Ezer éve várják

Magyarországon lehetne a moszkvai pátriárka és a pápa első találkozója

2015. június 28. 16:45
Kirill pátriárka és Ferenc pápa első találkozóját egy semleges ország láthatná vendégül, például Ausztria vagy Magyarország, nyilatkozta Hilarion volokalamszki metropolita, a moszkvai patriarchátus külügyi vezetője a Corriere della Sera vasárnapi számában.

Hilarion metropolita úgy fogalmazott az olasz napilapnak, hogy nem szerepel az agendában Ferenc pápa látogatása Moszkvába. Programozva van viszont egy találkozó Kirill pátriárka és a pápa között. Hozzátette, úgy gondolja, hogy a moszkvai pátriárka és a katolikus egyházfő találkozója egy semleges országban lesz, ami azt jelenti, hogy nem Moszkvában vagy Rómában. Jelezte, már több ország ajánlkozott a találkozó helyszínéül, ezek közül Ausztriát és Magyarországot nevezte meg.

A moszkvai patriarchátus külügyminisztere úgy fogalmazott, nem akarja és nem is tudja megmondani, hogy a találkozóra 2015-ben sor kerül-e. Megjegyezte, hogy a találkozót elő kell készíteni és ezt egy közös nyilatkozhat is megelőzhetné Kirill pátriárka és Ferenc pápa részéről. Az a reményem, hogy ez a pápa és ez a pátriárka békül meg egymással, mondta Hilarion, hozzáfűzve, hogy a moszkvai pátriárka és a katolikus egyházfő közötti találkozó húsz éve programon szerepel.

1997-ben II. Alekszij pátriárkának II. János Pállal kellett volna találkoznia, de akkor a találkozó elmaradt. Tavaly - a novemberi törökországi látogatásáról a Vatikánba tartó repülőúton - Ferenc pápa azt mondta újságíróknak, akármikor készen áll a moszkvai pátriárkával találkozni. A római katolikus és az ortodox (keleti) egyház közötti úgynevezett nagy egyházszakadás, más nevén skizma, 1054-ben következett be. A római egyházhoz 1,2 milliárd hívő tartozik, a 250 milliós ortodox kereszténységen belül az orosz ortodox egyház 165 millió hívőt tart számon.

Összesen 176 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

hogy titeket is kell szeretni, arról. meg arról, hogy ti magasabb rendű, kiválasztottak vagytok

Ha kohntalan meg tud győzni arról, hogy elkezdj templomba járni, akkor hallgass rá. Ez az "európai civilizáció" nevű projekt mostanában tényleg nem túl perspektivikus, de ha a lelkedet kimented a csődtömegből, az egész jó eredmény személyes szinten...

Azért már túl lehetne lépni a 'filioque' kérdésen.

Ha lesz találkozó és Magyarországon, akkor az Pannonhalmán lesz!

A két egyház fúziója már esedékes lenne - a római egyház mintha már düledezne.

Válaszok:
Sulammit | 2015. június 29. 19:13

Rosszul látod! A Krisztus alapította egyház sosem fog düledezni.
Az ortodoxoknak van jobban szüksége a katolikusokra, mert körbe vannak véve az iszlámmal.

Nem a Tihanyi apátságban fognak találkozni.

Nem. Írtam a Pannonhalmán, hogy, ha Magyarországon lesz, akkor Pannonhalmán lesz.

Biztos tudod, illetve a cikkben is szerepel, hogy évekkel ezelőtt, már lett volna II. Alekszij pátriárkával. Pannonhalmán. De nem jött létre.
Nem publikus, hogy miért nem, úgyhogy nem írhatom le ide.

Ez igaz is.

"az európai ortodoxia pedig orosz hírszerzéssel foglalkozik." Ezt nem tudom. Nem meredek egy kicsit?

Ez is igaz.

Ez nem igaz.

Nahát!Akkor "nem meredek kicsit"


Jó maradjanak.

Az első link az mi - akart lenni?

Te jó ég! Mik vannak.
Ez a komcsi gépezet, mindent behálózott.
Gondolom hazafias érdekből a nagy mumus az ellenséges Amerika miatt is.

"pl. hogy a kommunisták által legyilkoltakat csak és kizárólag állami rehabilitáció után hajlandók mártírként elismerni."

Azért ez nem is találok szavakat.

Milyen szépen összefoglaltad! Ezt a nem kevés szöveget. Nagyon köszönöm neked! :)

Én bizony ezeket sem tudtam. Egyházjogi szempontból érdekeltek csak.

Ez olyan kiábrándító.

Erre most mit mondjak. Undorító ez az egész.
Holnap majd alaposabban elolvasom. De rosszul leszek az ilyen történetektől.

Azt az első linket amit küldtem a hírtévéset azt azért is szerettem volna, ha megnézed, mert pont Szerbiáról és Boszniáról volt benne szó.
A Lapzárta c. műsor amiben mindennap két újságíró beszélget.
Egy ellenzéki és egy nem annyira (kormányhoz közelibb). Pedig igazán érdekes. Már én is elfeledkeztem erről a műsorról, de a tegnapi adást véletlenül láttam.
Az Echosat is azért linkeltem be, hogy kérdezhessek valamit azzal kapcsolatban, amit Lóránt Károly mondott. De most már mindegy.

Az UDBA minek a rövidítése?

Nem néztem meg, de válaszoltál már arra amit már kétszer kérdeztem?

Megrendelésre?

házasságszédelgés vagy valami ilyesmit írtál.

Onnan kellett volna tudnod, hogy rögtön rákérdeztem.
És onnan, hogy másodszor meg is adtam a dátumot, vagy a címet. A címet biztos.

És még onnan, hogy kitűnő a memóriád!

Igen, de az miért házasságszédelgés. Szóltam a bírónak. És máris törölték.
Volt, nincs! :)

Úgy értettem, hogy kintről más országokból nem kaphatott megrendelést?

Az első adandó alkalom a válás volt. Ha válok, minek viselném tovább a nevét. Az én köreimben sokan vagyunk a lánynevünkön, mert eleve nem veszik fel a férjük nevét.

Menet közben átgondoltam. És rájöttem, hogy nem is lehetne. Pont azért amit írtál.

Amerikáig is eljutottak? Ez hányban volt?
Mindig mondjál évszámot is. Jó? Ha tudsz. Hozzávetőleges is jó!

Úgy érted, hogy a saját polgáraikkal szemben? Akik nyugaton tartózkodtak?

A szerbek nagyon véreskezűek.

Amikor volt a háború Dél-szláv azt mondta a hitoktatóm, hogy az a kereszténység szégyene.
Mert katolikusok a horvátok.
A szerbek ortodoxok,
szlávok görögkeleti

Ezek voltak a barátai? Karadzsics és Mladics? Azta!
Mondta is nekünk az egyik atya, hogy biztos egy hegyi kis kolostorban bujkál.

Te jó ég miket művelt. Kiskorúakat megerőszakolni?
Mint Tibériusz.
A pokolfajzata!
Na kíváncsi vagyok, hogy mennyit fog kapni.

És ez a politikai összefonódás.
És közben egy rakás ember tudta.

Azt hittem, hogy kapni fog.

Rúdtáncosfotók?

Jó. Tényleg. Túl sok mindent tud. Érinthetetlen.

Majd 40 éve.

A palotája a legkevesebb. Az engem nem érdekel, de a többi.

Megmondanád, hogy hányadik perc? És hogy néz ki?

De, megnéztem. Kétszer is. Csak nem ismertem fel. :) Az a görögkeleti cuccba öltözött pap volt?

Ezt a linket nem láttam. Ez a egy sátáni pofa ugye?
És mi a csudát keres a katonák között.
Itt felismerem.
A 07:42 3. itt kerestem.
Milyen félelmetes ez az ember.
Na ebben aztán nehéz megtalálni az isteni arcot.
Isten képmását.

Mondjuk itt nyilvánvalóan egy "püspök" fedőfoglalkozású titkosügynök viselt dolgairól csevegtek. Az ortodox egyháznak ez annyira szégyene, amennyire szégyene egy vegyesboltnak egy "boltos" foglalkozású titkosügynök.

Ez a srác a rúdtáncos? Nagyon izmos srác.

:) Még jó, hogy szinte semmit sem lehet látni.
Előbb megnézem aztán fújolok. Jó mi? :)

Ezeket ő csinálta magáról. mert látom a kis kockán, hogy van még.
ja, meg írod is.

Tényleg. Ebből kettőt nem láttam. Az Ivánkást és amit most megint belinkeltél.

Azért a meccset is nézitek remélem.

Ők csak bábok.

És ki az igazi bolti eladó, ha egy bolti eladó valójában titkosszolga?

A komenisták valóban elérték, hogy az ortodox egyházak püspöki szintje teljesen hiteltelen. Evvan.

Köszönöm.
Van tekintélye a katonák között, vagy tudják, hogy egy, szóval, hogy kicsoda.

Mert a vezetőiket hősökként tartják számon.
De azok katonák.
Ez meg egy gyenge jellem. Martalőc külsővel. Mások a szokások is. Egy harcos nép.

Mi az a rossz hír? De előbb egy jó hírt kérek.

Mint egyházfővel találkozik.
Sok a balhé el kell rendezni. Oroszországban nem nézik jó szemmel a katolikusokat. Azt gondolják, hogy terjeszkedünk. De hát muszáj püspökséget létrehoznunk, ahol katolikus közösség él.

Szerintem egy homokosnak, gyenge a jelleme, mert kiszolgáltatja magát fecsegő gyerekeknek. Nem véletlenül olyan nyifisek, nyafisak, túlkompenzálva a női beszédet és viselkedést.

Megalázó helyzetekbe hozza magát. Ilyet egy erő jellem nem csinál.
Szadista nyilvánvalóan. Vagy szadó-mazó, ki tudja?

Minden b. nyafis.

Muszáj. Azért még nem szakíthatjuk meg vele a diplomáciai kapcsolatot, mert "foglalkozása" is van.
Lehet, hogy létre se jön a találkozó.

Gondolod, hogy ezt neked hírként kell elújságolni?

A hívek ettől az egyháztól, ennek helyi pópáitól kapják Jézus Krisztus szentségeit és tanítását. Ezért vannak ott. Hogy pedig ez a tény a titkosszolgálatot is érdekli, azzal szemben tehetetlenek.

Mondhatod, hogy "small is beautiful", de csak addig, amíg "small". Ha bármely protestáns kisegyház, vagy sakkszakkör megnő arrafelé, azt is telerakják ügynökökkel.

A pápa és a pátriárka találkozója a gyakorlatban azt jelentené, hogy a KGB hajlandó volna egy kicsit enyhíteni a markában tartott orosz társadalom teljes külső elzártságán.

Szerintem Kirilt magát érdekelné is az ügy, hiszen bevonulhatna vele a történelembe. A tartótisztek nem engedik.

Le akarsz rombolni bennem mindent?
Ez olyan, amikor valakit hirtelen felvilágosítanak arról, hogy mit csinálnak a szülei.
Tagadásba megy át.
"Az enyémek biztos, hogy nem disznólkodnak!"

Erre bemutatod a videót, hogy DE!

Láttam. Lehet, hogy rosszul látom. Mindenkin átlép aki útjában van.
Végül is el tudnám képzelni. De lehetséges, hogy akkora kannibál, hogy csak akkor aláznák meg, ha kérné.
Az ilyeneknek sokféle perverziójuk lehet.

Valamit nem értek. 10 éves szeminaristák? Jól olvastam?

Az orosz társadalom, mint olyan nem mutatja sok jelét, hogy meg akarna szabadulni a KGB aktuális utódjától.

Nehéz ügyek ezek, sok kérdés eleve eldől azzal, hogy hová születsz.

Mindenesetre ha én orosz lennék, biztos, hogy Krisztus keresésével kezdeném a változásokat. És nem lepődnék meg azon, hogy Krisztust is csak az aktuális társadalom szennyével tudatosan megfertőzött egyházszervezet adja.

Az a helyzet, hogy ilyet a civil emberek sem csinálnak, (orgiák) és akkor egy pap, püspök, egyházi emberek? Ez számomra felfoghatatlan, nemhogy elfogadhatatlan.

Emlékszel te mondtad, vagy olvastattad velem, hogy eleve beültek KGB-sek? a szemináriumokba.
Vagyis nem hivatásból. Ill. nem papi hivatásból.
Ennek az embernek lehet tudni a kezdetekről valamit?
Sosem volt hivatása, eleve ügynök volt?
Mindig ilyen erkölcstelen volt?
Az Istent nem féli az biztos!

Válaszok:
Csomorkany | 2015. július 3. 10:56

Ezek úgy egyházi emberek, ahogy a James Bond üzletember. Mondjuk a titkosszolgálati hierarchiában elég magasan állhatnak, mert különben tényleg a tartóik szólnának rájuk.

Válaszok:
Sulammit | 2015. július 3. 11:04
Sulammit | 2015. július 3. 11:09

Jól gondolod. De mégis. Hiszen szeretnénk azt, hogy egybe legyen, ami egybetartozik.
Egy csomó érték van az ortodox vallásban, egyházban.
Mindig így tekintettem rájuk. Mint testvéregyházra.
És jobban megértjük ma a szakadás okát. Ugyanakkor kibékíthetetlennek látszó ellentétek vannak a két egyház között. És úgy látom, hogy ezt az ortodoxia szítja. Vagy a mögötte álló szervezet.

Miért kéne letagadnom? Nem akarok ilyen "ügyes" vagyis szemellenzős lenni. Nem is tehetném.
Videókról beszélsz és le is van írva, habár bizonyítéknak ez az egy is elég amit belinkeltél.

Rájuk is szólnak. Ezt jól írtad reggel.

Azt tudom régóta, hogy rájuk szólnak, irányítják őket, csak azt nem tudtam, hogy kik, mert nem lett így kimondva, ahogyan Counter, most elém tálalta az egészet.
Viszont a naiva szerepkörömből kifolyólag erre a következtetésre magamtól nem jutottam.

Ez mind igaz, kivéve az, hogy a kiszolgáltató személyétől (bűnös ember) független a szentség (Krisztus teste és vére) nem tudja beszennyezni.

Szent Ágoston mondta, hogy ha Júdás keresztel, akkor is Jézus keresztel. (Valahol a Szentírásban, lusta vagyok utánanézni, van egy utalás arra, hogy Jézus tanítványai, tehát nyilván Júdás is, kereszteltek a Jordánban, Keresztelő Szent János mintájára).

Azért egy mezei hívő nem egy püspökkel kerül szentségi kapcsolatba, hanem a helyi pópával. Az meg vagy Krisztust követi, vagy legalább hajlandó a hívei kedvéért hazudni.

Nem nem kibúvó. Leírhatnám dogmatikailag, de inkább más példát hozok. Elég profán.
Ne köss bele, hanem kezeld a helyén. Jó?

Ha kapsz egy finom ebédet, ha egy bűnös ember (azok vagyunk mind) főzi neked, attól az az ebéd, még finom ebéd, nem?
Attól még, hogy egy feleség bestia főzhet finomat. És te meg is eszed, ugye?

Vagyis, ahogy már írtam, a szentség hatása, független a szentség kiszolgáltatójától.

Egy pap, ha nem él szent életet, attól még Jézust adja nekünk az Oltáriszentségben.

Igen nem teheti érvénytelenné a házasságot... jól gondolod. Jól látod.

Rájöttem, hogy felesleges kérdés.
Akinek ilyen jelene van, annak a múltja ismeretlen.
Titok. KGB-s titok.

Amennyiben a péket fölszentelik Krisztus papjának, akkor igen. Szent Pál meg sátrakat készített teveszőrből, és ebből a melóból élt aktív apostolként Korinthusban.

Ettől függetlenül, ha konkrétan tudom egy papról, hogy gazember, nyilván megpróbálok méltóbbat keresni.

Válaszok:
Sulammit | 2015. július 3. 14:53

Mikor vitattam, hogy a fedőfoglalkozása püspök, és megkapta az ehhez szükséges fölhatalmazást ill. szentelést? De amikor olyan kérdéseket teszel föl, hogy "megfelelően végzi-e a munkáját?", akkor nem az a kérdés, hogy "jó püspök-e?", hanem hogy "jó ügynök-e?".

Ha nem tudsz róla, akkor nem nehéz. Mert fincsi az az ebéd.
Ha meg tudsz, akkor? Nem erre a történetre értve, mert aki tudott róla, nem tudom, hogyan intézte el magában.
Mondjuk nem nézek áldozás közben a szemébe. "Lesütöm"
Krisztust nézem. Ezerrel! :)

Te pedig éhes vagy. Mondjuk.

És másban bűnös v. vétkes.
Pl. az első parancsolatban. De válogathatsz.

Hogy jön ide, Szt. Pál és az ő becsületes foglalkozása amiből eltartotta magát?
Látsz valami párhuzamot a két férfi között?

Válaszok:
Csomorkany | 2015. július 3. 16:21

De most ugye nem magadra gondoltál?

A jézusi tanítás érvényes, de nem hiteles.

Válaszok:
Csomorkany | 2015. július 3. 16:19

Magadra ugye? Ne! Eszembe sem jutott.
Jó, hogy megszegted az omertát!
Akkor, honnan tudtam volna meg ezeket a ... disznóságokat.

Akkor így fogalmazok.
Én másban vagyok bűnös v. vétkes.
Pl. a 4. parancsolatban. De válogathatok.

Khmmm... Esetleg gondolj azokra az olvasókra, akik most pottyannak bele ebbe a csevegésbe...

Válaszok:
Sulammit | 2015. július 3. 16:52

A Counter által emlegetett pék és a sátorkészítő Szent Pál között látok párhuzamot...

Válaszok:
Sulammit | 2015. július 3. 16:48

A "gyilkos" és a "püspök" az szerencsés módon elég ritka kettős, de fogalmi ellentét nincs. Valaki lehet egyszerre gyilkos is meg püspök is.

Ha azonban egy olyan személy erkölcsi karakteréről kell véleményt formálnom, aki gyilkos is meg püspök is, akkor elsősorban arra a körülményre fogok figyelni, hogy gyilkos.

Nem tudom, ez így kellően szabatos volt-e a számodra.

Válaszok:
Sulammit | 2015. július 3. 16:46

Akkor jó!
Már azt hittem, hogy beletapostam a lelkivilágodba.
Ezzel a tízparancsolatos példával.
A hitoktatóm, ha példát hozott, mindig magával példálózott nem a másik emberrel.
Ezt is meg kell tanulnom, már végre tőle.

Ezt nem is mesélted még!

Számomra nem.
Mert amikor Júdásról beszélünk nem tudunk elvonatkoztatni első v. másodsorban rangsorolni, hogy ő egy apostol volt, v. gyilkos.
Jézus által kiválasztott tanítvány. Vagy Jézus gyilkosa.
Egybe látjuk az egészet.

Válaszok:
Csomorkany | 2015. július 3. 18:24

Miért a pék apostol volt?
A pék keresztelt?

Válaszok:
Csomorkany | 2015. július 3. 16:57

A szerb püspök által mondott jézusi tanítás, érvényes, de nem hiteles.

Így már jó?

Gondoltam rájuk, pont az előbb. Valóban úgy elég bénára sikeredett monda vagyis hiányos.
De, az előzményekhez előre kell csak "lapozni".

Tedd azt, amit másoknak tanácsolsz: olvass vissza :-)

Counter a pékkel példálódzott, mire én azt mondtam, hogy amennyiben pappá szentelnék, akkor minden további nélkül elfogadnám egy pék foglalkozású személy kezéből az Oltáriszentséget.

Nagyon szórvány vidékeken, ahol a kicsi egyházközségek sem munkával, sem anyagilag nem tartják el a papjukat, vannak ilyen helyzetek. Ismerek olyan erdélyi szórványvidéken működő papot, aki hétköznap boltos a falujában.

Válaszok:
Sulammit | 2015. július 3. 17:01
Sulammit | 2015. július 3. 17:03

Ja tényleg! :) Amennyiben.
Counter szereti a pékeket. :) A reggeli vasárnapi kávéját is nekem kellett elintéznem.

Végül is miért ne? A diakónusnak is van polgári foglalkozása. És minden világi áldoztatónak.

Néggyel! A kis telhetetlen.

Tehát tartasz neki egy privát apostolünnepet? Vagy mégiscsak az a lényeg az erkölcsi karaktere szempontjából, hogy áruló? Szent Ágoston nem megdicsérte Júdást, hanem a keresztségéről nyilatkozott.

Válaszok:
Sulammit | 2015. július 3. 22:10

Ez bizony nagyon jó hír! Mindannyiunknak. :)

Nem tartok naki. De ezt most nem értem. Miért is?
Ilyenkor teszik fel a kérdést, hogy Péter és Júdás, mi a különbség? Mindketten elárulták Jézust. De ezt m
Szerinted, mi a különbség köztük?
Tudom, hogy nem megdicsérte.
Sőt, még azon is gondolkodtak, hogy áldozott-e Júdás, vagy előbb hagyta el a termet?
Szerinted?

Válaszok:
Csomorkany | 2015. július 3. 22:35

Várj csak! A bűnösöknek is jut hely, de nem mindegy, hogy hol.
Ahová ez az ember kerül, oda én nem szeretnék.
És te sem. Legalább is ahogy eddig élt.

Ha megnézed azt a linket amit finálé küldött abban sok mindenre van magyarázat. A személyiségfejlődésére vonatkozóan.

Szerintem az a különbség, hogy Péter meggyőződött Jézus aktuálisan működő hatalmáról pont a saját árulásában (Jézus prófétaként megjövendölte, és erre visszaemlékezett), Júdás pedig úgy vélte, hogy Jézus hatalma mindenestül összeomlott.

Legjobb ennek bemutatásában a Márk evangélium. Jézust a szolgák arcul ütik, és azt kiabálják neki, hogy "Prófétálj!" A következő jelenetben pedig Péter visszaemlékezik Jézus prófétai szavaira. Tehát Jézus prófétált is, csak megválasztotta, hogy kinek.

Válaszok:
Sulammit | 2015. július 3. 22:56

Ez is. Bár érthető, mert ő földi messiást várt.
Erős hatalmas "királyt"

A másik a bocsánat kérés. Mert Jézus neki is megbocsátott volna. De ő inkább az öngyilkosságba menekült.

Voltak vele bajok, látható az evangéliumokban is.
Sikkasztás? Minek nevezzük a mai nyelvezetben?

Halála után sem jelent meg mindenkinek, csak azoknak, akik életében hittek benne.

Föl tudnál állítani egy sorrendet, hogy kinek először, másodszor...
Nem vizsgáztatni akarlak, csak kíváncsi vagyok a véleményedre.

Ja, hogy te a kereszténység kebeléről beszélsz.

Azt hittem, hogy Isten irgalmáról.
Azért nem sok hely fog neki jutni, az ember irgalmatlanságából kifolyólag.

Bár miért is legyek irgalmas egy irgalmatlan emberhez? Nekem ezt még gyakorolnom kell. Kellene.
Igaz, hogy soha nem is mondtam, hogy jó keresztény vagyok. Bár törekszem rá!

1. Azt nem, de én nem is arról beszéltem.
Az Isten által kiosztott helyről. Halálunk után.

2. Muszáj? Szeretnem? Nem akarom! Nem tudom szeretni!

A bűnöző is ember az igaz. Sőt megtérhet.
Ha marad ideje rá.
De nem tudom Isten szemével nézni az ilyet.
Ja, de tudom mars a pokolba! :)

Nem is szoktam "kiröhögni az emberjogisták ajvékolását,"
Te nem tudod, hogy egy nő nem röhög, hanem nevet?

Ezt köszönöm "Na még egyszer". Tudod ezerfelé járnak, szállnak a gondolataim és nehezen zökkenek vissza egy elhagyott témába. De ezt te tudod is, meg mondtam is.
Hé! Engem kifelejtettél.
Mondjuk Jézustól is megtudhattad volna, eleget mondta már neked is. legközelebb fordulj hozzá. Jó?

2. Az ember nem igen tud elvonatkoztatni az érzelmeitől. Szerethetném, de nem akarom.
A te hited szerint nem?

Nem gondolok!

Miért mennyit?

Nem püspökként. :)

"És gondolj arra, mennyi szerelmes házastársat adott össze, mennyi mosolygós kisgyermeket keresztelt meg, hány gyászolónak nyújtott vigaszt, hány tépelődő, kétségek között hányódó lelket vezetett vissza a jézusi tanításhoz."

Jó most gondolok.

Eddig nem is gondoltam rá, az az igazság.
Annyira elfedte ez a sok mocsok.
Azért másoltam, ki, mert olyan szépen írtad és Isten mindent beszámít nekünk, különben sem úgy ítél. ahogyan mi.
Az ítélet az övé. Én nem ítélkezhetem senki felett.
Nem ítélkezhetek, de azért, megvan a véleményem róla.

"biznnyal békítő szándékkal, de fegyverek árnyékában mondott szavait, szemére vetik szerény hajlékát." :)

Mindig nagy komolyan elkezdelek olvasni és nevetésbe fullad az egész. Tök jó!

Tényleg szélütést kapott?

De Szerbiában azért biztos sokan gondolják ezt.
Hogy "Csakis ezért".

Az utolsó mondatod nagyon nem tetszett.
Én egy másféle ortodoxiát ismerek Magyarországon.
Ezeket azért is írom le neked. Eddig nem akartam.

