PestiSrácok: Simicska kiakadt a Célpont felmondásán

2015. február 25. 20:08
Elismerte a Célpont stábjával való beszélgetés közben Simicska Lajos, hogy fordulatot várt a médiacsoportja vezetőitől – írja a PestiSrácok, ami szerint a műsor készítőivel tárgyaló vállalkozó keresetlen szavak kíséretében vette tudomásul, hogy végül felmondtak neki.

Simicska Lajos kedden éjszaka telefonon még arról győzködte a Célpont egyik munkatársát, hogy ne álljanak fel és folytassák a műsor készítését – tudta meg a PestiSrácok.hu. 

 
A portál információi szerint a terjedelmes beszélgetésekben az üzletember egyebek mellett elismerte, hogy február 5-én este – felmondásuk előtt – valóban azt közölte Liszkay Gáborral, a Magyar Nemzet főszerkesztőjével és a Hír Tv elnökével, illetve Csermely Péter főszerkesztő-helyettessel, hogy fordulatot vár. Arról is beszélt, hogy valóban van háború közte és a kormánypárt között, azt pedig ő fogja megnyerni. 
 
„Ha felálltok, akkor bemegyek és baszd meg megtakarlak” – fakadt ki Simicska Lajos.  A beszélgetésről a PestiSrácok szerint hangfelvétel is készült, ezt azonban nem tették közzé.
 
A hvg.hu is szerette volna megkérdezni a vállalkozót, illetve a Hír Tv elnökét, hogyan értékelik a Célpont stábjának nyilvános felmondását. Sem Simicska Lajost, sem Fonyó Károlyt nem érték el, a Hír Tv új elnöke – a hangpostaüzenete alapján – valószínűleg spanyol nyelvterületen van.

Összesen 55 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Luis lett a Célpont. :)

Uncsi már ez az alkoholista tahó.

Ahogy a Célpont is az - 2011 óta.

Elszabadult részeg hajóágyú lett SL az biztos.

Kicsúszott alóla a hatalom és átment Böszmébe.

„Ha felálltok, akkor bemegyek és baszd meg megtakarlak” –
A dolgok nem így működnek, Simicska Lajos!
A dolgok úgy működnek, hogy ha át tetszik váltani ballibára, az visszatetszést vált ki azokból, akik nem ballibák.

A jobboldal bukása Goodfriendnél és Horváth Andrásnál kezdődött.
Nem volt, aki hitelesen kommunikálta volna, hogy mindketten szélhámosok.
Manapság kommunikációs trükkökkel és jelentéktelen senkikkel megy a "harc".
Jelentéktelen senkik: Pl.: Szabó Tímea, Vadai Ágnes.
Viszont: Jelentősen tör előre az ATV.
Fórumai: Naponta háromszor.
Az Echo Tv-nél egy ember 3 perc, műsoridő 2 perc.
Érdemes lenne odafigyelni.

Válaszok:
Morgen | 2015. február 26. 11:41

Jav: műsoridő: 20 perc.

Nem is tudod elképzelni, hogy vannak, akik nem akarnak gágogni, mint te!

Teljes mértékben egyet kell Önnel értenem.
Az ATV-t azért nem nézem, mert bornírt dolognak tartom Timike után Vadai nagyságát, a többiek reggeli műsora meg nem érdekel.
Marad a rádió és nagy néha valami írott "malaszt". :)
Azért azt tessék nekem megengedni, hogy legalább Horváthot szélhámosnak nevezhessem. :)))

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés