Elgettósodott az egyház

2015. január 13. 12:55

Beer Miklós
Szemlélek blog
Sokkal több figyelmet kellene fordítanunk a meglévő, közt szolgáló televíziókra, napilapokra, a létező médiumokra. Miért kell minden egyházmegyének saját lapot készítenie? Interjú.

Legutóbbi karácsonyi beszédét országos szinten meghatározó elektronikus médiumok is átvették, éspedig pozitív köntösben elemezték, még a »mi Ferenc pápánk« megjelölést is megkapta. Hogyan fogadta a hirtelen jött népszerűséget, és minek tudja be a tömegmédia érdeklődését? 


Szerintem kicsit korábban kezdődött ez a történet, hiszen már a tavaly szeptemberi, cigányságról szóló körlevelemmel is foglalkoztak különféle médiumok. Ferenc pápa rendszeresen hangsúlyozza, hogy olyan nyelven kell beszélnünk, amit megértenek azok, akikhez szólni akarunk. A hitünkből táplálkozó magatartásnak ott kell megnyilvánulnia, ahol élünk. Nagy kísértést jelent a papság számára, hogy az egyházi zsargont használjuk, anélkül, hogy reflektálnánk rá, vajon értik-e az emberek, amit mondunk. Jézus példabeszédei adhatnak mintát számunkra, hiszen az ő történetei, gondolatai a mindennapi élményekből táplálkoznak. Ferenc pápa ugyancsak képszerűen beszél – azt, hogy »legyetek bárányszagúak«, nagyon könnyű megérteni. Úgy gondolom, a média érdeklődését az indokolja, hogy talán sikerült nekem is olyan nyelven megfogalmaznom a gondolataimat, amit mások megértenek. Ezzel együtt jót derültem az egyik ilyen cikk alatti hozzászóláson, amely szerint »jó, jó, de voltak a püspöknek vallásos kiszólásai is«.

Jelen beszélgetésünk fő apropója szintén egy korábbi üzenetének részlete, amely mostanában kezdett elterjedni a közösségi médiában. Szó szerint idézem: »Óvatosan mondom, az önszórakoztató gettóegyházból ki kell lépnünk a missziós egyház örömteli, Szent Ferenc-i távlatába.« Súlyos szavak ezek, főleg egy katolikus főpásztortól. Kifejtené, mit ért »önszórakoztató gettóegyház« alatt, és mi az a távlat, amerre el kellene indulni? 

Régóta foglalkoztat ez a téma. Arra akartam utalni abban az interjúban is, amiből ez a részlet ki lett általam ismeretlen személyek által emelve, hogy ideje lenne önmagunkba tekinteni. Amikor önszórakoztatásról, gettósodásról beszélek, elsősorban a sajtónkra gondolok. Sokkal több figyelmet kellene fordítanunk a meglévő, közt szolgáló televíziókra, napilapokra, a létező médiumokra. Gyakran hívnak televíziós műsorokba, most hirtelen a Család-barát jut eszembe, ahol többször is jártam, vagy a Duna Televízió Püspökkenyér adásait említeném, de ugyanígy például a Kossuth Rádiót is értékes terepnek találom. Miközben megannyi orgánum létezik, felmerül a kérdés: tényleg szükség van külön katolikus rádiókra – több is van belőlük az országban –, arra a rengeteg írott katolikus sajtótermékre? Miért kell minden egyházmegyének saját lapot készítenie? Kik olvassák ezeket, kikhez jutunk el? Igyekszem óvatosan fogalmazni, nem akarok senkit megbántani, de gyakran úgy látom, kritika, éspedig önkritika nélkül rendezünk körmeneteket, szórjuk a virágot, s ezzel mintegy magunkat szórakoztatjuk, azzal áltatva megint csak önmagunkat, hogy evangelizálunk. Nem az a baj, hogy ezek a rendezvények léteznek, hanem az, ha itt megállunk, ezzel letudjuk a misszionálást. Felmerült-e bárkiben, vajon van-e értelme annyit harangozni? Ki az, aki ma azért indul el a templomba, mert a harang odahívja? Tudom, mert eljutnak ilyen jelzések hozzám, hogy némelyeket zavar a túl sok harangzúgás, amivel megint nem az a baj, hogy van, hanem hogy aligha éri el a célját, helyette pedig nem nagyon teszünk mást. Jelen kell lennünk a társadalomban – ez az a távlat, amelynek nemigen látom a megvalósulását.”
Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 26 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

1.A hit mindig közvetítés : az egyháznak "kétnyelvűnek" kell lennie , ahogy néhai Morel Gyula SJ szellemesen fogalmazta . A nem hívők "nyelvét" , tapasztalati világát kell alaposan érteni s erre a közegre lefordítani a hittani nyelvezetet . S fordítva : a mai események-történések értelem felfedezhető a Szentírásban .
2. A praktikus szeretet pedig mindennél hatásosabb ...Ezt a "nyelvet" mindeki érti , és értékeli .
3. A püspök atya a szociológiai horizontot vázolta , de az egyház voltaképpen mindg sikeres ,hiszen Jézus már győzött a kereszten ...Tehát : vetni kell !

"Felmerült-e bárkiben, vajon van-e értelme annyit harangozni? Ki az, aki ma azért indul el a templomba, mert a harang odahívja?"

Ez engem NAGYON felháborít! És - egy püspök szájából?
Döbbenet.

Válaszok:
Csomorkany | 2015. január 15. 21:29

"gyakran úgy látom, kritika, éspedig önkritika nélkül rendezünk körmeneteket, szórjuk a virágot, s ezzel mintegy magunkat szórakoztatjuk, azzal áltatva megint csak önmagunkat, hogy evangelizálunk."

Micsoda?

A mi falunkba messze földről jönnek emberek - ne hívők is! - csak azért, hogy a gyönyörű Úrnapi virágszőnyeget megnézzék, lefotózzák. És ezen megindulnak, az Úristen így érinti meg a szívüket.

Püspök Úr, tisztelettel! Mi ez az egész?

Miért riszpekteltél? Mi tetszik annyira ebben a sok megkérdőjelezhető kijelentést tartalmazó megnyilvánulásban?

Engem pl. eléggé figyelmeztetni szokott a harangszó, hogy ideje misére menni.

A déli harangszót sajnos valóban cserbenhagytam, amennyiben nem imádkozom az Úrangyalát.

Kevésbé botrányos módon, mint ahogy a püspök úr tette, mindezt buzdításként lehet elmondani, hogy tessék imádkozni, amikor harangoznak.

:)

Én nagyon szeretem ezt az Úrangyalát. Van egy barátnőm, akivel úgy szoktunk harangszóra "randevúzni", hogy "Egy Úrangyalára a kápolnában?" és aztán jobb az ebéd is.

Persze gyakran elmarad azért.

Legjobbak a reggel 6 óraiak a roráték kezdetén.

Nagyon szeretem azt a sorozatot is a Kossuthon a magyarországi harangokról...

... annyira fájt ez az egész nekem.

Tisztelt Püspök Úr!
Nagyon szép a harangzúgás!
Persze lehet zavaró pl. Havas Henriknek, de ez kit érdekel?
Amikor elkezdenek harangozni, jobban kell sietnem, mert tudom, hogy csak öt percem van, hogy a templomba érjek, ha éppen késésben vagyok.
Az Úrangyalát is sokan imádkozzák.
Az esti harangszót pedig gyermekként megélni egy Isten ellenes családban, felemelő volt.
Ami pedig a körmenetet illeti, sosem felejtem el, hogy mennyit könyörögtem a szüleimnek, hogy, ha már nem engedik, hogy én is részt vegyek rajta, legalább, nézhessem! Hadd nézzem! De azt sem engedték!

A harangzúgás hangosságát nem lehet szabályozni. El tudom képzelni, hogy egy lakótelep közepén ez az akusztika miatt, még erősebbnek tűnt ill. erősebb is volt.

Úgy neveli, ahogy akarja, bár nem a tulajdona.
A párttagkönyvüknek nem lett volna semmi baja, ha megengedik, hogy nézhessem.
Már felnőtt voltam, amikor kifele jövet a templomból észrevettem, hogy épp riport készül. Gyorsan félreálltam, de így vett a kamera és bekerült a TV-be, bár én nem vettem észre. Anyám és a szomszédok viszont igen. Nagy balhé volt otthon. Mindenfélét kitaláltak, hogy mit mondjak ha szólnak a szomszédok,- "benne voltál a tévében" - hogy, mit kerestem a templomban.
Nem erre a nevelésre gondoltál ugye?

Kitől nem kapott engedélyt?

Ezt nem tudom, mivel automata indítja be a harangozást. Mitől tértek el, fogalmam nincs. Ezek szerint valami másabb volt a szokásosnál, mert, hogy ennyi panasz volt. Talán hosszabban harangoztak.

A hithű kommunista, így is neveli a gyerekeit. Ez evidens. Istentagadásra, ill. Isten nem létének tanítására. Isten kigúnyolására.
Mit írtam? Elolvastad? Elfelejtetted?
'Úgy neveli, ahogy akarja, bár nem a tulajdona."

Nem! Én sétáltam be a képbe!
Azért perpatvarnál több volt!

"Kitől nem kapott engedélyt?"
Szóval kitől?

Ezen azért csodálkozom, mert Pannonhalmán sok pártállami vezető taníttatta a gyerekét a bencésekkel. De volt ott görög katolikus és zsidó fiú is.
Csak annyiban érdekes, amennyiben te megemlítetted.

Sokan vannak, akik gimnáziumba sem mehettek, mert templomba, hittanra jártak és ez jelezve volt a naplóba. Választás elé állította őket az osztályfőnök. Akkor még az egyetemet nem is említettem.

Annak utána lehet nézni, hogy milyen harangokat kapott a templom. Én ezt most nem teszem meg. Lehet, hogy a harangöntő a harangnyelvvel tudott tompítani a hangerőn, nem tudom. Vagy rövidebb időre állították be. Ezt sem tudom.