Voltam már egypárszor az ortodox templomban a Nagyboldogasszonyban. A Duna-parton van. Csodálatosan szép.
Kedvesen fogadtak, nem szóltak amikor a férfi sorba ültem. Nem is tudtam, hogy oda nem szabad, mert külön ülnek egymástól.
Az öltözetem sem volt éppen odaillő, (rövid szoknya) de nem is odakészültem, Ill. ha már erre járok gondoltam, hogy benézek. Mondták, hogy rövid szoknyában nem szabad, de úgy látszik ez még belefért.
Amikor pedig a végén megmondtam, hogy kit keresek, ... itt egy keresztnevet mondtam, nem pópát v. ilyesmit, hanem egy szép (és vonzó) :) férfiét, aki a vezetője ennek az egésznek, hát volt hatása nem mondom.
A lelkemre kötötték, hogy jöjjek vissza a később kezdődő szentmisére, is amit ... Ő tartott.

Azért nem lepett meg a püspök lakása, mert náluk minden arany v. aranyozott, a templomban. Sőt a templom belső szebb is, mint a püspöki lakás.

Nekem ilyen élményeim vannak. De nem is vagyok szerb ortodox szeminarista fiú. :)

http://budapest.orthodoxia.org..

A linket elolvastam.

Válaszok:
Csomorkany | 2015. július 5. 8:31

Ettől függetlenül a magyarországi ortodoxiát is nyilvánvalóan a KGB vezeti. Már önmagában az árulkodik erről, hogy egy Berki Feríz nevű papjuk valamikor az ötvenes években a moszkvai pátriárkátushoz csatolta a magyarországi szórványt.

Általában a szórványvidékek Konstantinápolyhoz tartoznak, ezt jelenti tartalmilag az "ökumenikus pátriárka"-cím.

Az azonban tény, hogy erkölcsi horrortörténetek Magyarországról nem kerültek elő. Ahhoz talán kicsik voltunk és szerencsések.

Válaszok:
Sulammit | 2015. július 5. 8:56
Sulammit | 2015. július 5. 8:59

Ide is járnak az oroszok -Nagyboldogasszony, de a Lendvai utcai templom az övék.

Erről a csatolásról nem írtam véleményt.
Fogalmam nincs. Úgyhogy vegyük úgy, hogy meggyőztél.
Hacsak Counter nem áll elő egy másfajta bizonyítékkal.

Nem tudom. Hová?

Csak nem fel kell keresnem ezt a templomot?

Válaszok:
Csomorkany | 2015. július 5. 9:56

Lehet, hogy a politikusoknak az lenne.
A főapát úr azt mondta egyszer, hogy az egyház nem állhat csak középen. A pol. hatalom hozzá igazodjon.
Nem lehetünk 4 évenként hol jobbra, meg hol balra.
Úgyhogy minden odalátogató miniszterelnököt udvariasan fogadott, de egyik mellett, ill. egyik párt mellett, sem tette le a voksát. Soha!

A papját.

Válaszok:
Sulammit | 2015. július 5. 10:03

Azért azt ne feledd, hogy van egy halom társadalompolitikai ügy, amiben az egyház egyértelműen kinyilvánította, mit gondol helyesnek.

Ha pl. egy párt nyíltan elköteleződik mondjuk a homoszexuális házasság támogatása mellett, mint nálunk a DK, akkor bezony erre indokolt egy szószéken emlékeztetnyi az jámbor hívő népet, különösen, ha az illető pártnak valódi esélyei vannak egy másik párttal szemben, amely nem ezt támogatja.

Pesszimistább megfogalmazásban mindaddig, amíg a FIDESZ egyértelműen beszél arról, hogy egy gyermeknek anya és apa kell, és legjobb, ha az új nemzedék hetero házasságokból születik, addig önmagában ennyivel zsebretette a keresztények szavazatait, hiszen az ellentábor véleménye ebben a kérdésben korántsem tiszta. Én is csak addig renitenskedem az LMP-vel, amíg nem éles a választási verseny.

Mindent megjegyezhetsz! Amit csak akarsz. :)

Megfordultam, már egypár templomban, de sosem volt sem pártokra szavaztatás, se politikai beszéd.

Volt viszont az egyik belvárosi templomban egy férfi magnóval, aki egy híres professzor prédikációját akarta felvenni. Mi is felszoktuk, mert olyan jó, de ü másként viselkedett. Telefonon beszélt mise közben, meg már nem tudom, hogy miket művelt.
Pont azon a misén volt egy olyan asszony aki elég összeveszős mindenkivel, na az kidobta a pasit.
Ez akkor volt, amikor az MSZP felszólította a fiatal tagjait, hogy járják a templomokat és buktassák le a papokat.
Engem is kifaggatott egy családtagom!!! hogy tapasztaltam-e ilyesmit. Csakhogy ahová járni szoktam, csak az evangéliumról beszél az atya. Ha nem így lenne, nem is mennék oda többet.

Középen állhat, csak. Így milyen?
Csak középen állhat.

Mindenki próbálkozik Asztriknál, de nem sok sikerrel.

Vagyis nem pártérdekek vezénylik.
Az, hogy mi a személyes véleménye azt nem tudom.
Ja, de!

A példám rá vonatkozott és megállja a helyét.

A példád Pajor atyára vonatkozott és megállja a helyét.

Egy példát írtam. Elvileg lehetségesnek tartok olyan politikai helyzetet, amikor az egyházi vezetőknek meg kell szólalni. Ha pl. a DK komoly esélyt kapna a kormányalakításra, az ilyen helyzet volna, hiszen a homoszexuális házasság egyértelműen szerepel a választási programjában.

