A Szarajevói Filmfesztivál zsűrijének elnöke lesz Tarr Béla

2014. február 12. 13:49
Tarr Béla magyar rendező lesz a nyári Szarajevói Filmfesztivál versenyprogramjába meghívott alkotásokról döntő nemzetközi zsűri elnöke. A seregszemlét augusztus 15. és 23. között rendezik meg.

A szervezők által a kortárs filmművészet egyik legjelentősebb rendezőjeként méltatott Tarr Béla lesz a nyári Szarajevói Filmfesztivál versenyprogramjába meghívott alkotásokról döntő nemzetközi zsűri elnöke. A seregszemle keddi tájékoztatásában emlékeztetett arra, hogy a magyar alkotó tavaly életműdíjat kapott Bosznia-Hercegovina fővárosában. A Balkán elsőszámú nemzetközi filmfesztiválján az elmúlt években többek között Angelina Jolie, Dzsafar Panahi, Dieter Kosslick, Mike Leigh és Marco Müller vehette át az elismerést.

Tarr Béla filmjeiből 2006-ban nagyszabású retrospektív programot mutatott be a Szarajevói Filmfesztivál. A világhírű magyar filmrendező 2013 februárjában a szarajevói tudományegyetemen alapította meg és indította el a Film Factory filmakadémiát, amely olyan neves vendégoktatókkal kínál egyetemi képzést fiatal filmeseknek, mint Gus van Sant, Jim Jarmusch, Tilda Swinton, Cristian Mungiu, Carlos Reygadas és Agnieszka Holland. A 20. Szarajevói Filmfesztivált augusztus 15. és 23. között rendezik meg. A seregszemlét 1995-ben, még akkor szervezték meg először, amikor a város még ostrom alatt állt a délszláv háborúban. 2012-ben Mundruczó Kornél volt a nemzetközi zsűri elnöke.

Összesen 1 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés


Ajánljuk még a témában