Több mint hatvanezer látogató a Könyvfesztiválon

2014. április 28. 13:26
Harmincöt országból 65 külföldi szerző, csaknem félezer magyar író, tudós és művész vett részt a XXI. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál programjain.

A változékony időjárás ellenére idén is több mint 60 ezren látogattak ki a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválra, amelynek szombatja minden idők leglátogatottabb napja lett – közölte vasárnap a rendezvényt szervező Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése (MKKE). Harmincöt országból 65 külföldi szerző, csaknem félezer magyar író, tudós és művész vett részt a XXI. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál programjain, amelyeken számos jelentős évfordulóról is megemlékeztek, köztük az európai uniós magyar csatlakozás tízéves jubileumáról, valamint a berlini fal leomlását eredményező magyar határnyitás 25. évfordulójáról – olvasható a dokumentumban, amely kitér arra is, hogy az MKKE Izrael állam nagykövetségével együttműködve emlékstandot állított a magyar holokauszt hét évtizeddel ezelőtti áldozatainak, bemutatta a vészkorszakot feldolgozó nemzetközi és hazai irodalmat.

 
Az idén Törökország volt a díszvendég: 150 négyzetméter alapterületű, reprezentatív standon mutatkozott be a török kultúra, a történelmi és a modern Törökországot több mint 1500 kötetből álló válogatás jelenítette meg. Tizenkét török szerző látogatott Budapestre, a programot több tárlat is színesítette. A finn Sofi Oksanen személyében másodszor vehette át írónő a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése és Budapest főváros 20 éve alapította kitüntetését, a Budapest Nagydíjat. A szervezők szerint az idei rendezvényt a „nőírók” látványos sikere jellemezte, Sofi Oksanen mellett Anne Applebaum és Szegedy-Maszák Marianne vonzott sok száz érdeklődőt pódiumbeszélgetéseire, dedikáló asztalaik előtt hosszú sorok kígyóztak. „A szakmai programok közül aktualitása okán is kiemelkedett a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala és a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület konferenciája, felvilágosító kampánya a digitális korszak szerzői jogi kihívásairól” – összegzett az MKKE.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés