Gesztusok

2015. augusztus 25. 11:27

Bencsik Gábor
Az olasz filmművészet és -ipar lassan az olaszok magánügyévé kopott, az amerikai filmeket viszont az egész világ megveszi.
Azelőtt sok olasz filmmel találkozott az ember. És mindig élvezte a szereplők gesztikulálását. Persze, színészek, megtanulták, mégis elhitte a néző, hogy minden gesztus őszinte, belülről falad. Hogy az olaszok ilyenek: kézzel-lábbal magyaráznak. És ez kedves bennük, emberi.
 
Mostanában inkább amerikai filmeket látni. Azokban is gesztikulálnak – de mintha minden egyes gesztust a „hogyan tanuljuk meg könnyen, gyorsan a filmszínészetet” tanfolyamon tanultak volna. Nem azért gesztikulálnak, mert annyira szeretnék átadni a mondanivalójukat, hogy még a kéz segítségét is szükségesnek érzik, hanem mert azok a gesztusok jól néznek ki. Hordják, mint a divatos ruhát. 
 
Mintha valamiféle tömegek lázadása volna ez is: nem kell erőlködni a vonzóbbá, érdekesebbé válásért, elég megtanulni annak a külsőségeit. 
 
És sikerük van vele. Az olasz filmművészet és -ipar lassan az olaszok magánügyévé kopott, az amerikai filmeket viszont az egész világ megveszi. 
 
Az Egyesült Államok kultúrája ma a legsikeresebb a világon: az emberek szabadok, elégedettek, jómódúak, gyerekeket nevelnek, örömük van az életükben, övék a világ legnagyobb gazdasága és hadserege, a legjobb egyetemek, a legtehetségesebb tudósok. És innen, Európából nézve mégis mintha az ortegai tömegek földi paradicsoma lenne, mintha a számukra mégiscsak megvalósult volna a fukujamai történelem-vége. 
 
Nekik van igazuk? Az utódaink száz év múlva majd megadják a választ.
 

Összesen 3 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés