Manu Chao

VAN valami hétfő: budapesti programok estére

2015. július 13. 16:35
Hangulatos szabadtéri mozizással, esetleg Manu Chao fiestájával indíthatjuk a hetet.
Tavalyelőtt teltházas, mintegy két és fél órás fiesztát hozott a Budapest Parkba Manu Chao, melynek megismétlésére számíthatunk hétfő este: három társával újra elhozza a La Ventura műsorát. A gitáros Madjid, Philippe Teboul dobos és a basszista Gambeat, na meg a közelmúlt egyik legbefolyásosabb zenészének kikiáltott Manu Chao tehát elővezetik a legendás nagy dalokat és frissebb szerzeményeket. Két éve a kritikák egyöntetűen magasztalták a produkciót: „Nem tudom, volt-e számlistájuk, de úgy tűnt, azt nyomták, amit a főnök véletlenszerűen elkezdett, így aztán több szám, és több éneklős-üvöltős rész is ismétlődött időnként, a közönség legnagyobb örömére. Úgy érezte az ember, hogy az egész egy két órás folyamatos fieszta, amit nehéz lebontani külön-külön dalokra.”
 
Eközben az A38 Hajón Czutor Zoltán (Nyers, Belmondo) lép fel szólóban, akit egykori zenekaraival zajos hangvételben hallhattunk sokszor, hogy most ahelyett a közvetlenségével és költőiségével győzze meg a közönséget; a belépés ráadásul ingyenes. Azki azonban inkább a szabad ég alatt mozizna hétfő este egy fröccsel a kezében, annak két programot is ajánlunk: idén a spanyolajkú filmek közül szemezget az Instituto Cervantes De Budapest és a Spanyol Nagykövetség kéthetente hétfőn, a Holdudvar körpultjánál. Ma este egy fergeteges spanyol vígjátékot, a Primos-t nézhetjük meg.
 

A Budapest Rooftop Cinema a tavalyi év egyik (ha nem A) legnagyobb magyar sikerfilmjét, a VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan-t vetíti le a Corvintetőn sötétedés után. Reisz Gábor nagyszerű humorú és tipikus budapesti hangulatú filmje egy harminc körüli srác útkereséséről, tengődéséről és szakításának feldolgozásáról szól. 

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés