Hamlet, szúrd le!

2014. március 10. 16:52

Schilling Árpád
Goethe Intézet
Az új színházi formák nyilvánvalóan még csak egy szűk kör érdeklődését váltják ki. Interjú.

Van-e földrajzi vagy szociológiai különbség aközött, hogy kik hogyan veszik az előadásaikat?


A Mobillal nagyon szegény területeken is jártunk és az ottani diákok inkább belementek a játékba, mint egy pesti elitgimnáziumban, ahol inkább le akarták leplezni az egészet. Amikor Sajókazán félszáz srác ámulva követte a hamlet.ws-t, majd az egyik bekiabálta: »Hamlet, szúrd le!«, rájöttem, hogy ők használják a színházat. Ha kérdezzük őket, természetes a számukra, hogy válaszolnak. Amikor A papnőben egy 14 éves fiú leül háromszáz néző elé és megkérdezi, mit gondolnak a fiatalság szerepéről, helyzetéről, senki sem feltételezi róla, hogy csőbe akarja húzni, mégsem könnyű őszintén felelni.

A külföldi rendezéseibe átszivárog a váltás utáni gondolkodás?

Amikor 2010-ben a La Cenerentolát megrendeztem a Bajor Állami Operaházban, egy kritika hiányolta a munkáimban akkor már erősen megjelenő interakciót. A szerző nem vette észre, hogy egy klasszikus operaház »klasszikus« közönsége néz egy olyan előadást, amiben nincsenek díszletek, a cselekmény egy része pedig a nézők között játszódik. Legyinthetsz, hogy hol van ez a Mobilhoz képest, de akkor nem értettél meg semmit a kontextusból, ami meghatározza a különböző munkákat: itthon sem mindegy, hogy egy kőszínházban viszel színre egy klasszikus darabot vagy egy iskolában csinálsz vitaszínházat drámatanárok közreműködésével.

Meglehetősen szokott zavarni, hogy a társadalmi problémákra érzékeny színházban mindig ugyanazok ülnek a nézőtéren. Szembesültek ezzel a problémával?

Az új színházi formák nyilvánvalóan még csak egy szűk kör érdeklődését váltják ki. A formán sok múlik: fontos lenne, hogy aki ilyen projekteket gondoz, nagyon jól csinálja őket. Általánosságban azt látom, hogy az új színház még mindig csak keresi magát. Örülök, hogy a kritikusok érdeklődnek irántuk, még ha nincs is meg az a nyelv, amelyen érdemben beszélni tudnának róluk. Számos színházi forma önállósodott már, de a Romankovics Edit által részvételi színháznak nevezett irányzat még egészen friss, alig pár évtizedes hagyománnyal bír. Ugyanakkor pillanatokon belül ez lesz a legkurrensebb színházi ajánlat a piacon.”
Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 9 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Jut eszembe: volt szerencsém sok Hamlethez, Gábor Miklóstól Máté Gáboron át Ternyák Zoltánig.
Sajnos Ternyákot valószínűleg csak kevesen ismerik. Fiatalon meghalt. És nem tartozott a tévé celebek közé. "Csak" zseniális színész volt.
De rosszkor volt rossz helyen. Pl. Moszkvában végzett színi-iskolát. (Ahol zseniális színészek, tanárok tanították.) És 89-90 táján végzett, ill. jött haza, amikoris, ugye, csak rosszat volt szabad mondani az oroszokról. Ő meg erre nem volt hajlandó. Nem volt hajlandó összekeverni az SzKP-t, a szovjet vezetőket az orosz emberekkel!
Általában is nem érdekelték a könnyű érvényesülés útjai. A másik út, amit ő választott, az viszont sajnálatosan rövidre sikeredett.

azóta meg ki is rúgták - a biztonság kedvéért!

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés


Ajánljuk még a témában