások kísérő programjai formájában segítjük a minket együttműködésre kérő magyar fél céljait. Hatékony diplomácia ez, hiszen a fontos döntések sokszor a vacsorák, kötetlen fogadások keretében születnek. Ilyenkor sokat számít, ha például egy lengyel tárgyaló partner lengyel és magyar dallamokat hall váltakozva, még ha nem is tudatosodik benne. Ekkor tudom kamatoztatni a nyelvtudást is. De azért ne felejtsük, hogy a FolkEmbassy-nek az a legfontosabb, hogy nagyon szeretünk muzsikálni.
 
A FolkEmbassy kéthetente csütörtökön szabadegyetemmel összekapcsolt táncházat tart a Téli Kertemben. Itt néha a népzenéhez kapcsolódó témák kerülnek elő, máskor teljesen más témában hívtok előadót, például Salát Gergely sinológust Kína-ügyben. Hogy passzolnak ezek a témák?
 
Hát, sehogy, épp ez a lényeg. Amit említesz, ott Medgyesy Jenő beszélt az amerikai elnökválasztásról, Salát Gergely pedig a 18. kínai pártkongresszusról. Egy zenekarnak kell, hogy legyen klubja, ez teszi élővé a muzsikáját, ott találkozik a közönségével. És én olyan klubot szerettem volna, ahol elemeljük a táncházat az etnodiszkó-szintről. A másik cél az volt, hogy olyan emberekhez is eljuttassuk a népzenét, akik egyébként nem találkoznának vele, ezért vittük a dolgot a belvárosba egy jó hangulatú, diszciplínákon átívelő kommunikációs platformot is kialakítva az elsődleges cél: a jó mulatságok mellé. Minél több embert el szeretnénk érni, ezért szórnak az előadások minél több témakörben. Így nehezebb megsaccolni a közönség létszámát, néha sokkal többen voltak az elején, mint gondoltuk, máskor kínosan kevesen; de idővel stabilizálódott a létszám, és azóta folyamatosa növekszik. Persze a táncházban mindig többen vannak. 
 
Külföldiek is le szoktak tévedni?
 
Időnként igen, olyankor tátott szájjal állnak. Ez is mutatja, hogy nem csak nekünk, félnótás népzenészeknek mániája, hogy ez exportcikk lehetne. Csáth Magdolna közgazdász nyilatkozta a Magyar Nemzetnek egyszer, hogy a kultúrexportban GDP-ben mérhető lehetőségek rejlenek.  
 
Idén év elején jelent meg egy népdalos könyved (Felsütött a nap az égre). Miért tartottad fontosnak egy ilyen kötet összeállítását?
 
Sokszor elhívtak népzenészként nótázni ide-oda. Vége a vacsorának, nézek, hogy mi legyen, mit húzzak, az emberek is néznek egymásra, lesütik a szemüket, előkerülnek operettrészletek meg az Az a szép, az a szép, és nem tudnak népdalokat énekelni. Emlékszem a pillanatra, amikor megszületett bennem a kötet ötlete. A tájegységek szerint csoportosított népdalokhoz ismert népzenészek írtak esszéket, Somogyi Győző Kossuth-díjas festőművész illusztrálta, elláttam történeti-földrajzi leírásokkal és vonatkozó szépirodalmi részletekkel. A kötethez most készül a hanganyag, amit a Hagyományok Háza fog kiadni. 
 
Van hozadéka? Jobban tudják a népdalokat az emberek?
 
Hát, ilyen illúzióim azért nem voltak. Meg aztán, népdalokat elsősorban nem könyvből lehet megtanulni, ez csak segítség. De sokan mondták már, hogy amikor népdalt akarnak tanítani, előveszik a kötetet, két iskoláról tudok, amely minden diákja számára megvette, illetve fél év után ki kellett adni másodszorra. Gryllus Dániel egyszer felhívott, hogy lefekvés előtt a bevezetőket, esszéket olvasgatja. Szóval elszórt, de kedves visszajelzések érnek; de igazából az éneklés a fontos, nem a könyv, amelyben én csak teret adtam azoknak a néniknek, bácsiknak, akik megőrizték számunkra ezeket a gyönyörű dalokat. 
 
Mostanában mintha a mezőségi-kalotaszegi-vajdaszentiványi kizárólagos szentháromsággá nőtte volna ki magát a táncházakban. Mivel nem húznak más táncrendet, a táncosok nem is nagyon tanulnak mást, és mivel a táncosok nem tanulnak mást, a zenekarok sem húznak egyebet: 22-es csapdája. Miért van ez?
 
Jogos észrevétel. Olyan kis közösségeket kéne teremteni – s itt nem Rousseau-i romantikáról beszélek, hisz a táncház városi műfaj –, amelyek visszaemelik a paraszti kultúra szervezőerejét. Azaz ha egy táncegyüttes vagy kettő rendszerint ugyanabba a táncházba jár, akkor össze tud dolgozni a zenekar a táncosokkal, a zenészek ismerni fogják őket, tudni fogják, milyen tempóban húzzák a zenét, mit húzzanak, kinek mi a kedvenc nótája. Kialakul a szimbiózis. Van erre élő példa. Mi például a VII. kerületi Bihari János táncegyüttessel állunk ilyen kapcsolatban: rendszeres ifjúsági táncházat tartunk közösen minden érdeklődő fiatalnak, ahol kisszekeresi, szatmári táncokat lehet
tanulni.

Mik a terveid?
 
Most éppen a Romengo oláh-cigány zenekar második lemezének felvételén dolgozom hegedűsként. A napi munkahelyem a Fonó, amely hál ’Istennek sok időmet kitölti úgy az apró-cseprő ügyekkel, mint a nagyobb ívű projektek előkészítésével, lebonyolításával, amikben Horváth László igazgatónak segítek. Emellett pedig gyakorolni kell. Fel kell kötnöm a gatyámat a FolkEmbassy prímása mellett, hogy Andris muzsikáját minél hatékonyabban tudjam segíteni másodprímásként, merthogy végtére a zenélés miatt rendeztem be így az életemet. Remélhetőleg tavasszal megjelenik az első lemezünk, a Bem-Báthory-Balatonboglár – népzenével a lengyel-magyar barátság nyomában. Gőzerővel készülünk január 18-ra is, amikor a népzene ünnepén fogunk fellépni a Művészetek Palotájában. A FolkEmbassy „folk” része tehát szépen halad Andris irányításával, most azon dolgozom, hogy az „embassy-t” is minél jobban megtöltsük, és a népzenével segítsük a kultúránkat és az ország képviseletét, és persze magának a népzenének minél szélesebb körű létjogosultságot szerezzünk. Hogy csak egy konkrétumot említsek: el szeretném érni, hogy végre méltó módon megünnepeljük, sőt, ha lehet, tüntessük ki azokat a sportolókat, vagy leszármazottaikat, akiknek az országai bojkottálták az ’56-os olimpiát. Nem bánom, ha ezt a felvetést valaki magáévá teszi, és saját égisze alatt véghezviszi, akár ezt a beszélgetést olvasván. Esetleg hívja el a FolkEmbassyt, hogy játszhassuk el a spanyol, a holland és a svájci himnuszt, na meg persze egy rövid kalotaszegi rendet az ünnepelteknek.

Összesen 4 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés


Ajánljuk még a témában