Rekordot döntött a Trónok harca

2015. szeptember 21. 12:36
Vasárnap immár 67. alkalommal osztották ki az Emmy-díjakat. A legjobb drámai sorozat a Trónok harca, a legjobb vígjátéksorozat pedig Az alelnök lett. A Trónok harca rekordot is döntött a 12 bezsebelt díjával, a szintén díjazott Bill Murray pedig meg sem jelent a gálán.

A tévés Oscarnak is nevezett Emmy-díjak két fő kategóriájában, a drámai szériák és a vígjátéksorozatok versenyében a Trónok harca, illetve Az alelnök győzedelmeskedett. A Trónok harca ráadásul rekordot is döntött, miután a Creative Arts Emmy-díjátadóján szerzett nyolc elismerés mellé még négyet megkapott, összesen tizenkét Emmyvel zárta tehát az évet, ami eddig még egyetlen produkciónak sem sikerült.

 
A legjobb drámai színész a Mad Men – Reklámőrültek főszereplője, Jon Hamm lett, akit 2008 óta minden évben jelöltek, ám csak most kapta meg az elismerést, amikor már véget ért a sorozat. A legjobb drámai színésznő Viola Davis (Hogyan ússzunk meg egy gyilkosságot?) lett, aki viszont rögtön beváltotta az első Emmy-jelölését. Julia Louis-Dreyfus Az alelnök-ben nyújtott alakításáért zsinórban negyedszerre vihetett haza szobrot vígjátéki alakításáért, a Transparent Jeffrey Tamborja pedig először a férfi kategóriában. A legjobb mellékszereplőnek a drámai kategóriában Tyrion Lannister megformálóját, a 2011-ben már elismert Peter Dinklage-t és az Orange Is the New Black-ben látott Uzo Adubát választották. A komikusok versenyéből Tony Hale (Az alelnök) és a tavaly is díjazott Allison Janney (Mom) került ki győztesen.
 
A minisorozatok kategóriájában az Olive Kitteridge lett a legjobb, melynek szereplőit is díjazták: Frances McDormand, Richard Jenkins és Bill Murray alakítását is elismerték. Sajnos Bill Murray nem jelent meg a gálán. A díjazottak és jelöltek teljes listája itt elérhető.

Összesen 1 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés


Ajánljuk még a témában