Ákos ismét duplázik az Arénában

2015. október 26. 14:40
Decemberben ismét dupla arénakoncertre készül Ákos. A Még egyszer című új stúdióalbum lemezbemutatójára elkapkodták a jegyeket, így újabb dátumot kellett beiktatni: Ákos 2015. december 16-án és 17-én is színpadra áll zenekarával az ország legnagyobb fedett koncerttermében. Az esemény előtt pedig megjelenik a múlt évi Dupla Aréna anyaga DVD-n, 2 CD-s melléklettel november 17-én.

Dupla arénakoncertet ad idén is Ákos: 2015. december 16-án és 17-én mutatja be élőben a szeptember végén napvilágot látott új stúdióalbuma, a már platinalemezes Még egyszer anyagát. Az elsőként meghirdetett dátumra elkapkodták a jegyeket, így egy nappal korábban is lesz előadás a legnagyobb fedett magyar koncertteremben, a Papp László Budapest Arénában. Különösen szép eredmény ez annak tükrében, hogy idén már 17 nagyszabású koncertet adott: az Igazán turné műsorát közel 170 ezer érdeklődő látta 2015 nyarán. „Nagy élmény volt a turné, szépen összekovácsolódott a csapat. Itt nem csak a négy zenekari tagra gondolok, hanem a műszaki gárdára is. Elképesztő hangulatú koncertjeink voltak, hihetetlen az, amit a közönségtől kaptunk. Számunkra most az az igazi kihívás, hogy a sikeres és kiemelkedően látványos turnéműsort is meghaladó, komoly, hatásos, de teljesen megújított programot állítsunk színpadra az újabb fővárosi duplázás során.” – mesélte Ákos.

 
A közönség még a decemberi lemezbemutató előtt egy újabb kiadvánnyal lesz gazdagabb: kereken egy hónappal az év végi nagykoncert előtt, november 17-én jelenik meg DVD-n a múlt évi dupla teltházas arénakoncert anyaga, amelyhez most egyedülálló módon ajándékba minden vásárló megkapja a kiadvány hanganyagát dupla CD-n. „Aki ott volt a 2014-es nagybulink valamelyikén, annak nem kell magyarázni: a DVD az eddigi legkomolyabb látványvilágú koncertünket örökíti meg. Izgalmas átdolgozások, fontos repertoárdarabok és ritkán játszott dalok egyaránt szerepeltek a műsorban. A látványhoz méltó a rögzítés minősége és a vágás is. A teljes koncertet tartalmazó  gazdag képanyag mellé a DVD mellékleteként két CD-n átnyújtjuk az érdeklődőknek az előadás hangját is” – nyilatkozta Ákos a kiadványról. Az ARÉNA előadásokra jegyek kaphatók a www.akos.hu webáruházában, valamint az Eventim országos hálózatában.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés


Ajánljuk még a témában