Szőnyi Szilárd és a polgári értékek

2015. május 28. 19:43

Szabolcsi Gergely
Alternatíva
A buzizás, az aljasság, a szándékos ferdítés és az a tény, hogy elhallgathatónak tartjuk egy gyermek zaklatását, nem polgári érték.

„Szőnyi számára azonban nem a trauma a fontos és nem mások érzelmei (sőt az a legkevésbé, hiszen olvashatjuk nála, a gyerekek bántalmazását nem kell megakadályozni, hiszen az kínos lenne), hanem az, hogy az általa liberális értelmiséginek nevezett közeget stigmatizálja, mert ugye, ahogyan írja, az egész egyházat ne ítéljük meg egyetlen ügy kapcsán, de a liberálisokat bátran ítéljük el, hiszen ők tudhatták, hogy ez az ember minimum homokos és mint azt mindannyian tudjuk, aki meleg az pedofil is.

Arra, hogy Szőnyi Szilárd emberileg mi - ahogyan azt Szily is írja - nincsenek jelzők. Azt viszont biztosan tudom, hogy a buzizás, az aljasság, a szándékos ferdítés és az a tény, hogy elhallgathatónak tartjuk egy gyermek zaklatását, nem polgári érték.

Felmerül tehát a kérdés, hogy mégis miért lehetséges az, hogy ez az ember az önmagát polgáriként definiáló oldal egyik véleményformálója legyen és miért van az, hogy órákkal a cikke megjelenése után (és hónapokkal a sorozatos buzizásai után) még mindig főszerkesztő-helyettes? Mit gondoljak arról a közösségről, ami ezt az embert elfogadja?”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 38 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Az egyházak tanításából nem következtethetők az említett magatartások, a szélsőséges anarcho-liberális eszmeiségből már inkább.

Válaszok:
belga | 2015. május 28. 21:00

Gyerekek molesztálása akármilyen közegben borzalmas.
Ám liberálisok közé az, akinek a liberálisokról eleve megvan a véleménye nem megy és nem engedi oda a gyerekét.
Míg a papokra nyugodt szívvel rábízza.
Na ettől különösen borzalmas a papok esetenkénti (nyilván messze nem minden napos) pedofíliája.

ezt írja Szőnyi:

"Magam is ismerek olyan, gyermekekkel is foglalkozó egyházi intézményt, ahol alapos a gyanú: az oda bejáratos – egyébként nagyszerű – pap nem csupán atyai kedvességből ülteti néha az ölébe vagy simogatja meg a kisfiúkat, kislányokat. Szóvá tenni az ügyet, akár neki, akár a felettesének azonban roppant kínos, hiszen kézzelfogható bizonyíték sokszor nincs, és senki sem szeretne ártatlanul meghurcolni valakit, aki esetleg maga is szenved „illetlen” vágyaitól, és alkalmasint sokat is tesz a leküzdésükre. "

Ere tisztességes ember csak annyit mond: a k.va anyádat.

Mindenki, aki szerint nem kell szólni, mert jaj, de kínos, az küldje oda a saját gyerekét.

Nem azt mondtam, hogy egyből tele kell kürtölni a sajtót.
Azt írta, alapos a gyanú. Megalapozott, nem légből kapott.
Én így járnék el: először igyekeznék infót gyűjteni. Ha több független forrás egybehangzóan állít valamit, akkor megyek az igazgatóhoz. Ha ez nem elég, magát az illetőt keresném meg, hogy szemtől szembe tisztázzam.

Amúgy meg szarok a kellemetlenségemre, ha megalapozott a gyanú, hogy egy pedofil állat molesztálhatja a gyerekem.

Te ezek szerint Szőnyivel egyetemben azt tartod a megfelelőnek, ha alapos gyanú esetén hagyjuk a fenébe az ügyet. A gyerek csak kijárja a sulit, utána meg izguljanak miatta más szülők.
Vagy áthelyezik a papot. És onnantól már senki nem firtathatja, történt-e valami, vagy sem.

nem jogi értelemben használtam, sima szinonímaként. Ha valakinek alapos a gyanúja, az az én értelmezésemben jóval komolyabb, mint egy kósza feltételezés.

De mondom, ezt a kérdést két szempontból lehet nézni: az egyikben az a hangsúlyosabb, hogy nehogy kellemetlenséget okozz valakinek.
A másikban az, hogy a gyereked védjed. Ha alapos a gyanúm, akkor lépek. Nem vádaskodok, de nem is legyintek, vagy dugom a fejem a homokba.

Hogy Szőnyi mikor mit tenne, nem tudom. Én csak azt látom belőle, amit ír, az alapján tudok véleményt mondani róla, mire helyezi a hangsúlyt.
Az írásából meg az jön le, hogy neki az "alapos gyanú" nem nyom annyit a latban, mint egy felvállalt konfliktus esetleges következménye.

Van olyan analfabéta, aki olvasni nem igen, de írni annál inkább tud.
Ilyen a Szabolcsi.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés


Ajánljuk még a témában