A Burgtheater válaszolt Vidnyánszky levelére

2015. április 22. 20:20
Válaszolt Vidnyánszky Attila levelére a bécsi Burgtheater intendánsa, de azt nem hozza nyilvánosságra. Annyit azért elárult, hogy megtiszteltetésnek vették a MITEM-en való részvétel lehetőségét, az ő színházukban pedig véleményszabadság van.

A Burgtheater igazgatója postafordultával megválaszolta Vidnyánszky Attila levelét – közölte szerdán este a bécsi színház sajtóosztálya az MTI-vel. 

 
A Burgtheater intendánsa, Karin Bergmann az MTI-nek kifejtette, hogy a Madách Nemzetközi Színházi Találkozón (MITEM) való részvételüket megtiszteltetésnek vették, ezért kifejezetten köszönetet is mondtak, egy esetleges újabb meghívás esetében szívesen érkeznek ismételten Magyarországra. 
 
Hangsúlyozta: a Burgtheaterben véleményszabadság van, és ezt képviselik más színházakban is. Ugyanakkor a Vidnyánszky Attilának írt válaszlevelet a Burgtheater nem hozza nyilvánosságra – közölte a színház az MTI-vel.
 
Mint ismeretes, vasárnap este egy váratlan akció keretében egy, a magyarországi demokráciát féltő politikai nyilatkozatot olvasott fel a Burgtheater Sirály-előadása után a bécsi társulat egyik tagja a Nemzeti Színházban. A MITEM-re – az előzetes programtól eltérően – sem Karin Bergmann, sem a darab rendezője, Jan Bosse nem jött el a társulattal. Vidnyánszky Attila hétfőn levelet írt Karin Bergmann-nak, amelyben magyarázatot kért a történtekre. 
 
Ausztria egyik vezető és mérvadó politikai blogjának szerzője, Andreas Unterberger blamázsnak nevezte szerdán a bécsi színház magyarországi akcióját, amely szerinte nem odaillő és tartalmilag nevetséges volt. 
 

Összesen 28 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Minden tiszteletem és megbecsülésem Vidnyánszkyé, de azért arra is kíváncsi lennék, hogy Blaskó Péter Kossuth díjas színművész levele eljutott-e a Burgtheater vezetéséhez (az is nyílt levél volt) és szándékukban van-e reagálni reá.

Ugyanis, ha képesek voltak egy színészük mögé elbújva vendégként otrombáskodni, akkor ne legyen rangon aluli egy ugyanilyen véleményre reagálni.

"Hangsúlyozta: a Burgtheaterben véleményszabadság van, és ezt képviselik más színházakban is."
Wow!

Nálunk, itthon is véleményszabadság van!
Akkor, ha elmegyek a barátomhoz és az a véleményem, hogy kívánatos a neje....
Na, ugye!

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés