Felfüggesztve

Hiába a plusz pénz, felfüggeszti működését a Markó-társulat

2013. december 9. 12:46
Pénzhiányra hivatkozva felfüggeszti működését a Magyar Fesztivál Balett. A Markó Iván által vezetett társulat tavaly szeptemberben 130 millió forint állami támogatást kapott, miközben a többi, közel félszáz független táncegyüttesnek összesen 211,9 millió állami forrás jutott.

Pénzhiány miatt felfüggeszti működését a Magyar Fesztivál Balett – tájékoztatta Markó Iván, a társulat vezetője hétfőn az MTI-t. A közlemény szerint a „Magyar Fesztivál Balett 17 évi működés után, anyagi erőforrás hiányában kénytelen felfüggeszteni működését”. Markó Iván a társulat nevében is köszönetet mondott „annak a sok százezer nézőnek”, akik 1996 óta figyelemmel kísérték a Magyar Fesztivál Balett előadásait. További részleteket viszont nem közölt az ügyben.

Mint ismert: tavaly szeptemberben nem kis vihart kavart, hogy Markó Iván társulata 130 millió forintos kormányzati támogatás kapott, miközben mintegy félszáz független táncegyüttesnek összesen jutott 211,9 millió forint. Emiatt több mint negyven táncművész nyílt levelet is írt Orbán Viktornak. Szintén a Markó-társulat kormányzati támogatásai miatt zavarta meg idén májusban a krétakörös Gulyás Márton a társulat Az ember tragédiája táncszínházi adaptációjának bemutatóját, aki azt követelte: Markó számoljon el a támogatással – írja a hvg.hu.

Összesen 6 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés