Bébi negatív, bébi pozitív

2015. június 28. 17:40

Hercsel Adél
Prae
Az első szöveg akkor született, amikor először bementem a terhesgondozóba. Kérdeztem, hol a terhesgondozó és mondták, hogy az onkológia folyosóján. Ettől sokkot kaptam. Interjú.

PRAE.HU: Hogyan jött létre a könyv?

Az első szöveg akkor született, amikor először bementem a terhesgondozóba. Kérdeztem, hol a terhesgondozó és mondták, hogy az onkológia folyosóján. Ettől sokkot kaptam. Aztán mondták, hogy a terhes kiskönyvet a vizeletes poharakra kell rárakni. Éreztem, hogy ez annyira szürreális, hogy muszáj megírni. Újságíró vagyok, ezért állandóan figyelek, van bennem egy alapvető közlésvágy, ezért párbeszédes formában megírtam ezt az élményt, amit föltettem a Facebook oldalamra. Ez nagyon tetszett az ismerőseimnek, azonnal több száz lájkot kapott a szöveg, ezért még jó párat kiettem az oldalamra a hasonló élményeimről. Ezekre figyelt fel Csapody Kinga, aki Szabó Tibor Benjámin, az Athenaeum Kiadó vezetőjének figyelmébe ajánlotta a szövegeket.

Ő keresett meg, hogy írjak összesen hatvan hasonló szöveget, amiből végül összeáll egy kismama naplószerű könyv. Az első szövegek megtörtént élmény alapján íródtak, de ahogy haladtam a leadási határidő felé, egyre több fikciós, félfikciós, talált szöveg jött hozzá. A hang már az első posztban megvolt, ami már az első, említett reakciók alapján sokak számára szimpatikus volt. Már »csak« ezt kellett működtetni. Nagy flow volt megírni ezt a könyvet, mert ösztönösen éreztem, tudtam, hogy mi az, ami belefér. Próbáltam a témakör minden részét lefedni, legyen szó tipikus női szituációkról, fodrászról, manikűrösről, de legyenek szövegek általánosságban az anyaságról, kórházi helyzetekről, szolgáltatásokról, amikkel megkeresik a szülőket. A terhességről és nagyjából az első évről számol be a kötet.

PRAE.HU: És mindegyikben van valami csavar…

Törekedtem arra, hogy ne szimpla sztorik, hanem rétegzett, irodalmi szövegek szülessenek. Elég sokat csiszolgattam rajtuk, hogy pont annyi szóval mondjam el a történetet, amennyi szükséges. A párbeszédet szerintem patikamérlegen kell kimérni, hogy igazán szórakoztató és rétegzett legyen. Sokszor úgy éreztem magam, ahogy a költők érezhetnek: nagyon ügyeltem a szavak sorrendjére, sokáig játszottam velük, hogy a helyükre kerüljenek, meglegyen a kellő ritmus, a lendület és az összecsengés.

Izgalmas kihívás volt egy-egy mondattal, megszólalással tipikus helyzeteket és figurákat teremteni. Egy-egy karakter megírásával az volt a célom, hogy az olvasó arra gondoljon, hogy igen, nekem is van egy ugyanilyen tipikus ismerősöm. Igen, én is ismerem a bolond kutyás nőt a szomszédból, a nagyszájú házmestert, a kíváncsi nyugdíjast, az oltásellenes szülőket, praktikusékat, vagy éppen tisztaságmániás ökoanyut. Amúgy is »tégla« vagyok, de miután tudtam, hogy könyvet írok, akkor különösen az lettem. A nőgyógyásznál már direkt közel ültem a gyermeket váró párokhoz, és hallgattam őket. Még a szülőszobában is figyeltem, hátha elkapok egy vicces szituációt, a nőgyógyászt már direkt úgy kérdeztem, hogy később szöveget írhassak belőle. Arra viszont maximálisan törekedtem, hogy a szövegekből konkrétan senki se legyen felismerhető.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 36 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Node a rózsadombi feministák ezt nem tudják.
Milyen szörnyű lesz nekik, amikor egyszer csak szembe jön velük a valóság...

Ha az ember nem támaszkodik a Teremtő erőforrásaira, akkor bizony első lépésként elégedetlenkedővé válik.
De, ez csak az első lépés...

Tulajdonképpen mi szükség van a férfiakra?
Femináék úgyis mindent jobban tudnak...

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés