Kováts Adél vezetheti a Radnótit

2015. szeptember 30. 13:49
A József Attila Színház, a Centrál Színház és a Katona József Színház élén a jelenlegi igazgatók folytathatják munkájukat, a Radnóti Miklós Színház vezetői posztját pedig Kováts Adél színművész nyerte el, miután a Fővárosi Közgyűlés szerdai zárt ülésén négy budapesti színház ügyvezető igazgatói pályázatának eredményéről döntött.

A Fővárosi Közgyűlés szerdai zárt ülésén született döntés szerint a József Attila Színházat Nemcsák Károly, a Centrál Színházat Puskás Tamás, a Katona József Színházat pedig Máté Gábor fogja vezetni további öt évig. A négy, nonprofit kft. formában működő színház jelenlegi ügyvezetőjének megbízatása 2016. január 31-én jár le. Az előadóművészeti törvény értelmében a vezetői feladatok ellátására pályázatot kell kiírni - a szakmai munka folytonossága érdekében - legalább hat hónappal korábban. A színházak ügyvezető igazgatói posztjára a pályázati felhívásokat az Emberi Erőforrások Minisztériuma honlapján július 30-án tették közzé. A Radnóti Miklós Színházat 30 éve vezető Bálint András nem pályázott újra, a társulat vezető művésze, Kováts Adél mellett Anger Zsolt színész-rendező adta még be pályázatát az igazgatói posztra.

 
A munkakörök betöltéséről a szakmai bizottság véleményét is mérlegelve döntött a Fővárosi Közgyűlés. Az előadóművészeti törvény alapján a pályázatok értékelését és a szavazás eredményét a helyben szokásos módon közzé kell tenni, ez a Fővárosi Közgyűlés döntéshozatalát követően fog megtörténni. A színházak ügyvezető igazgatói munkakörének betöltésével járó feladatok között van a színház művészeti programjának és gazdasági-üzemeltetési programjának kidolgozása és megvalósítása, valamint szervezeti, vezetési, működési feltételeinek megteremtése. A színházak ügyvezető igazgatói munkakörét mind a négy teátrum esetében 2016. február 1-jétől 2021. január 31-ig tölthetik be a nyertesek.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés


Ajánljuk még a témában