Dezső Tóni

Szeretem, ha nem lehet tudni, mi fog történni egy koncerten

2015. szeptember 24. 10:26

Írta: Terján Nóra
Dezső Tóni szabályos bevándorlóként jött a Vajdaságból Magyarországra '91-ben. A kezdetben a legendás Tudósokkal is zenélő Dezső Magyarországon pizzasütéssel kezdte megélhetését, de mindvégig a zene közelében maradt, ma pedig már a világ egyik legjobb gitárosával, Gary Lucas-szal zenél. Autodidakta szaxofonos, akinek Pearly Clouds nevű formációjában a magyar népzene keveredik a jazz-zel és a blues-zal, s Európa-szerte sikereket aratnak vele. Interjú.

Autodidakta módon tanultál meg zenélni. Hogy indult az egész?

A családban generációkra visszamenőleg gyakorlatilag mindenki művész. A nagymamám zongora szakon végzett és kiválóan játszott: meghatározó élmény volt fiatalkorunkban, amikor már éjfél után minden hely bezárt, akkor barátokkal-barátnőkkel elmentünk hozzá és énekelt-zongorázott nekünk Ray Charles-okat, különféle jazzeket. Csak be kellett kopogni hozzá és ott folytatódott mindig az este. Én furcsamód sehol sem tanultam zenét, autodidakta módon tanultam meg szaxofonozni, ezáltal én voltam az egyetlen fekete bárány a családban, aki más irányba, orvosi egyetemre megy még Újvidéken. Zenélni a Tudósokkal, Máriás doktorral és a Bada Dadával kezdtem, amely sokkal inkább volt performansz jellegű, mint zenei. Máriással általános iskolai osztálytársak és szomszédok voltunk, gyakorlatilag együtt nőttünk fel, így adta magát a Tudósok. Basszusgitározni sosem tudtam, de nagyon szerettem csinálni, aztán egyre inkább zeneibb lett a Tudósok, elkezdtünk próbálni, amire korábban sosem volt példa - mindig csak a koncerteken csaptunk bele. Valahogy így indult be nálam a zene, tulajdonképpen kikapcsolódásként, de a mai napig nem ebből élek.
 
A Tudósok Újvidéken alakult. Hogyan jöttél Magyarországra?
 
Igen, én '92-ben érkeztem Magyarországra szabályos bevándorlóként, háborús menekültként a volt Jugoszláviából. A Tudósok is Délvidéken, Újvidéken alakult, és amikor kitört a háború, akkor engem bezupáltak és elvittek Horvátországba, ahonnan több mint három hónap után gyakorlatilag megszöktem és így kerültem Magyarországra. Háromszáz márkával a zsebemben, minden nélkül. Először a Kis Rókus utcában a Marxim pizzériában kezdtem takarítóként, majd előléptettek pizzasütőnek. Napi 2-300 pizzát sütöttem, közben pedig zenélgettünk és pályázgattam. Egy idő után fel is vettek a Novartis jogelődjéhez: így hogy reggeltől este 6-ig ott dolgoztam, aztán éjfélig-egyig-kettőig pedig a Marximban. Így indult el a harmincéves gyógyszeripari karrierem.
 
Hogyan tolódott el a performansz jellegű hobbizenélgetés a komolyabb jazz irányába?
 
Kovács Benedeket kiemelném, ő volt a Tudósok akkori gitárosa és akivel ma is együtt zenélek. Sok év tudósok, külföldi fellépések során ismerkedtem meg aztán Gary Lucassal, aki a Captain Beefhouse-nak volt a gitárosa. Turnézott Lou Reeddel, Nick Cave-vel, Patti Smith-szel, még Grammy-díjra is jelölték mint zeneszerzőt. Találkoztunk és játszottunk egyet, aztán Budapesten is járt és akkor is játszottunk egyet közösen, aztán pár év szünet után a Kovács Bencével csináltunk egy önmagát nem túl komolyan vevő zenekart, amellyel aztán mégis kijutottunk Németországba, Ez után jött a De Bort, ami már egy jazzesebb-rockosabb történet 2013-ban. Rengeteget koncerteztünk, Bence egy idő után megfáradt, őt váltotta Bujdosó János. Két év alatt két cédét sikerült összehozni, az egyiket ki is adta egy amerikai és egy angol kiadó.
 

Most viszont újra Gary Lucas-sal zenélsz.

Négy vagy öt évvel ezelőtt egy New York-i magánutamon felhívtam a Garyt, hogy megérkeztünk a barátnőmmel és elhelyezkedtünk a kiváló mínusz két csillagos szállodánkban. Találkoztunk a White Horse kocsmában, egy hétig gyakorlatilag vele lógtunk, mindenhová elvitt bennünket, a legjobb New York-i klubokba, és olyan zenészekkel sikerült ott találkozzak, akiket addig csak hallgattam. Ekkor abban maradtunk, hogy muszáj csináljunk egy budapesti koncertet, ami meg is valósult: a Budapest Jazz Klubban egy elég jó koncertet közösen a De Borttal. Ezen Gary el akarta játszani egy régi szerzeményét, amit a Jeff Butley-val közösen írt és kérdezte, hogy tudok-e jó énekesnőt. Rögtön Szabó Enikő neve ugrott be, aki mindenfelé énekel, régen az Ötvös együttesben népzenét, utána a Tabulatúrában régizenét, de az undergroundban is jelen van a Sajnos batárban. Enikő el is jött és klub előtt megbeszéltük, hogy miért is ne csinálnánk egy olyan triót, hogy a különféle tájegységekről származó hagyományos népzenét úgy adjuk elő, ahogy mi elképzeljük: egy szál gitárral és szaxofonnal kísérve. A manhattani gyökerű Gary, aztán Enikő, aki a népzenéből jön, meg én, aki sehonnan - a vadperformansz világából. Így született meg a Pearly Clouds trió, felvettük az első lemezt, népdalokkal world jazz fúziós stílusban. A bemutatkozó koncertünk idén áprilisban volt Londonban, ami meglepően jól sikerült. A lemezünk jelenleg megjelenés előtt áll. Nem tudom, hogy mennyire lesz igény rá a hazai piacon, de a kiadónk teljes online kiadást tervez egész Európában.
 
Hazai klubokban való fellépések tervben vannak?
 
Igen, mindenféleképpen felléptünk idén már Szentendrén és a Szigeten is, illetve a lemezt is elérhetővé akarjuk tenni itthon. Akármilyen külföldi kiadó lesz végül, de kapható legyen Magyarországon is.
 
Tudatosan fordultál a jazzes, rockos fúziós zene felé?
 
Egyrészt öregszem, másrészt pedig mint autodidakta szaxofonos, szeretek új dolgokat tanulni - és ugyan a Tudósokat a mai napig nagyon szeretem és örülök a sikereiknek, szerettem volna új dolgokat kipróbálni. Máriástól, akivel kezdtem és Kovács Bencétől, akivel a mai napig játszom, szintén sokat lehet tanulni, és persze Gary-től is, akit a világ egyik legjobb gitárosaként tartanak számon ma is – és nem utolsósorban az Enikőtől is, aki népzenei tanszakot vezet. Szeretem a free zenét, de ha egy koncert másfél órán át abból áll, azt nem biztos, hogy sokan végig bírják hallgatni. Ha vannak fix, megkomponált részek és abba beleillesztünk szabad szólókat akár ösztönösen, az egy sokkal jobb dolog, mint amikor egyeztetés nélkül nyolcan odaállnak a színpadra és mindenki azt csinál, amit akar.
 
 
Pearly Clouds
 
A színpadon mennyire kap teret az improvizáció, a free jazz-vonal?
 
A számok egy része úgy alakul, hogy Enikővel kiválogatjuk azokat a népdalokat, amelyeket szeretünk, elküldjük Gary-nek, ő pedig kitalálja rá a gitárt, ami egyszerre jazz és blues is, nekem pedig meg kell tanulnom a népdalokat erre a hangzásra. Így tanul, fejlődik az ember; a dalok másik részében pedig Gary is meg én is csináltunk számokat, amelyekre Enikő tette rá a régi népzenei témát - tehát meg van fordítva a dolog.
 
Mik a legközelebbi terveid ezzel a formációval?
 
Az első, rövid távú tervünk, hogy ezt a lemezt bemutassuk majd Magyarországon is a Szigetet követően, aztán Lengyelországban, Kelet-Európában, Angliában, de koncerteznénk Olaszországban és Spanyolországban is. Meglátjuk, hogy a kiadó mennyit tud hozzáadni. Magyarországon kicsit attól tartok, hogy a népzenészek azt mondják mindenkiről, aki kvázi az ő szemléletük szerint belekotnyeleskedik a műfajba, hogy ez nem jó. Ez a hozzáállás persze megvan a klasszikus jazzben is, de kint mindenkinek tetszett, akiknek elküldtük. Véleményem szerint viszont a manhattani gyökerű Gary, akinek az apja rabbi volt New Yorkban, többet hozzájárul a magyar népzene terjesztéséhez azzal, hogy a gitárjára veszi ezeket a számokat, mint nagyon sok itthon magyarkodó, mellét döngető ember. Ha sikerült bemutatni, akkor jövőre tervben van még egy lemez felvétele. A De Bort pedig ugyan feloszlott, de Kovács Bencével folyamatosan próbálunk, úgyhogy amikor nincs Pearly Clouds, akkor az Első Benedek nevű underground formációval örömzenélünk. Gary Lucas-szal pedig egy duócédét is összeraktunk
 
Egy nem magyar nyelvű közönség számára mennyire érthető, fogyasztható a zenétek a dalszövegek, a magyar folklór ismerete nélkül?
 
A londoni, bemutatkozó koncerten a számok között a kicsit súlyosabbnak tűnő magyar népzenei szövegeket lefordítottuk az angol közönségnek szabad fordításban. Nagyokat nevettek és tudták fogni. A lemezen is az összes szöveg le van fordítva. Eljátszottunk a gondolattal, hogy mi lenne, ha angolul próbálnánk, de a Gary szerint is elveszik az íze. Volt egyszer egy koncertünk a cseh-lengyel határon egy bányavidéken. Itt az emberek csak mezőgazdasággal foglalkoznak, vagy pedig ipari munkások és lejöttek az újonnan nyílt klubba még munkaruhában egy sörre és várták, hogy lesz valami jó kis blues vagy rock koncert. Ekkor elindult az Édesanyám dallama, és sorban a többi magyar nóta - látni kellett volna az arcukat az első tizenöt percben, ahogy csak álltak az első sörükkel a kezükben és nem tudták mire vélni az egészet, hogy mi történik. Aztán egy ponton egyszer csak megtört a jég és elkezdtek tapsolni - onnantól pedig minden volt, még rájátszás is. Tapasztalatom szerint meg lehet nyerni a legnehezebb közönséget is. Szeretem, ha tétje van egy fellépésnek és nem lehet tudni, hogy mi fog történni: ott és akkor kell megfelelni az adott körülményeknek. Ha rossz a hangosítás, ha kell tizenhárom, ha kell, négyszáz ember előtt. Ez ráadásul egy érzékeny felállás: a gitár és a szaxofon szólóhangszerek, így rögtön kihallatszik, ha nem jó - plusz a Gary-nek megvan az a régi jó free hagyománya, hogy elkezd kalandozni és azt ott helyben kell lekövetni. Ám ha minden fix és előre tervezett lenne, akkor unalmas is volna előadni.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés


Ajánljuk még a témában