A legtöbb mai magyar kultúrája globalizált, tömegesített kultúra

2015. április 4. 10:30

Agócs Gergely
Heti Válasz
Képzeljük el, mekkora vitákat, milyen mémkampányt váltott volna ki, ha az Európai Unióba való belépéskor a magyar miniszterelnök cifraszűrben mond pár szót. Interjú.

„De a tanítványai, köztük ön is, továbbviszik az örökséget, nem?


Mit is viszünk tovább? A hangszert, a dallamokat, a játékstílust, a technikát igen, de a kultúrát nem. Mert azt például már nem tudjuk, hogy a Hold fázisának mely pontján kell kimenni a keresztútra, és ott milyen ráolvasások kíséretében lehet kapcsolatba lépni a transzcendens hatalmakkal, hogy a dudálásnak ne csak a technikáját tanuljuk meg, hanem a rejtett dimenziókba is beavatást nyerjünk. Néhányan – ha a dudánál, maradunk, mondjuk úgy öten – beleástuk magunkat a abba a hihetetlen összetett kulturális rendszerbe, ahol összefügg egymással a hangszerkészítés, a hangszeres játék, az ének, a tánc, a hiedelem, a szokás, az álomfejtés, a mágia. Ehhez képest az, hogy valaki megtanul dudálni és képes eljátszani 52 dallamot, nem ugyanaz. Egyébként Magyarországon a magyar anyanyelvű lakosságot két részre lehet osztani. Az egyik részbe tartozók – ők egyre kevesebben vannak – olyan kulturális jegyekkel rendelkeznek, amelyekkel megüzenik a világnak magyarságukat. (…)

És a másik oldalon kik vannak?

Azok, akik az anyanyelven, mint kommunikációs eszközön túl, szinte semmi nem köt a kultúrához. A legtöbb mai magyar kultúrája globalizált, tömegesített kultúra, ezért tényleg az utolsó órákban járunk. (…)
 
Egyetértés most sincs.

Mert nem is a táncról vagy a zenéről kellene beszélni, hanem arról, hogy kik is vagyunk. Mitől vagyunk magyarok? Mik a közös nemzeti identitásunk alappillérei, függetlenül attól, ki hová szavaz? Ezt a kérdést a környező országokban egyetértés övezi. Élő ember nem gondolja Csehországban, hogy mert ilyen vagy olyan politikai állású, máshogy kellene gondolkodni Karel Hynek Mácha költészetéről vagy a nyugat-csehországi dudazenéről. A környező társadalmak a népművészetükhöz is máshogy állnak. Amikor 1993. január 1-jén megalakult az önálló Szlovákia, nem harangzúgással, hanem fujaraszóval, vagyis szlovák népi hangszerrel köszöntötték az új kort. Képzeljük el, mekkora vitákat, milyen mémkampányt váltott volna ki, ha az Európai Unióba való belépéskor a magyar miniszterelnök cifraszűrben mond pár szót. Sajnos a kulturális identitásunk hangsúlyozása óvatosan kezelendő Magyarországon. Egyes pártok gyűlésein a nemzeti lobogóval is csak elvétve találkozhatunk.

Akkor nézzük a másik oldalról: a közösség is továbbörökítője lehet a népi kultúrának?

A közösségi társadalomszervezési modell összeomlott, Magyarországon is megszűntek létezni közösségek. Amik vannak, jobbára nem közösségek, hanem érdeklődés vagy lakóhely szerint szerveződő csoportok. Hiba azt hinni, hogy a focidrukker- és popzenei fanklubok, a cserkészőrsök és dalárdák, vagy a virtuális tér csoportjai átveszik a régiek szerepét. Azok ugyanis a tagjaik életének minden részletét áthatották. Egymásra odafigyelve alakult ki az ízlésviláguk, a gyereknevelési szokásaik, a nótáik és a helyi, közösségi identitásunk apró mozzanatai. Zygmunt Bauman lengyel szociológus találóan írta le már 1977-ben, hogy a lokális és a globális világ harcát éljük. 

Melyikük győz?

A közösségben szocializálódott egyén az adott közösség élettere által meghatározott fogyasztási szokásokat alakít ki. Ezek a lokális beidegződések, értékek, a belőlük fakadó igények nem elégíthetők ki globális termelés útján. Magyarul: ha a Ködellik a Bucsony a nótám, akkor nekem nem lehet eladni a Guns N’Roses nevű terméket. Vagyis ezzel gátja vagyok a globalizáció terjeszkedésének. Viszont a globalizáció szereplői abban érdekeltek, hogy lerombolódjanak a lokális meghatározottságaim, hiszen amíg nekem elég a saját nótám, addig nem veszek popzenei CD-t.

Van, aki mindkettőt megveszi.

Hopp, itt álljunk meg! Hogy is mondta? Aki mindkettőt megveszi. De nekem nem kell megvennem a Ködellik a Bucsonyt, hiszen én azt tudom, az az én kultúrám része. (…)

Mitől lehet esélye a hagyományos kultúrának a megmaradásra?

Attól, hogy egyszer a döntéshozók rádöbbennek: mélyreható társadalmi reformra van szükség. Ehhez azonban ki kellene állítani egy pontos diagnózist a mai magyarság állapotáról.”
 
Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 31 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Erdélyiek mondják, hogy a fogyasztói társadalom néhány éve kulturálisan nagyobb kárt okozott, mint a Ceaușescu rendszer.
Ha ez Erdélyra igaz, akkor nálunk meg pláne.
Egyébként nem tudom, hogy van-e még a világon más ilyen ország, nemzet, mint a mienk, ahol az értelmiség egy (hangos!) csoportja ilyen ellenséges a hazai kultúrával, hagyományokkal szemben.

Igen. Ezzel én is így vagyok. De attól tartok, hogy a pláza-"kultúra" agresszívebben nyomul, mint a népi, a hagyományos. (Bár azért még ez utóbbit sem kell temetni. Példa rá a Fölszállott a páva sikere, a működő táncházak stb.)

Jól elvitatkoztunk. Egymás mellett!:)
Miközben e lényegben egyetértünk - most is!

én kedvelem Agócsot, de ez a rész iszonyú béna lett, abszolút nincs igaza.

Mindenesetre most már tudom, hogy hülyeség volt megvennem azokat a népzenei cd-imet,a miken zömében olyan dalok szerepelnek, amit ismerek :)

Abban viszont igaza van, hogy ebben az országban nincs egy egészséges nemzettudat, nincsen a kultúrának, a népművészetnek, az irodalomnak olyan szegmense, amit ne érintenének a politikai töltetű viták.

elolvastam. Csak nem tartom igaznak. Illetve ez

"Ezek a lokális beidegződések, értékek, a belőlük fakadó igények nem elégíthetők ki globális termelés útján"

igaz. Ugyanakkor nem jelenti azt, hogy ne lehetne olyan igényem is, ami a globális kultúrából elégíthető ki. Pl. a G'N'R.

Zárványként sehol nem lehet megőrizni a népi kultúrát.

'Attól, hogy egyszer a döntéshozók rádöbbennek: mélyreható társadalmi reformra van szükség. Ehhez azonban ki kellene állítani egy pontos diagnózist a mai magyarság állapotáról.'

Ha sikerülne is összehozni a pontos diagnózist megbukna a gyógymód, mert nincs az a mégoly jó reform (ha egyáltalán képesek lennének ilyet kidolgozni) amely össztársadalmi elfogadásra találna ma Magyarországon. Köpnék, vágnák, amíg hamvába halna.
Arról már nem is beszélve, hogy a hagyományosan, organikusan kiforrottal szemben mennyire más a felülről vezérelt.

"Én pont fordítva tapasztalom."

Pedig mind a kettő igaz. El lehet persze tanakodni, hogy melyik volt előbb, melyik az ok, és melyik az okozat, de igazából teljesen felesleges. Az igazi tragédia éppen az, hogy ezek egymást gerjesztő és egymást a szélsőségbe hajszoló folyamatok.

Ezért van az, hogy az egyik oldalon már harsány röhögés tárgya, ha valakinek bármilyen köze van a magyar népi kultúrához, a másikon pedig már nem számít magyarnak, aki szerint Krisztus nem magyarul beszélt.

"Ezek a fogalmak persze nem politikai értelemben értendők."

Igen, egyetértek.

Na itt a példa a leromlott magyar kultúrára. Ön nyilván hatalmas liberális, abban az értelemben, hogy mindenki tolerálja, amit ön gondol. Az öntől eltérő módon élők és gondolkodók viszont nevetségesek, a hagyomány művelése, gondozása és részben megélése paródia.

Aki valóban szabadelvű, az nem akar semmit, nemhogy magát másokra erőltetni, az örömét leli a sokféleségben.

Egyébként pedig enyhén szólva furcsa úgy vélekedni, hogy az anyanyelvként tanult tájnyelv vagy a 19-20. század fordulóján használatos szabású nadrág és ing viselete "paródia". A tetoválás, a kakastaréj frizura, a gólyaláb cipő, és még ezerféle "divatot" lehetne mondani, persze nem paródia, mert az "modern", ugyebár. (Az olyannyira majmolt Amerikában egy-egy városon belül, egymás mellet, de egymástól elszigetelten élő közösségek annyira eltérő angol nyelvet beszélnek, hogy egymást is alig értik. Vagy pl. Bajorországban a bőrnadrág nem színpadi, hanem bizonyos helyzetekben hétköznapi viselet. Ilyesmi természetesen el sem jut a mi "modernjeink" tudatáig.)

S "modernjeink" természetesen ezt a "paródiát" meg nem tűrik az iskolában, miközben a szomszédos országokban fel sem merül, hogy a hagyományaik "paródiák", s akkor lesznek modernek, ha ezeket eldobják maguktól.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés