Az első igazi fesztivál megvágott, mint a sújtólég

2015. augusztus 12. 11:26

Presser Gábor
Kreatív
Négy szekus volt négyünkre. Fele román, fele magyar. Az ötödikről, aki a konferanszié volt, először nem gondoltuk, hogy ő is az, mert román neve miatt úgy tűnt, egy kukkot nem ért abból, amit beszélünk. Interjú.

- Most jelent meg Az ész a fontos, nem a haj – a Kádár rendszer könnyűzenei politikája című könyv, amiben az LGT is sokat szerepel. A külföldi turnékon általában ügynökök figyelték az együttes minden lépését. Romániában például.

- Igen. 77-ben egy tízszemélyes buszban turnéztunk, négy szekus (a Securitate a román titkosszolgálat volt – a szerk.) volt négyünkre. Fele román, fele magyar. Az ötödikről, aki a konferanszié volt, először nem gondoltuk, hogy ő is az, mert román neve miatt úgy tűnt, egy kukkot nem ért abból, amit beszélünk. Aztán elszólta magát. A tolmácslány szegény viszont szólt, hogy neki meg minden este jelentést kell írnia, miket hallott tőlünk. Mi felajánlottuk, hogy segítünk, de nem volt könnyű, mert nem akartuk 24 óránként feljelenteni magunkat. Végül valami olyasmiket fogalmaztunk meg, hogy a zenekar sajnos trágár szavakat használ, elégedetlen a szállodákkal, meg szidja a román utak rossz állapotát. Hát így.

- A másik történet a 74-es amerikai turné idején játszódik, amikor előzőleg Angliában is játszottak, és már indulni kellett volna, de nem érkezett meg az amerikai munkavállalási engedélyük.

- Idegtépő napok voltak, de hát érthető, az LGT Amerikában fesztiválturnén! Londonban vártunk, Laux Józsi ült a telefonon és próbált intézkedni. A vonal másik végén az amerikai utunk fő szervezője, Gombos Zoltán, ottani lapkiadó ült. Róla tudni kell, hogy amikor 78-ban hazahozták a Szent Koronát, akkor a Nobel-díjas Szentgyörgyi Albert és Cyrus Vance amerikai külügyminiszter mellett ő is a hivatalos kísérethez tartozott.

Laux jelezte, hogy szép lassan lekéssük az USA-turné kezdetét, mikor is Gombos lakonikusan annyit mondott, hogy jó, hát akkor feltárcsázza azt a számot, amit csak ritkán és nem túl szívesen szokott. Éjjel aztán visszaszólt, hogy másnap mehetünk az amerikai követségre. Egy fotokópia is készült arról a táviratról, amelyben ez állt: »A következő személyeknek – itt a mi nevünk volt – adják ki a munkavállalási engedélyt, aláírás: Henry Kissinger külügyminiszter.« Ezt azért nem hittük volna. És megkaptuk.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 25 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Igazán szólhatnál a nagy Henrynél pár szót az érdekünkben.
Félreértések elkerülése végett: a magyarok érdekében.
Különben volt - egy - igazán nagy számotok:
Freinreisz-Adamis: Érints meg...
A többi inkább, nagyrészt, bohóckodás.
De sokaknak bizonyára tetszett.
Nekem, finoman szólva, csak visszafogottan...

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés