Interjú

Laboda Róbert: Egy jó költő, az maga egy párt

2015. június 22. 11:48

Írta: Terján Nóra
„A felvidéki gyerekeknek itt tetszik a levegő, itt szeretünk élni ezen a helyen. Nekünk kiváltságunk a maradás.” Laboda Róbert költővel Gombaszögről, a Könyvhéten megjelent első kötetéről, hazaszeretetről, szélsőségekről és emlékekről beszélgettünk. Interjú.
Közreműködtél az idei Gombaszögi Nyári Tábor himnuszában. Milyen értékeket szerettetek volna ezzel a dallal hangsúlyozni?
 
Az idei dalnak szerintem hatalmas üzenete van. Érdekes és egyben elgondolkodtató tény, hogy nekünk, felvidéki magyaroknak mindig üzennünk kell. A felvidéki gyerekeknek itt tetszik a levegő, itt szeretünk élni ezen a helyen. Ahogy megírtam a dal verses betétjében: nekünk kiváltságunk az itt maradás. Én személy szerint nem szeretném elhagyni a Felvidéket, én itt vagyok itthon, én ide járok haza. Nem akarok én határokat tologatni, nem szeretem a szélsőségeket, csupán érzelmi síkon közelítem meg ezt a kérdést, hiszen máshogy nem érdemes. Ha valaki ezért engem valaki maradinak néz, hát tegye, de tegye olyan vigyorral, hogy én is élvezni tudjam.
 

 
„Az idő nem a múlásom, az itt szócska a megmaradás
hullajtson még száz tél, érleljen megannyi tavasz
hideg ablakom a belső békémtől legyen zúzmarás
Hazám, mint szürke filccel rajzolt szivárványszakasz
Pipacsok rajzolta régi szerelmek
szomjas kézfogás
most elhidegült melegfrontba ömlesztek
esőcsepnyi hajmosást, 
S ha netán kérdik ki voltam?!
Egy szökőév voltam függőben,
A nagyid vasárnapi receptje,
Végre senki lehettem
Kinek virág nyílik a Nefelejcsbe! 
Oltanék tüzet, lábnyomot szednék,
ültetnék erdőt meztéláb,
Új fákat régi madarak repüljék,
S e tájtól legyen hangos a kiváltságod- ami az ittmaradás!”
 
 
 
Neked személyesen mit képvisel ez a tábor?
 
A Gombaszögi Nyári Tábor egy fogalom, egy kultusz, egy ikon, megfoghatatlan és elpusztíthatatlan. Minden évben azt várom, hogy elkezdődjön a tábor, s ha elkezdődik, akkor már abban a percben elkezdem várni a következőt. Gombaszög az a hely, amit először a térképen keresel, majd a szívedben találod. Tényleg el kell oda jönni mindenkinek, nincs még egy ugyanilyen hely, ahol ennyi szeretet elférne.
 
Szövegeidben, verseidben egyaránt fontos szerepet játszik a kettős identitás, a felvidékiség. Íróként, költőként hogyan viszonyulsz az anyanyelviséghez, a nyelv szerepéhez, funkcióihoz, az élőszóbeliséghez? És tanárként mit próbálsz tovább adni és hogyan?
 
Nekem emberként, költőként, slammerként, tanárként egyaránt az a legfontosabb, hogy ne vesszünk el, hogy ha többen nem is, de többek legyünk. A kultúránkért tegyünk, ne sorakozzunk elveszett politikai ideák mögé, hanem merjünk nagyot álmodni. Merjük már végre szívvel csinálni, s ne érdekből.  Nagyon sokszor vettem észre, hogy a kultúra az kampánykor mennyire elengedhetetlen, olyankor a politikusok készek kifizetni a csillagos eget is egy haknizenekarnak is akár… Mihelyt vége a kampánynak, valahogy elfelejti mindenki. Sajnos. Ma úgy keltem fel, hogy a békéről, a kölcsönös tiszteletről és a harmóniáról álmodtam. Hiszem, hogy ha többen álmodjuk, akkor több esélyünk van a mosolyra, merthogy anélkül bizony nem megy. 
 
A könyvhétre megjelenő, Túlzások c. első köteted nyomán, vagy akár a slam poetry kapcsán (főként a tavalyi, országos bajnokság döntőjén elhangzott szövegedre gondolok) milyen kritikákat, feedback-eket kapsz?
 
A kötet nagyon szép példányszámban fogy, az említett szöveg pedig hihetetlen nagy sikert aratott, nagyon sokan nézték meg a videót, rengeteg pozitív visszhang jutott el hozzám. Felemelő érzés volt hallani élőben, ahogy középiskolások ezt a verset szavalják. Nagyon sok ember ért velem egyet ezekben a morális kérdésekben, viszont vannak, akik nem akarják elfogadni a nézeteimet, teljesen másképp szeretnének létezni, mint én. Az a szerencse, hogy ezekkel az emberekkel még a talajvíz összetevőiben sem értek egyet.
 
