Kálmán Gábor: Nem akartam holokausztfilmet csinálni

2014. július 2. 13:49
Az egykori kalocsai zsidóságról és elhurcolásukról szól Kálmán Gábor kalocsai születésű, amerikai dokumentumfilm-rendező Volt egyszer... című filmje, amelyet nemrég vetített az amerikai nagykövetség. A kamera Magó Gyöngyi kalocsai történelemtanár kutakodásait követi nyomon: a rendező is úgy akad a témára, hogy felkereste őt a tanárnő. Az alkotásban a rendező egykori osztálytársai, barátai, ismerősei emlékeznek vissza. Interjú Kálmán Gáborral.

Milyen emlékei vannak Kalocsáról?

A világ is megváltozott ennyi idő után. A gyerekkoromról szép emlékeim vannak. Kétszer mentem vissza Kalocsára, aztán sokáig nem. A hetvenes években visszajöttem a nagyszüleim sírjához. Amíg Gyöngyivel nem léptünk kapcsolatba, nem igazán jártam vissza. 
 
Ön is csöbörből vödörbe került, amikor a náci megszállás és a Szálasi-diktatúra után megérkeztek a kommunisták?
 
Igen! Abszolút! Nagyon sokáig tartott, amíg archív olyan archív anyagot találtam Hitlerről és Sztálinról, amit egymás mellé tudok tenni a filmben: először Hitler üvölt és masíroznak a katonái, aztán Sztálin nézi a tribünről a seregeit.
 
Tartották a kapcsolatot a Kalocsáról származó zsidókkal?
 
Csak egyikükkel volt folyamatos kapcsolatom, a többieket a film kapcsán kerestem fel. De mindenkire emlékeztem, és ők is tudták, hogy én ki vagyok. Azóta majdnem mindenkivel kapcsolatban vagyok; persze jó néhányan meghaltak, és én voltam a társaságban a második legfiatalabb.
 
A film, a Volt egyszer... újra összehozta a társaságot?
 
Abszolút!
 
Összejönnek néha a nagy távolságok ellenére?
 
Nehéz, mert ketten Izraelben élnek, valaki Montrealban van eltemetve, gyerekkori jó barátom, Kertész Tomi Kaliforniában lakik, és ott is vannak távolságok. Időnként felhívom a két idős hölgyet, hogy vannak. 
 
Könnyű volt rávenni a szereplőket, hogy nyilatkozzanak önnek?
 
Kevesen voltak, a legtöbbjüket nem is kellett rávenni, mivel már ismertek engem, tudták, hogy ki vagyok, és ez eleve bizalmi viszonyt teremtett.
 
Középen a rendező, baloldalt Magó Gyöngyi
 
Említette a vetítés után, hogy ez nem holokausztfilm. Akkor mi?
 
Szerintem inkább az emberi jóról szól, hogy egy ember mit tehet. A holokausztfilmek mások. Sok energiát öltem abba, hogy elkerüljem azt, amit nem akartam csinálni. Nem akartam egy klisés holokausztfilmet csinálni, amiben mindenki elmeséli, hogy a szeme láttára gyilkolták meg az egész családot. Az is értékes és fontos, de már sok van belőle. Ha nem kerülök kapcsolatba Gyöngyivel, akkor sosem csináltam volna meg ezt a filmet. Én vonakodtam attól, hogy benne legyek a filmbe, de benne kellett lennem, mert kalocsai vagyok és az én történetem is. Ettől sokkal autentikusabb a film. Nem szeretek a kamera előtt lenni, bár filmet tanítok az egyetemen és időnként a diákjaim megkérnek, hogy játsszak el például egy nagypapát. De nem vagyok jó színész. Amikor félig kész volt a film, rendeztünk két próbavetítést, és mindenkinek az volt a reakciója, hogy szerepelnem kell benne.
 
Mi volt a helyiek reakciója Kalocsán?
 
Nehéz felmérni, válogatott emberekkel beszéltem. Kértem a Gyöngyit, hogy keressünk olyanokat is, akik kísérték a zsidókat, például egykori csendőröket. Gyöngyi azt mondta, ha találunk is, nem fognak velem szóba állni. Akikkel beszéltünk, azok közül majdnem mindenki emlékezett rám, mint kissrácra. De nem beszélgettem száz emberrel. 
 
Feltűnik a filmben Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek és szóba került benne az is, hogy milyen jó volt a viszony az érsekség és a kalocsai zsidóság közt, például hogy egykor az érsekség adta a téglát ingyen a zsinagóga felépítésére. Ön mit tapasztalt az érsek részéről?
 
Érdekes volt a találkozás, ráadásul ő tudta, hogy a nagyapámat Szamuely felakasztotta 1919-ben – ez volt hozzá a belépőkártyám. Kedves volt. Ott volt Kalocsán, amikor felléptünk, de előre szólt, hogy el kell majd mennie. Akkor is arról volt szó, hogy az érsekség adta a téglát a zsinagógához. Megkérdeztem tőle, hogy nem a Kálmán-fatelepről, a családi vállalkozásunktól vette-e a téglát az érsekség korábban, de nem tudta a választ – szerintem szinte bizonyos, hogy onnan kellett vennie. Máshol nem vehették, a fatelep egyik legnagyobb kuncsaftja pedig az érsekség volt. 
 
Hogyan fogadták a filmet Amerikában, illetve Magyarországon?
 
Amerikában dokumentumfilm-konjunktúra van, nehéz felkelteni a figyelmet. Annyiban szerencsém volt, hogy beneveztem az Oscarra, amit el is fogadtak, így egy hétig vetítették New Yorkban és Los Angelesben. Jó helyekről kaptunk elismerő kritikákat. Magyarországon még nem volt ilyen nagy bemutató, de az iskolákban jól fogadták. 
 
Mi lesz a következő filmje?
 
Örülök, hogy ez megszületett… Témaötleteim vannak, de most leszek 80 éves, úgyhogy ez korlátozza, hogy mit vállalok. Egy-két film még van bennem. De ez a téma kimerített időben, energiában, anyagilag, úgyhogy tök mást fogok csinálni. 
 
Elárulja a témaötleteit?
 
Nem, nem!

Összesen 13 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés