Lehet fogást találni Andy Vajnán?

2014. szeptember 12. 11:06

Lukácsy György
Válasz.hu
Mondható-e minden részletében jól működőnek az a filmfinanszírozási rendszer, amelyben Pálfi György tétlenségre van kárhoztatva vagy Hajdu Szabolcs nem látja a jövőjét?

„A Vajna-érában elkészült filmekkel is legfeljebb a konzervatív nézőknek akadt gondjuk. A bulvárfilmek (Megdönteni Hajnal Tímeát, Coming out) vagy mondjuk az Isteni műszak létrehozásához aligha volt szükség a 2012-ben levezényelt filmes rendszerváltásra. Ahogy az is érthetetlen gesztus, hogy Vajna kivonult Vidnyánszky Attila készülő filmjének (Szarvassá változott fiú) vetítéséről.

Eddig nagyjából ezek voltak az Andy Vajna vezette filmalappal szembeni legfőbb támadási felületek. Az első érdemi polémiát a Toldi-filmterve miatt a filmalappal küzdő Pálfi György robbantotta ki. (Szintén érvelő, tényszerű megszólalásával.) A vs.hu Hajdu Szabolcs rendezővel készült interjúja annyiban jelent újdonságot, hogy a megszokott mantrákat mellőzve életszerűen és nem ideologikusan kritizálja a filmalapot. Hiába keressük a szokásos »ütős beszólásokat«, helyettük szinte szürke megjegyzéseket, és pontosan megfogalmazott kérdéseket találunk az interjúban.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 12 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

1. "Minden részletében jól működő" szisztéma nincs , mert totálisan zárt rendszer nem létezik , tehát a környezet is befolyásol / nem csak pozitíve /.
2. Nem világos , miért éppen az említett / egyébként neves / alkotók lennének a "lakmuszpapír" , vagyis , a rendszer jó működésének kritériuma ?
3. Minden értelmes kritika-dialógus-"kibeszélés" híve vagyok , mert sok jelentős alkotó szempontjait monologizálva aligha lehet optimumra hozni .

Andy Vajnáról semmi jó nem jut eszembe.

Miért kell a "filmszakmát" az adófizetők pénzéből finanszírozni?

Hollywood, a legsikeresebb filmgyártó régió a világon, sincsen.

"Mondható-e minden részletében jól működőnek az a filmfinanszírozási rendszer, amelyben Pálfi György tétlenségre van kárhoztatva vagy Hajdu Szabolcs nem látja a jövőjét?"

Akár mondható is. De nyitva áll az az út is, hogy saját finanszírozásból csinál filmet. aki akar.
Megesik, hogy tétlenségre van kárhoztatva XY, vagy Gipsz Jakab nem látja a jövőjét.

Nézzétek meg a Terminator 3-at, egy filmben össze van minden foglalva. Tehetségtelenség, egy rakás pénz elverve a semmire, és egy addig kultikus franchise elbaszva. Na ez történik most a magyar filmgyártással is, nagyban.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés


Ajánljuk még a témában