Mit is gondol Ferenc pápa a melegekről?

2015. október 8. 18:04

Szőnyi Szilárd
Válasz.hu
A Szentszék ugyanakkor az utóbbi évtizedekben gesztusok sorát tette a melegek felé.

„Ugyancsak amerikai látogatásán a pápa találkozott egykori argentin tanítványával, egy több mint tíz éve homoszexuális párkapcsolatban élő férfival. A beszámolók szerint megölelték egymást – amint régi barátok között szokás –, és jól elbeszélgettek a régi időkről. Normális, szívet melengető gesztus: a pápa nem tagadta meg »objektíve rendetlen« hajlammal élő barátját, utóbbi viszont nem bojkottálta azt az egyházfőt, aki minden hivatalos nyilatkozatában kiáll a melegházasság ellen.

– A pápa ugyanis már 2010-ben, Buenos Aires érsekeként »antropológiai visszalépésnek« nevezte a melegházasságot, és az erről szóló argentin törvény leghatározottabb ellenzői közé tartozott. »Az argentin népnek olyan helyzettel kell szembenéznie, amely mélységes sebet ejthet a családokon. Egy készülő törvénytervezet szerint legális és engedélyezett lehet az azonos neműek közti házasság. Ez a tervezet megkérdőjelezi a család identitását és az anya-apa-gyermekek alkotta egység túlélési lehetőségét!« – írta akkor. De a melegházasságról szóló tavaszi szlovákiai referendum előtt is hasonló egyértelműséggel állt ki a hagyományos család megvédése mellett. (...)

– A Szentszék ugyanakkor az utóbbi évtizedekben gesztusok sorát tette a melegek felé. Miközben kinyilvánította, hogy a saját neméhez vonzódó férfit nem lehet pappá szentelni, több nyilatkozatban is leszögezte, hogy a homoszexuális embereknek ugyanolyan joguk van a pasztorális törődésre, mint másoknak. Ha az alaptanítás megváltoztatásáról nem is, erről bizonyosan sok szó fog esni a mostani szinóduson is.”

 

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 21 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

A melegek is hozzátartoznak a demokráciához.
Isten nem volt demokratikus, mert férfit és nőt teremtett.
Ma meg azon fáradoznak, hogy kis göndör "genderek" szülessenek.

Majd, ha ezeket is megunják, akkor már csak kecskék lesznek.

"Ha valakiről hajlamot feltételezünk, azt azután tesszük, hogy már jó párszor cselekedett valami hasonlót az illető."

Nem, ez tévedés.
Nem kell, hogy megcselekedje. Érzi magában a hajlamot a vonzódást a saját neme felé.
Lehet, hogy már egészen kicsi gyermek korától kezdve.
Mielőtt egy homoszexuális megteszi, rengeteget vívódik a gondolataival, a testével. Problémaként éli meg és nem örömnek a másságát.
Legfeljebb később elfogadja, beletörődik.

Előbb van a gondolat és csak utána a tett!

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés