Megbecsülést érdemelnek

2014. szeptember 27. 10:15

Tölgyesi Gábor
MNO
Művészek ismernek el művészeket: ez egy normális világban természetes kell, hogy legyen.

Hatvankilenc Kossuth-díjas alkotó kapott Nemzet Művésze-díjat csütörtökön, az elismerésekről a Magyar Művészeti Akadémia tizenegy, Kossuth-díjas művészből álló bizottsága döntött. A díjat 2013-ban alapították azzal a céllal, hogy a kimagasló teljesítményekért kapott korábbi elismerések megerősítése mellett a művészek méltó életkörülményeit is biztosítsák – a díjjal jelentős életjáradék, a minimálnyugdíj összegének huszonháromszorosa jár.

Ha valahogy megbecsülhetjük a művészeinket, akkor ennek ez a legjobb útja. Sokat adtak, nem csak a kultúraszerető embereknek, méltók a viszonzásra, elismerésre, akár a gondoskodásra is. Persze akad, aki az akadémiai díjba is képes belekötni. A Népszava pénteken többek között azt kifogásolta, hogy Kertész Imre nem lett a Nemzet Művésze, míg ugyanabban a cikkben Koltay Tamás színikritikus arról értekezett, hogy mindig van »egy hivatalos, állami értékrend, amellyel az udvari művészetet díjazzák«, s természetesen ez a díj az. Görgey Gábor író szerint a Magyar Művészeti Akadémiával konkuráló Széchenyi Akadémiának is hasonló anyagi és döntési helyzetbe kellene kerülnie, bár ő úgymond pártállástól és világnézettől függetlenül egyetlen művésztől sem irigyli az anyagi előnyt. Afölött, hogy Makk Károly filmrendezőnk, a Széchenyi Akadémia elnöke is a Nemzet Művésze lett, »elegánsan« átsiklott.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 9 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés


Ajánljuk még a témában