Womex: Hoppál szerint Budapest jó házigazda lesz

2015. szeptember 30. 14:44
A világzenei expo megfelelő helyre, Bartók és Kodály országába érkezik, Budapest jó házigazdája lesz az első kelet-közép-európai Womexnek. A kormányzat összességében 300-350 millió forinttal támogatja a rendezést - mondta Hoppál Péter, az Emmi kultúráért felelős államtitkára az esemény szerdai sajtótájékoztatóján a Müpában.

Hoppál Péter nagy megtiszteltetésnek nevezte, hogy a magyar főváros adhat otthont a három hét múlva kezdődő, október 21-től 25-ig tartó világzenei expónak. „A 70 évvel ezelőtt elhunyt Bartók Béla munkásságával, művészetével a világzenének is ikonikus alakja, az 1920-as évek végén pedig Kodály Zoltán volt az, aki Goethe nyomán a világon először írta le a világzene fogalmát. A dallamcsaládok kapcsolatrendszere Közép-Európában összekapcsolja az itt élő népeket, ezt a Duna Színpad programja is szimbolizálja” – emelte ki. Az államtitkár kitért arra, hogy a kormányzat számára nagyon fontos cél Magyarországot egyre inkább a nemzetközi kulturális események székhelyévé tenni. „A kormányzat a budapesti Womex főtámogatója, a 230 millió forintot meghaladó állami támogatás mellett 90 millió visszatérítendő szubvenciót nyújtottunk, emellett a Magyar Nemzeti Bank Pallas Athéné Geopolitikai Alapítványa további 50 millió forinttal szállt be a rendezésbe, ez összességében 1 millió euró feletti állami invesztációnak felel meg” – beszélt a részletekről Hoppál Péter.

 
Káel Csaba, a koncertek kiemelt helyszíneként szolgáló Müpa vezérigazgatója azt mondta, hogy a nép- és a világzene a gyökereinkben, a mindennapjainkban él a Kárpát-medencében és a Müpa indulása óta számos sikeres világzenei koncertet tartottak. „Nagy ünnepre készülünk, a Womex az egyik legtermészetesebb közegébe érkezik. A Müpában öt színpadon lesznek események, a hivatalos program mellett nagyon fontos, hogy október 20-án a Fonó Budai Zeneházban a magyar eseményen is komoly merítést tudunk adni a magyar nép- és világzenéből” – fejtette ki Káel Csaba. Weyer Balázs, a szervező Hangvető programigazgatója arról beszélt, hogy a Womex-rendezés köré sikerült kiépíteni az állami, a szakmai és a gazdasági szereplők széles összefogását. Úgy vélte, az eseménnyel lendületet tudunk adni a hazai világzenei színtérnek, amely saját szemével láthatja, miként működik ez az iparág. „Kilencven országból érkeznek vendégek a Womexre, amely egyszerre fesztivál, kongresszus és vásár. A Fonóba szervezett nulladik napi magyar est tíz fellépőjével együtt mintegy húsz magyar előadó mutatja be produkcióját. Úgy számolunk, a napi 3300 látogató, közülük 2800-3000 külföldi az öt nap mintegy 900 millió forintot fog elkölteni Budapesten” – hangsúlyozta. Lelkes András, a Hangvető ügyvezetője azt mondta, hogy a zenei programban a világ minden tájáról érkezett előadók lépnek fel, kínai szólistától nyugat-afrikai bulizenekaron át rapperekig. A Womexet idén 21. alkalommal rendezik meg, a szervezők kiemelt célja a régió muzsikájának bemutatása. A Womexen ötven ország 64 produkciója lesz látható és hallható. Az 1994-ben indult expo kiemelten fontos szakmai találkozója a világzenének, zenei szakemberek, ötszáz lemezkiadó, több száz újságíró, producerek, koncerttermek és klubok képviselői vannak jelen.
 
A budapesti Womex magyar fellépője lesz a Gypsy HeartBeats című, a Kárpát-medencei cigányzenét bemutató nyitógálán október 21-én Oláh Attila szlovákiai magyar roma, az északkelet-magyarországi autentikus cigány zenét játszó Romengo, a szintó kultúrából az erdélyi, kalotaszegi népzenéhez eltalált belga Tcha Limberger, a városi közönséget is megszólító Palya Bea, valamint Radics Ferenc és Pál István Szalonna együttese, amelynek zenéje a kárpátaljai hagyományokból táplálkozik. Közülük Palya Bea, valamint Lakatos Mónika és a Romengo a szerdai sajtótájékoztatón rövid ízelítőt adott produkciójából. A Womex showcase fesztiváljának 33 kiválasztott hivatalos fellépője között lesz Balogh Kálmán és Lukács Miklós formációja, a Cimbalomduó, a Közép-Kelet-Európa zenéjét a középpontba állító, Lettországtól Boszniáig előadókat felvonultató Club Duna színpadon zenél Herczku Ági és a Banda, illetve a Buda Folk Band, a Bazaar Kings pedig az A38 hajón sorra kerülő Dj Summiton játszik. A Fonóban a nulladik napon a Babra, a David Yengibarian Trio, a Dina Zenekar, a Fonó Zenekar, a Góbé, a HolddalaNap, a Kerekes Band, a Meszecsinka, a Parno Graszt és Zombori Zenekar lesz látható és hallható. A konferenciaprogramba, amely a Bálnában lesz, szintén jutott magyar előadó: Árendás Péter zenész és kutató az Utolsó Óra című népzenegyűjtési programról fog beszélni. A budapesti Womex fő médiatámogatója az MTVA.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés


Ajánljuk még a témában