Egy szép napon szélsőséges, ismeretlen arcocskák roppant mesebeli és egyben anyaszomorító stílusban megpróbáltak kérdőre vonni az érzelmeim miatt a videó kapcsán. Miért merek én máshogy gondolkodni, egyáltalán miért gondolkodok én – mondták… Fantasztikus érvekkel, tanácsokkal láttak el, amit persze megköszöntem nekik és elegánsan elhagytam a beszélgetést... Ha az egyáltalán beszélgetés volt.
Meg vagyok győződve arról, hogy ha egy ember nem ismeri a toleranciát, azt az embert a vonat csapja el helyettünk.
 

 
Nem jártad végig a megszokott, publikációkkal kikövezett utat, gyakorlatilag egy év alatt mégis eljutottál a slames sikerektől a kötet megjelenéséig. Könnyítette vagy nehezítette a munkát, hogy egy barátod volt a szerkesztőd? Milyen szempontok szerint alakítottátok a kötet ívét?
 
Hálás vagyok az Atheneaum kiadónak, s jóbarátomnak, Pion Istvánnak, aki a kötet szerkesztője volt, s még az is. István nélkül nem lenne ennyire egyben. Fantasztikus estéket töltöttünk el a munka folyamán. Kialvatlan, s mégis csodálatos napokat kaptam a sorstól. Eléggé kiváltságosnak érzem magam, soha nem voltam még ennyire boldog. A verseken nem sokat csiszoltunk, nyers érzelem ez, nem akartuk, hogy akárkinek is elnyerje tetszését. Ezért ajánlom minden olvasónak, kizárólag szeretettel.
 
A Túlzások különösen személyes bemutatkozó kötet: tele van hazaszeretettel és emlékekkel. Hogyan írnád le az olvasóknak?
 
A kötet szerintem eléggé fojtogató, sajnos nem tudom elengedni nagypapámat, nem tudom elfelejteni az Ipoly-partot, igazán ott dobog az én szívem. Nem akarok én sehova sem tartozni, sem pártoskodni, hiszen egy jó költő, az maga egy párt. A versekben olyan helyeken járok, ahol valami elveszett belőlem. Lehet az egy koncertterem, konyha vagy akár a hálószobám. Próbálok mindig mászni valahová, függetlenül az iránytól, függetlenül az iramtól. Imádom magam megkérdőjelezni, az mindig annyira gyönyörködtet. 
 
Nagyon jó volt a gyermekkorom, nagyon sokat foglalkoztak velem, igazi érzelmek vettek körül engem. A szüleim mindig arra neveltek, hogy soha ne feledjem el, hogy honnan jöttem. Ezért is tűnik ki a származásom, ha megszólalok. Gyermekkorom meglehetősen a nagyszüleimnél zajlott. Rengeteget foglalkoztak velem, mint kis nebulóval. A nagyapám volt számomra az az óriás, aki először tanított labdába rúgni, akinek legelőször nyaltam bele a borospoharába, aki számomra az első és az utolsó végtelen lett. 
 

 
Milyen emlék él benned a legélénkebben róla?
 
Tavasz volt és nagyon meleg. Kövérkés, göndör kisgyerek voltam, s természetesen rendkívül szerettem az udvaron labdázni. Nem volt a játékomban semmiféle elgondolás, semmilyen logika, csupán imádtam mozogni. Nagyapám a szokásos pohár borát kortyolgatta a diófa alatti kis ülőhelyén. Soha nem tudtam megszámolni, hogy mennyiszer emelte a szájához a poharat, mint ahogy azt sem, hogy hányszor igazította meg közben a szemüvegét. Soha nem szólt volna rám, bármit is csináltam, csupán hangosabban vett levegőt, erőteljesebben köhögött. Aznap mégis odahívott magához. Senki nem tudta kimondani olyan lágyan, érzékenyen a nevemet, mint Ő. „Robikám, gyere ide kisfiam” – mondta. Én épp hemperegtem ezer kullanccsal a hátam mögött, s a hívó szóra felálltam, gyorsan leporoltam magam és odaszaladtam hozzá. A fák ágai között átszűrődött napsugarak csak úgy csillogtatták az ősz haját. Mindig, ha lépegettem feléje, akkor láttam, hogy mekkora óriás is Ő valójában.
 
Letette a poharat, hozzám fordult, megfogta a karomat. Kicsi voltam, de éreztem, hogy súlya lesz a helyzetnek. „Robikám, te mi akarsz lenni, ha nagy leszel?” – ezt kérdezte. Hirtelen még az izzadás is megszűnt a testemen, mintha kijózanodtam volna a gyerekes játékból. Kapásból azt mondtam neki, hogy: „Nagyapa, én gazdag akarok lenni!” Mire Ő elmosolyodott, beletúrt a hajamba, nagyot sóhajtott, s ezt mondta: „Robikám, ne gazdag legyél, hanem boldog! Boldog legyél mindig!” Magához szorított és ölelt, ahogyan csak bírt. Azóta minden boldog pillanatomban eszembe jut, s késztetést érzek arra, hogy megosszam vele. Ezért járok boldogan a temetőbe.

Összesen 1 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés