Ezek a bandák tényleg a pártokat testesítették meg

2014. december 7. 14:39

Szörényi Levente
Népszabadság
Az elmúlt két évben folyton az általam nagyon jól ismert Fekete Györgyöt ostoroztam. Csak aztán rájöttem, hogy minél több rosszat mondok róla, annál több pénzt kap. Interjú.

Mick Jagger mondta, ha még negyvenévesen is a Satisfactiont kell játszania, akkor…

 
Á, Jagger egy pozőr. Miért ne lehetne játszani a régi dalokat akár öreg fejjel? Egyébként mi sem tudtuk, hogy ez lesz belőle, mármint a beatből. Már az Illés vége felé az Ifjúsági Magazin megkérdezte, szerintem mit hoz a jövő a műfajnak. Azt mondtam, egyre színesebbé válik majd, de egyre olcsóbbá is. Érzékeltem, hogy a beat harciassága, szókimondása – amiből később az alternatív zenék táplálkoztak – el fog sekélyesedni. És azt is mondtam, hogy a fiataloknak a jövőben majd talán a politika ad kitörési pontot.
 
Lehozták?
 
Lehozták, és igazam is lett. Nem az öreg MSZMP-sekre gondoltam, hanem a fiatalabbakra, a reformpártiakra, a KISZ-titkár Maróti Lászlóra például, aki vérfrissítést akart. Személyesen neki köszönhető, hogy az István, a királyt előadhattuk 1983-ban a Városligetben. A ’84-es Dóm téri bemutató után bejelentkeztünk a kultúrpápa Aczél Györgyhöz.
 
Aczélhoz? Miért?
 
Hogy segítsen kőszínházba vinni a darabot. Egyébként egy héten belül kaptunk időpontot. Ezt azoknak a fideszes politikusoknak szoktam elmondani, akik hetekig, hónapokig váratják az embert, mindig új és új időpontokat adnak. Aztán meg lemondják. Ráadásul Aczél azt mondta: – Tudják, hogy én nem nagyon szeretem magukat, de a téma magyar és történelmi, a mű zseniális: a Nemzeti Színházban a helye! Majdnem becsúsztam a szék alá. Úgyhogy bekerült a Nemzetibe az István, az akkori főrendező, Kerényi Imre állította színpadra.
 
Kell a politika?
 
Nem kell benne feltétlenül részt venni, de elkerülni sem nagyon lehet, akaratlanul is erről szól minden második mondatunk. Bródy vehemens, ő még élvezi is, én nem. Nem fordítok hátat a dolgoknak, van véleményem róluk, de semmiképpen sem akarom, hogy lehúzzanak. Az alkotó embernek szüksége van a kikezdhetetlen szabadságra. Nekem ez a szuverenitás kell. Emiatt támadhatatlan vagyok.
 
Ha a december 28-i koncerten elhangzik a Ha én rózsa volnék, vagy a tévében a Miért hagytuk, hogy így legyen?, az politikai kiáltvány, nem?
 
De hát az mindig is az volt. Ebben nincsen semmi. Nem tisztem megítélni, de a későbbi Bródy-dalokban vannak elfogult politikai utalások. Ezekben a szövegekben viszont tényleg az a jó, hogy minden helyzetben megállják a helyüket.
 
A mai független, alternatív alkotók nem állnak túl jól a szuverenitás ügyében. Gondoljunk csak a hivatalos kulturális térkép átrendeződésére, a forráselvonásokra.
 
Az elmúlt két évben folyton az általam nagyon jól ismert Fekete Györgyöt ostoroztam. Csak aztán rájöttem, hogy minél több rosszat mondok róla, annál több pénzt kap. Úgyhogy most inkább nem mondok semmit.”
Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 142 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Jagger csak egy pozőr lenne? Ez poénnak sem túl jó!
De hát ezt Levente is tudja.
A Rolling Stones, amikor már 2-3 éve játszottak (lehettek úgy 25 körül), akkor megkérdezte egy riporter, hogy meddig akarják még csinálni!?
Na, erre mondta Jagger, hogy max. negyven éves korukig, mert mégiscsak hogy nézne ki, hogy...

Azért azt se kéne elfelejteni, hogy ma is az ILLÉS nevével és az Illés zenekar nosztalgiából él Ő is meg Brodi, mikor pont Brodi meg Ő robbantotta szét anno.

Mit alakitott a Fonográf nevő formációban a Tolcsvaiékkal és Illés Lajos ott maradt a nevével mert nem adta oda a szakadároknak. Illés probálkozott egy új formációval, mely elhalt nem a számai miatt, hanem politika egyszerüen kiiktatta.

Érdekes a rendszerváltás után Szörényiék is az Illés zenekar filingjén hozták vissza magukat, nosztalgia koncert stb. Az István a Királyt Szörényi többször lesajnálta, mig a többi rock operáját és oratoriumát magasztalta , mivel úgy gondolta, hogy azzal fog halhatattlan maradni.

Tudomásúl kellett venni, hogy ami miatt emlékeznek rá az az ösi Illés zenekar és részben az István a Király mely Koltaina a rendezése és szereplői tettek igazán nagyá valamint a kor amikor ezt bemutatták.

Szörényi egy durcás megkeseredett hiu vénember lett és képtelen elviselni, hogy a kulturpolitika nem állandóan az ő nagyságáról zeng.

Most Brodival az örök vetélytárssal összeborulva vigasztalják egymást mert valamiből élni kell s természetesen az Illés zenekarral felfutott dalokkal házalnak.

"Az alkotó embernek szüksége van a kikezdhetetlen szabadságra." Így van! Levente meg is engedheti magának ezt a luxust.

azt mondta rá, pozőr. Ezt kb mindenki tudja, aki látott már egy Stones-koncertet.

Hát igen, még önigazolásnak is tekinthették.

Levente éppenséggel soha nem kívánta, hogy őt a tenyerén hordozza egy párt.
Ő a kevés, független alkotók egyike.
Éppenséggel a Fidesznek megtiszteltetés, hogy rájuk szavaz. És persze szidja időnként őket, joggal.

Nem mellesleg, amit Szörényi Levente letett a magyar(!) kortárs zenében az korszakalkotó.
Nincs az a pénz, amit sajnálnék tőle.

Ja, és mer emlékezni a régi dolgokra, ahogy azok voltak.
Ma ehhez kell bátorság.
Miközben a jó magyar nép mindent megtagadott a Kádár-rendszerből. Meg is kaptuk érte a méltó jutalmunk: K-Európa legsötétebb, leggyalázatosabb rendszerváltását, a haza szétlopását.

Na, ne!
Tessék sorolni a betiltott írókat, költőket, zeneszerzőket...!
Nagy műveket, amelyek a fiókból kerültek elő az un. rendszerváltás után!

'Értük haragszik, nem ellenük'?

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés


Ajánljuk még a témában