Hogy mi a baj? Még nézni sem? Ha már nem állhattam be? Az, hogy még mindig emlékszem rá, mert annyira fájt ez a könyörtelenségük. Az a baj!

Neked van lányod?
Gondolod, hogy aki felnőtt és a szüleivel lakik, azt csinál amit akar? Amit jónak lát? Főleg, ha lány? Hát távolról sem. Titokban, hogy senki meg ne tudja. Senki! Örökös feszültséget, konfliktust, veszekedést okozott volna a családban.
Próbáld már egyszer a másik helyzetébe képzelni magad, és ne ilyen hidegen, racionálisan gondolkozz. De hagyjuk is, mert látom, hogy nem értesz meg. Nem akarsz megérteni, vagy nem tudsz.

"Neked segíthetett kikovácsolni az önállóság akarását, felteszem."
Jól gondolod. Egy hozzám közelálló atyának, amikor azt mondtam, hogy milyen jó azoknak akiket hitre neveltek a szülei, illetve hitben nőttek fel, nem vagyok irigy természetű, de életemben ezt az egyet irigyeltem. Erre ő azt felelte, hogy ne irigyeljem, mert akkor nem lennék ilyen, amilyen most vagyok!

Életdöntés? Voltak nagy harcok, háborúk. De túléltem és én nyertem! Minden harcomat megnyertem.

Nem vitatom, hogy igaz lehet, csak tudom, hogy Pannonhalmán vegyes volt és ma is az az összkép. Nem tudom, nem írtál évszámot, hogy ez úgy mégis, melyik időre tehető, melyik főapát volt akkor. Mert őket is a szerzeteseket is megrostálták. A pártállam meghatározott létszámán felüli szerzetesek voltak a "kincések".

Egy nagyon fontosat, még hozzá kell írnom a harcokhoz. Ezeket mind az én akaratomból és Isten segítségével vívtam meg. Nélküle nem tudtam volna megtenni. Mert én nem hiszem, hanem tudom, hogy van Isten. Gyerekkorom óta tudom!
"Ne félj, mert megváltottalak, neveden szólítottalak, az enyém vagy." Iz 43,1

Hát az Sztálin halálakor. Kelemen Krizosztom utáni idők. Sárközy Pál volt akkor a főapát. Ennek még utána kellene néznem. Mindenesetre egy kényes időszak. Nagyon közel van a 49-es katasztrófa, ami a kereszténységet érte, apácák egy éjszaka alatti kizavarása a kolostorokból. Szerzetesrendek megszüntetése. Ez még korántsem a lájtos időszak. Főapátok lehallgatása, besúgok, a szerzetességen belül.
Van egy jó könyv "A kövek fognak megszólalni" ez a bencés és más szerzetesrendek szerzetesek vallomásairól szól.
Nem csodálom, hogy nem vették fel. Talán be is szervezték volna idővel.

Jól emlékszel, mert nem tőlük függött. A papi létszámot ki tudták bővíteni titokban, de a diákokét nem. És, hogy kiket vesznek föl, abban az időben ezek szerint sem. A zsidó fiút Pannonhalmáról hurcolták el.

Hát, igen.

Amikor kiderült, hogy nem vagyok megkeresztelve, azt mondták az osztálytársaim, hogy akkor nincs is nevem.

A tablón fekete keretben van a képe. A szegény 18 éves fiúnak. Akkor érettségizett. :(
Egyébként Horn Gyula is járt, csak nem tanulni, Pannonhalmán, hanem fegyveresekkel, tört be 56-ban.

Most mit hülyéskedsz?
Az iskolák körzetesítve vannak. Nem gúnyolódtak, megállapították, mert nem értették, hogy ez hogy lehet. Én sem értettem, azt mondtam, hogy a kórházban kaptam a nevem. Gyerekek voltunk. Nem vették el, se ezt, se azt, el se tudták volna, a legerősebb fiú volt a testőröm, barátom. De én sem hagytam volna, meg aztán rendes gyerekek voltak.

Nem tudom, hogy hol volt, hol nem volt, de Pannonhalmán ott volt. Ha te is gimnazistaként, vagy szerzetesként ott lettél volna akkor, abban az időben, most nem viccelődnél.
Senki nem hívta oda Horn Gyulát.

Megtalálható a neten. Szerzetesek visszaemlékezéseiben.

De nyilván be fogod bizonyítani, hogy rosszul emlékeznek, mert, te már csak tudod.

Hol olvastad, vagy mit olvastál róla pletyka szinten?

Igen csalóka. Azért nem sokat változott az arca. Igaz, hogy később került be a köztudatba, a neve és az arca. Éppenséggel ott is lehetett. Tudjuk, hogy hol volt? A bátyja haláláról is hazudott! Nem írták, hogy 100%, hogy ő volt. És nem csak az alacsony termet adhat támpontot. Nem tudom, hogy Zerind atya, vagy Dávid atya miket írt a megemlékezéseibe, nem olvastam.

Itt olvastam én is.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés