Maradhat Eszenyi?

Most biztosan nem lesz Balázs Péter a Vígszínház igazgatója

2014. január 3. 10:24
Nem pályázik a Vígszínház vezetésére Balázs Péter, így valószínűleg továbbra is Eszenyi Enikő marad a teátrum élén. A Vígszínház jelenlegi vezetője csütörtökön adta be pályázatát.

Balázs Péter nem vesz részt a Vígszínház igazgatói pályázatának második fordulójában. Ezt a szolnoki Szigligeti Színház igazgatója közleményben jelentette be. „Hiszem, hogy az én polgári színházi törekvéseimnek helye van a főváros színházi életében, de azt nem szeretném, hogy elképzeléseim politikai csatározásokra adjanak okot, a Vígszínház régi rangja és méltósága, a közönséggel évtizedek alatt kialakított kapcsolata ne szenvedjen kárt. E gondolat jegyében határoztam így” – olvasható a közleményben. Balázs Péter köszöni azok támogatását, akik kiálltak személye és elképzelései mellett, de – hangsúlyozza – egy társulat felépítése, műsorának megújítása ilyen, az új pályázati kiírásban meghatározott rövid távon megvalósíthatatlan.

Az igazgatói posztra meghirdetett pályázat első fordulójára, amelyet Budapest vezetése érvénytelenített, a Vígszínház jelenlegi igazgatója, Eszenyi Enikő adta még be a pályázatát. Eszenyi január 2-án, a Vigszínház honlapján, egy szűkszavú közleményben jelentette be, hogy a megismételt pályázatra is beadta a jelentkezését. Így valószínűleg a jelenlegi igazgató még másfél évig, 2015 június 30-ig maradni fog a színház élén, hacsak nem lesz új pályázó.

Összesen 17 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Balázs Péter korrekt. Tanulhatott volna tőle pl. Alföldi is!

Attól, hogy nem ad be pályázatot, a NER szellemében Tarlós még kinevezheti :-)

Te eddig szatyorban éltél?

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés