Nem sérti a keresztényeket

A HVG nyert a Szent Családos címlapja miatti perben

2015. április 9. 10:20

Írta: Bakó Beáta
A politikusok pénzéhségéről és nem a keresztények gúnyolásáról szólt a HVG karácsonyi címlapja, amely a „Nagy Harácsony” címen jelent meg – mondta ki a Fővárosi Törvényszék csütörtöki első fokú ítéletében, elutasítva Ékes Ilona korábbi fideszes képviselő keresetét. Ékes azért perelte be a hetilapot, mert szerinte a címlappal keresztényi mivoltában sértették meg. A felperesek fellebbezni fognak az ítélet ellen. Tudósításunk az első „közösségi személyiségi jogi” perről.

A keresztények védelmében debütált a Ptk-ban 2014-től újonnan bevezetett közösségi személyiségi jogok védelme – ennek értelmében személyiségi jogai sérelme miatt pert indíthat az is, akit nem személyében ért valamilyen bántó kritika, hanem közösséghez tartozása folytán. A perindításnak az is feltétele, hogy a jogsérelem nagy nyilvánosság előtt történjen és „súlyosan sértő” vagy „kifejezésmódjában indokolatlanul bántó” legyen. 

Bár sokan arra számítottak, hogy először a Kuruc infót fogják beperelni ezen a címen a cigányozásért vagy zsidózásért, nem így történt. Az első ilyen pert Ékes Ilona korábbi fideszes képviselő indította a HVG hetilap ellen, a „Nagy Harácsony” mottóval megjelentetett címlapja miatt. A Jézus születéséről szóló festményen a Szent Család helyére Vida Ildikó, Orbán Viktor, és más közhatalmat gyakorló közszereplők arcát montázsoltak, a kis Jézus helyére pedig egy halom aranyat tettek. Ékes Ilona szerint ez őt keresztény mivoltában sértette, ezért pert indított a HVG ellen. Azt kérte, hogy a HVG kérjen bocsánatot, tegye elérhetetlenné a kifogásolt képre mutató linket, valamint fizessen meg ötszázezer forint sérelemdíjat. Első fokon a bíróság a HVG-nek adott igazat, de a Mandiner kérdésére Ékes Ilona elmondta, hogy fellebbezni fog. 

A tárgyaláson a felperes ügyvédje leszögezte, hogy nem az ábrázolt politikusokat és közszereplőket akarják védeni, de szerintük az ő pénzéhségük kifigurázására nem szabadna a keresztények méltóságát sértő módon vallási képeket felhasználni – főleg adventi időszakban, a kereszténység legfontosabb ünnepe előtt. A keresztények Karácsonyra készülve mindenhol „ezzel a meglehetősen otromba karikatúrával” szembesültek – fejtette ki Sobor Dávid, a felperes ügyvédje. 

A HVG arra hivatkozott, hogy nem a vallás a kritikájuk tárgya, hanem a pénzéhes politikusok, a képen ugyanis egy hasonlat látható. A felperesi ügyvéd ezzel szemben azzal érvelt, hogy a közvéleményben ez Jézus-karikatúraként csapódott le – ezzel kapcsolatban utalt a perről szóló egyik híradásra és vallásos közösségek sértett reakciójára. A felperes nem vitatta, hogy bizonyos keretek közt szabad viccelődni a valláson – be is csatolt egy karikatúrát, amelyen a Szent Család tagjai kártyáznak, ami szerinte szintén ízléstelen, de elfogadható. 

A bírónő többször próbálta faggatni a felperest és a felperesi ügyvédet, hogy mégis miért találják a keresztényekre nézve gyűlöletkeltőnek a címlapot. Sobor Dávid erre azzal érvelt, hogy a politikai ellenségekkel szemben felhasznált szovjet vallásellenes propagandára emlékezteti őt a HVG-címlap, amely az ábrázolt politikusokkal szemben gyűlöletet kelt, és ez „átsugárzik a katolikus közösség tagjaira”. 

A HVG ügyvédje azzal érvelt, hogy a kifogásolt címlapnak a tárgya nem a vallásos közösségek kifigurázása, hanem a politikusok és közhatalmat gyakorlók pénzéhsége és gazdagodása. Ezért Nehéz-Posony Márton ügyvéd szerint nem is kell vizsgálni, hogy az ábrázolás indokolatlanul sértő-e, hiszen nem a keresztényekről szól, hanem a politikusokról. Az ügyvéd azt is elmagyarázta a bírónőnek és a felperesnek, hogy mi a hasonlat. Ebben az esetben „a közhatalmat gyakorlókat hasonlítjuk azokhoz, akik minden másnál jobban imádják a pénzt: mint a Messiást. Ez a helyes értelmezése a karikatúrának” – fejtette ki Nehéz-Posony Márton, hozzátéve: nem a vallásgyakorlásra és nem is a vallásos emberekre irányul a kritika. Az ügyvéd szerint a közösségek személyiségi jogainak sérelménél nem az adott közösséghez tartozó személy szubjektív érzékenysége a mérvadó, hanem objektív szempontok alapján kell a jogellenességet mérlegelni. 

A bíróság az alperes érveivel értett egyet. A bírónő a szóbeli indokolásban kifejtette, hogy „bár a törvény kifejezetten nem tartalmazza, de a közösséget sérteni nyilván valamilyen célzott, szándékos cselekménnyel lehet. Véletlenül is elképzelhető, de nem ez a kategória.” A címlap vizsgálata során a bírónő arra jutott, hogy az a politikusok magatartására irányul és nem a keresztényekre. Ennyi erővel a vallási történeteket nem lehetne felhasználni más kontextusban, ez pedig elfogadhatatlanul szorosra kötné a véleménynyilvánítás szabadságát – mondta a bírónő. 

Ékes Ilona és ügyvédje a Mandiner kérdésére közölték, hogy fellebbezni fognak az ítélet ellen.

 

Összesen 242 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

A kép ok, de az időzítése az nagyon nem.

Érdekes, Ékes nem is szerepelt a címlapon.

Akik viszont szerepeltek azok nem pereltek.

Őket úgy látszik nem zavarta a dolog, Ékest igen.

Életszerű, nagyon életszerű.

Gyerekek, ezt nem így kell!
Mindenki képzelje oda azokat az alakokat, akik szerinte szintén oda illenének.
Oda képzelheti hanukát is. :)
Hogy ez lesz az ítéletet, szerintem a felperes is tudta. Másodfok is ez lesz.

Szóval : Puzsér nem sértegetheti büntetlenül Hajdút , de a HVG sértegetheti büntetlenül az összes keresztényt...

Világos!
Ezek szerint akkor ehhez hasonló képet lehetne szerkeszteni a HVG „szent családról”, belemontírozva a főszerkesztőt, szerkesztőket és a lap firkászait. Annyival lehetne több, hogy megjelenne Pilátus és Júdás is.
A háttér pedig a bajai hiteles videofelvétel lenne, előtérbe libák gágognának, kecskék mekegnének. A szőnyeg és a terítő veres lenne.

Kár, hogy nincs affinitásom a festészethez, mert ha lenne megfesteném.

Ne beszélj megint mellé.

Arra válaszolj; Minek alapján állítod, hogy Rákosi Mátyás eredeti nevén Rosenfeld Mátyás nem volt zsidó származású?

Minden tekintetben egyetértek azzal - elvonatkoztatva Rákosi Mátyástól - hogy "ugyanúgy irreleváns volt zsidósága mint magyarsága", amely másként fogalmazva nem érdekes a származás. Ugyanígy vagyok azzal, hogy ki mit mond. A cselekedetet tartom a lényegesnek, valamint azt, hogy azonos legyen a mérce.

Minden család, minden személy bármilyen is a származása nagyon sok ellentmondást tartalmaz. Ilyen Rákosi Mátyás (szül. Rosenfeld Mátyás) családja is.

Aki élt a Rákosi érában tudja milyen volt, aki nem legfeljebb az írásokból. A kettő között azért van némi különbség. Az emlékezetemben úgy él ahogy leírtad.

Rákosi apai nagyapja falusi kovács volt és az 1948-as szabadságharc alatt a felkelők kaszáit egyenesítette, fegyvereit javította. Apját a településen „Kossuth-zsidó”-nak nevezték és támogatója volt a Kossuth pártnak.

"Ezért Nehéz-Posony Márton ügyvéd szerint nem is kell vizsgálni, hogy az ábrázolás indokolatlanul sértő-e, hiszen nem a keresztényekről szól, hanem a politikusokról. "
"Az ügyvéd azt is elmagyarázta a bírónőnek és a felperesnek, hogy mi a hasonlat. Ebben az esetben „a közhatalmat gyakorlókat hasonlítjuk azokhoz, akik minden másnál jobban imádják a pénzt: mint a Messiást. Ez a helyes értelmezése a karikatúrának” – fejtette ki Nehéz-Posony Márton, hozzátéve: nem a vallásgyakorlásra és nem is a vallásos emberekre irányul a kritika."

" Ez a helyes értelmezése a karikatúrának"

Értitek magyarok!
Hát mindent meg kell magyarázni, mikor hagytok már fel végre a moslékzabálásotokkal?

Ennyi baromságot, amiket itt összegordtál, ezért a gazdidtól tényleg megérdemled a béredet!
De van egy probléma, mégis!
Az rendben, hogy művészi szabadság, meg sajtószabadság, meg Charlie Hebdo, és effélék.
Itt azonban más is nehézséget okoz.
Mert van a Harácsony-os HVG-s fingásnak eredetije: Gerard van Honthorst festménye.
Ez a kép sok-sok keresztény, de leírhatom, nem csak keresztény embert emel fel, ennek eltorzítása, ellenkező értelmezése, sugallata pedig értelemszerűen ugyanennyi embert gyaláz meg.
A HVG elmondhat bármit, amit gondol, ill. amiért fizetik, de nem gyalázhatja embermilliók hitét, tudatát.
Tehát: az eredeti képet kellett volna elhagynia a HVG nevűnek, s akkor - saját kútfőből - úgy öklendezik, ahogyan csak akar...

Ki beszél itt ízlésről - rajtad - kívül.
Ügyesen akarsz kibújni, de nem fog menni.
Védhetetlen, amiket összehordasz.
Az ízlés és az emberi méltóság, mint Makó vitéz...
Az emberi méltóságot mi is az, ami garantálja?
...
Nem hallom!

"az a hatalmas többség, amelyik évekkel ezelőtt joggal kritizálta az egységben megszavazott holokauszttörvényt, meg gyűlöletbeszédtörvényt,"
Szerintem senki nem magát a törvényt krutizálta.
Azt viszont igen, hogy ne lehessen azokkal visszaélni.
Mondjuk: legyenek már bizonyítottan hiteles adatok az áldozatok számáról.
Mert minden áldozat egyformán fontos.
Ha 5 999 999-en vannak, legyenek annyian.
Ha 6 000 001-en, legyenek annyian az áldozatok.
Vagy legalább, ha már hatmillióan: tegyék elé, becslések szerint.
No látod, ezek a dolgok nem adekvátak Jézus születésével.
Mert Ő váltotta meg a bűneinket.
Neki köszönhetjük, hogy ha meghalunk, sem halunk meg.
Ha érted, katolikusként, - ahogyan magadat mutatod - egyáltalán...

"bölcsebb lenne Jézusra hallgatni, mint pereskedni."
A kettő nem zárja ki egymást. Sőt: Jézus mondta: "Jaj a botrányokozóknak!"
Akkor miért ne lehetne a botrányokozók ellen bírósági úton is fellépni.
A magyar katolikusságnak pontosan ez a legnagyobb hibája, bűne, hogy nem akar érvelni, hanem minduntalan - ha túlfeszül a cérna - ajtóstul rohan a házba, vérben forgó szemekkel.
Nem ezt kell csinálni. Menni mindenhová, bíróságra stb., és elmondani, mit, hogyan gondolunk katolikus szemmel a világ visszásságairól.

Ha már a harácsot akarta kifigurázni a HVG, evidensen a harácsoló Sorosokat kellett volna képre montírozni...

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés