Kapolcs és az üzlet

2015. július 30. 13:54
Komoróczki Tünde
Fent és Lent
2005-ben még sokkal több falura jutott sokkal kevesebb program, a kirakodóvásár kisebb területre koncentrálódott és talán Vigántpetenden volt, most a kapolcsi sziget és környékén a házak, kertek vannak tele árusokkal.

Miután Oszkó Péter és most már felesége, Oszkó-Jakab Natália beszálltak a szervezésbe, a volt pénzügyminiszter azt nyilatkozta, hogy az eddigi rendszer tarthatatlanná vált és új arcokra, új szemléletre lett szükség, ezért teljes üzleti szemléletváltást követeltek, aminek következtében Márta István a sajtónak csak azt kommunikálta, hogy visszavonul az operatív dolgoktól, mert már idős és átadja azokat  egy fiatalabb csapatnak.  A szemléletváltás a személycserékkel is járó marketing-kommunikáción és programszervezésen túl nem érződik a munkájukat megtartható munkások bérén: a Taliándörögdről Kapolcsra menet lestoppolt biztonsági őröktől azt tudtuk meg, hogy ők évek óta minimálbért keresnek a fesztivál alatt, idén sincs ez másképp.  Sok, régen helyben toborzott fizetett völgymunkást viszont önkéntesekre cserélték le, és ezzel némi feszültség keletkezett a szervezők és helyi lakosok közt. Oszkó Péter szerint viszont nem panaszkodhatnak a kereskedők, náluk 2014-ben 30-50%os bevétel növekedés volt tapasztalható a megelőző évhez képest, a fesztiválszervezők pedig 2,5-szer több jegyet adtak el tavaly, mint 2013-ban és nem úgy tűnik, hogy idén megfordul ez a tendencia. Ha tehát az ember megengedheti magának, a Művészetek Völgye egy nagyon kellemes esemény.

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 5 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Zsidó vagy nem, azért kiverted, ugye?

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés


Ajánljuk még a témában