Matematikai szemléletben megfogva a dolgot, választáskor mindig egy sokdimenziós társadalompolitikai kérdést kell egydimenziós választási döntéssé transzformálni. Nem lehetetlen, hogy van egyértelmű megoldás, de nem lehetetlen az sem, hogy nincs. Ha egy püspök nagyon egyértelműnek és kötelezőnek érzi a transzformációt, hát rukkoljon elő vele, szólásszabadság van, de vagy egyetértek, vagy nem.

Az idézett linkeden egy plébános szólalt meg, és helyi szintű szavazásra buzdított. Részemről egye fene, de ha egy püspök országos szavazáson a FIDESZ melletti kiállásra buzdít, és nem ejti ki fölszentelt ajkain a "stadion"-szót, akkor az a baj. Ha kiejti, és támogatólag nyilatkozik a stadionépítésekről, akkor kénytelen lennék a magam fórumain visszakérdezni, hogy ez hogyan vezethető le kötelező jelleggel a katolikus egyház társadalmi tanításából. Ha kiejti és elítéli a stadionépítéseket, akkor meg kíváncsi vagyok a nyilvános levezetésre, aminek a végén ott a következtetés, hogy "de egyébként szavazzatok a FIDESZ-re".

Ahogy említettem, szólásszabadság van. Ebben az országban több százezren kampányoltak mindenféle politikai pártok mellett. A magam részéről nem látom olyan egyértelműnek a föntebb emlegetett matematikai transzformációt, mint Pajor plébános úr, de ebből nem következik számomra, hogy neki nem jár a szólásszabadság.

Ámen. Várszegi pedig nem. Ezt meg Sulammit állítja. Én meg nem látom az állításaitok közötti ellentmondást. Akkor? Teljes az egyetértés?

Válaszok:
Sulammit | 2015. július 5. 18:22

Hogy te milyen figyelmes vagy ezzel a linkkel! :)
Meg a többivel is.

Az a véleményem, hogy NEM!
Nem állnak. Nem prédikálnak politikáról a választáskor sem. Nem biztatnak, arra, hogy kire szavazz.

Most elárulok neked valamit. Ha így tennének hatalmas öngólt rúgnának. Ugyanis akadnak még MSZP-s szimpatizánsok is a katolikusok között.
A protestáns egyház simán politizál a szószékről.
Azt beszélnek amit akarnak, mert valamivel ki kell tölteniük az időt. Láthatod a TV-ben, ha akarod.

A személyes véleményem pedig az, hogy ne is. Nekem beszéljenek Jézusról, arról, hogy hogy szeressek, Ő, hogy szeret engem, evangéliumi magyarázatot adjanak. Én azt szeretem. És ahova én járok ezt, maradéktalanul meg is kapom. Érdekes, hogy a fiatal atya mindig a szeretetről beszél.
Hidd el a prédikációban inkább jól megmossák a fejünket, hogy milyen szeretetlenek vagyunk. És ez igaz is. És mit csináljunk másképp.

Nincs átfogó képem a magyar templomokban elhangzó prédikációkról, de magam még tényleg nem hallottam egyértelmű politikai állásfoglalást. Nem lehet véletlen, hogy Pajor szövege hírré vált. Mindenesetre részemről nincs különösebb kifogás, de tény, hogy nem úgy látom a dolgokat, mint ő.

Ahogy a vén szabadkőműves Voltaire mondta: "Egyetlen szavával sem értek egyet, de mindhalálig megvédem azt a jogát, hogy elmondhassa."

Elvben pedig azt gondolom, hogy lehetnek olyan (szélsőséges) történelmi helyzetek, amikor akár negatív de akár pozitív választói döntés egyértelműen levezethető a keresztény vallásosságból, és ilyenkor az egyháznak meg is kell szólalnia.

Most nézem, csak, hogy nem is a kérdésedre válaszoltam.

A képzelt MNE-hoz igen Pajor cselekedetei állnak közelebb.

Hát, szerintem eddig a legkeményebb "baráti pofonokat" épp a kat. egyháztól kapta a FIDESZ, gondolj a legújabb egyházi törvény elkaszálására tavaly, vagy éppen Erdő fanyalgó beszólásaira a kötelezően választható hit- és erkölcstannal kapcsolatban. Mutass hasonló megszólalásokat mondjuk az LMP-vel szemben! Valahogy úgy képzelem, hogy a minisztériumokban már kifejezett Erdő-fóbia uralkodhat.

Akkor gyere velem vissza légy szíves a kályhához.
Mit neveztél MNE-nek?

Nem azt az egyházat amelyik megmondja, hogy kire szavazz?
Azért írtam, amit írtam. Nem a nyilvánvalót akartam tagadni, azt az előtte levő írásaimból is láthattad.
Miért nem azt gondoltad, hogy félreértettem valamit?

Sosem politizáltam a szentmise után. De mást sem hallottam. A prédikációról és a családról beszélgetnek a templom előtt, vagy hazafelé menve a hívek.

Azért ez egy nagyon aufklérista duma volt.

Természetesen van egy rétege a híveknek, amely semmit nem tud Orbán és Erdő kardcsörtéiről - na ők felelnek meg a társadalom azon 35-40%-ának, amely soha nem jelenik meg a szavazóurnák előtt.

Viszont akik megjelennek, azok kb. pont annyira tájékozottak, mint általában a társadalom azon rétege, amely elmegy a választásokra.

Nézd, az a te meggyőződésed, hogy Orbánra csak tudatlanságból szavazhat valaki, és mivel a gyalázatos tudatlanságban tartja a népet, ezért a gyalázatos eltiprása a hon földerítésének az útja.

A valóság pedig az, hogy a jelen politikai kínálatban még mindig nagyon komoly racionális megfontolások szólnak a centrális erőtér mellett.

Miért a politizáló hívek tehetnek arról, hogy a többi párt még annyira sem vállalható, mint Orbánék bagázsa?

Te a jelenlegi mezőnyből kire bíznád rá az országot?

Bocsáss meg, milyen "kifogás"-okról beszélsz? Ebben a kontextusban egyáltalán nem értem a szót.

Kifogással az szokott élni, akit valamilyen cselekedetre szólítanak föl, és nem akarja. Fölszólítottál te engem bármilyen cselekvésre, amit kifogásolhatnék?

Hülyeségekkel nyomulsz azzal kapcsolatban, hogy a papok tudatlanságban tarcsák a népöt, és az azér szavaz Orbánra. Én meg közöltem veled, hogy ez hülyeség. Főleg azért közöltem, mert tényleg hülyeség. A papok nem szólítják föl a népet, hogy Orbánra szavazzon, a nép meg főleg azért szavaz Orbánra, mert az összes ténylegesen szóba jöhető alternatíva szánalmas, még Orbánékhoz képest is, és ez nem a papok sunyi gonoszsága miatt alakult így, hanem így van és kész.

Te se nyomulsz mással, mióta a mandis munkásságodat megismertem, mint hogy "ne Orbánra". De hogy kire, azt még nem merted leírni, mert tudod, hogy nevetségessé válnál.

Vagyis, adott esetben az MSZP-re?
Ezt most igazán nem értem.

Akkor mégiscsak jól értettem. Csak azért kérdeztem meg, nehogy olyat gondolja, magyarázzak bele a szövegedbe, amit nem is akartál írni.
Te ezt már sokszor megtetted velem.

És amikor megtetted, mindig magyarázkodnom kellet, hogy, de én nem is.

Még mindig nem értem a "kifogás"-szót abban a kontextusban, ahogy használod, de több is veszett Mohácsnál.

Aha, és te most az általad elképzelten az MSZMP mellett kampányoló, ténylegesen a FIDESZ mellett kampányoló Pajor atya esetéből levonod az alábbi következtetéseket:
1. A papok általában ugyanazt mondják, mint Pajor atya.
2. A hívek azért szavaznak a FIDESZ-re, amit a papok mondanak.

Hát, berendeztél magadnak egy alternatív univerzumot.

Válaszok:
Csomorkany | 2015. július 7. 12:09

Mindenesetre ebben az alternatív univerzumban mindenki föl van mentve a cselekvés és a politikai gondolkodás alól, aki nem akarja a FIDESZ hatalmát.

Minek cselekedni, és minek akár csak gondolkodni, amikor a demokráciát elvitte a cica, izé a FIDESZ.

OK, de ez a kettő valóban hülyeség, ne is haragudj:

Counter http://goo.gl/EXkKH9?utm_source=mandiner&utm_medium=link&utm_campaign=mandiner_202002" target="_blank">http://goo.gl/EXkKH9 Hozzászóló kiszűrése 2015. július 7. 06:49

ill.

Counter http://goo.gl/EXkKH9?utm_source=mandiner&utm_medium=link&utm_campaign=mandiner_202002" target="_blank">http://goo.gl/EXkKH9 Hozzászóló kiszűrése 2015. július 7. 08:11

Mindkettő azt a hülye XVIII. századi klisét visszhangozza, hogy a papok a Trón és az Oltár szövetsége keretében tudatlanságban tartják a népet, és ezért van centrális erőtér, ill. ezért pusztulnak ki a földikutyák is a szerb határon.

A valóság meg az, hogy centrális erőtér az ellenzék általános, folyamatos inkompetenciája miatt van, és azért, mert Gyurcsány nem vette észre, hogy mikor kell lemondania. Ha 2006-ban lemond, lehet, hogy már egy MSZP-s kormány érdeklődne a magasságos Brüsszeltől, hogy van-e valami fényességes elképzelésük a földikutyák és a menekültek együttes kezeléséről.

Mondjuk nem állítom, hogy azonnal és elsőre átláttam, mit értesz "Magyar Nemzeti Egyház" alatt, amikor egy katolikus plébánost emlegetsz.

Ami a centrális erőteret illeti, a kialakulása miatt az ellenzék felelősségét eléggé kizárólagosnak találom, mert nehogymár egy politikust hibáztassak azért, hogy belép egy kialakult hatalmi vákuumba.

Az már egy következő kérdés, hogy a megszerzett túlhatalmat hogyan használja föl. Attól időnként falra tudnék mászni. A baj az, hogy ellenzékre szavazni viszont nem tudnék, merthogy olyan még mindig nincs, 6 év sok szempontból gyalázatos kormányzati teljesítmény ellenére. Vannak helyette olyan politikusok, akik inkább a demokrácia végéről sápítoznak, minthogy elkezdenének dógozni a demokrácia adta lehetőségek között.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés