Nyolcvanezer új előfizetője lett a Charlie Hebdonak

2015. január 29. 13:14
A Charlie Hebdo szerkesztőségét ért, 12 életet követelő támadás utáni héten milliós példányban, több nyelven megjelenő szám 13 millió euró bevételt és nyolcvanezer új előfizetőt hozott a lapnak. Ezen kívül kétmillió eurónyi adományt is kapott a szerkesztőség. Mindennek egy részét a terrortámadások 17 áldozatának hozzátartozói kapják.

A Charlie Hebdo című francia szatirikus hetilapnak a 12 áldozattal járó merénylet után megjelent első számából 13 millió eurós bevételhez és 80 ezer új előfizetőhöz jutott a szerkesztőség – írta csütörtökön a Le Parisien című francia napilap. A Libération című napilap pedig úgy tudja, hogy a bevételen kívül a Charlie Hebdo 1,7 millió euró összegű adományt kapott francia lapoktól és sajtószervezetektől, 100 ezer eurónyi felajánlás érkezett külföldről a Riporterek Határok Nélkül nevű nemzetközi újságíró-szervezeten keresztül és 150 ezer euró spontán felajánlásokból.

Mindennek egy részét a január eleji párizsi terrortámadások 17 áldozatának hozzátartozói kapják, és a szerkesztőség egy alapítványt is létrehozott, amelyből szatirikus hetilapokat fognak támogatni a világ minden táján.

A csütörtökön jelentős rendőri biztosítással kezdődött angouleme-i nemzetközi képregényfesztivál díszvendégei is a Charlie Hebdo túlélői. Ennek kapcsán több francia lap is összeállítást közölt arról, hogyan szerveződik újjá az újság három héttel azután, hogy a szerkesztőség elleni merényletben 12-en életüket vesztették, köztük a lap öt vezető karikaturistája, Cabu, Charb, Wolinski, Tignous és Honoré, valamint két újságírója, Bernard Maris és Elsa Cayat.

A merénylet túlélői által összeállított első szám több mint 7 millió példányban kelt el, amely rekordnak számít a francia sajtó történetében. A lap az utóbbi években 60 ezer példányban jelent meg, s abból 30 ezer példány kelt el az újságosoknál. Az eddig 10 ezer előfizetővel rendelkező lapra a merénylet óta további 80 ezren fizettek elő.

Azt biztos, hogy ez jobban láthatóvá teszi a lapot. Minden eszköze megvan a folytatáshoz. Most újjá kell szervezni a szerkesztőséget. Fel kell dolgozni a traumát, és azt, hogy a merénylet után három nap alatt összehozták az újságot. Sírva rajzoltak. Egy ilyen dolgot senki nem úszhat meg ép lélekkel. Ők is mindenekelőtt emberek, s csak utána újságírók meg karikaturisták” – mondta Christophe Thévenet, a lap ügyvédje a Libérationnak.

Egyelőre az sem egyértelmű, mi lesz a lap tőkéjével. Charb, a megölt lapigazgató negyven százalékos tulajdonosa volt az újságnak. Ugyanekkora részesedéssel rendelkezik a merényletet túlélő Riss karikaturista, aki várhatóan átveszi a lap irányítását. Rajtuk kívül Eric Portheault gazdasági igazgatónak van még részesedése, valamint a támadásban megölt Cabunak és Bernard Marisnak. A szerkesztőség a támadást követően a Libération székházába költözött be, de a lap szerint nem lehet tudni, meddig maradnak ott, s az újabb lapszámon kikkel fognak együtt dolgozni.

Az elmúlt napokban nem nagyon jártak be, csak néhányan, akik a napi ügyeket intézik és átnézik a postát. De szerdán már tartottak szerkesztőségi ülést. Semmi nem szivárgott ki… Az első napok médiakitettsége után a Charlie Hebdo szerkesztősége a diszkréció mellett döntött: fáradtak, gyászolnak, tele vannak sérülésekkel, bizonytalanságokkal. A szatirikus lap vezetősége mindenesetre ugyanazt az üzenetet ismételgeti: egyetlen dolog biztos, a Charlie Hebdo folytatódni fog” – írta a Libération, amely szerint csak február közepén várható újabb lapszám. A Le Parisien szerint február 11-én fog megjelenni a következő újság.

Összesen 18 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

80 ezer hülye elfér Európában. A 44 millió muszlim már nagyobb probléma. Nincs munkájuk, még hergelik is őket, lesznek még meglepetések.

A testi pedofilok száma nő.
A szellemieké nemkülönben.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés