A szembenézés árát nem lehet megspórolni

2015. október 26. 10:18

Dragomán György
MNO
Amikor megtörtént a rendszerváltás, senki nem azzal foglalkozott, hogy mi történt, hanem szabadnak lenni és élni akart. Pedig ezt az árat, a szembenézés és a gondolkodás árát nem lehet megspórolni. Interjú.

Amikor a menekültválság elindult, ön megjelentetett egy bejegyzést a Facebookon, amely arról szólt, hogy mindenki próbáljon körülnézni az otthonában, városában, és képzelje el, milyen volna azt elhagyni. Azóta eléggé sok minden történt. Hogyan látja most a helyzetet?


Ez nagyon fontos kérdés. Ugyanúgy látom. Továbbra is menekültnek tekintem magam, amiről írtam ugyanis, azt én átéltem. Három éven keresztül készültünk rá, hogy kényszerűségből át kell költöznünk Magyarországra, ezalatt próbáltam mindent megjegyezni Marosvásárhelyről. 1988-ban indultunk el. Nem kellett kerítést másznom, átsurrannom a zöldhatáron, viszonylag civilizált módon átjöttünk egy vonattal. Mégis… Mert a lényeg az, hogy milyen érzés a nulláról kezdeni az életet valahol, távol az otthonodtól. Akármilyen okból is indulsz el. Az első generációnak ez nem szokott sikertörténetként elsülni. Súlyos és nehéz döntés. Az elszakadás a szülőföldtől az egyik legnehezebb dolog a világon. Ha csak annyi lenne, hogy máshol nagy a jólét, miért nincs Magyarország fele már Norvégiában? Azt gondolom tehát, hogy a legnagyobb empátiával kéne kezelni ezt a kérdést, nem irigységgel, nem haraggal és főleg nem gyűlölettel. A magyar politika xenofób hangneme nagyon zavar. Nem most kezdődött ez a hang egyébként, hanem a huszonhárommillió románozással, csak sajnos azóta is kitart. A menekültek vonulásával egy folyamat indult el, amely megállíthatatlan. A háború globálissá vált. Honnan jön a benzin, amelyet a kocsinkba tankolunk? Természetes, hogy előbb vagy utóbb a benzinnel együtt az emberek is jönni fognak. Ezt nem lehet megúszni, de meg kell próbálni normálisan kezelni a helyzetet.

Amikor önök áttelepültek, milyen fogadtatásban volt részük?

Szerencsés időszakban érkeztem. Akik korábban jöttek, azokról azt sem tudták, miért beszélnek ilyen jól magyarul. Magyarország akkoriban teljesen elfelejtette, hogy a határon túl is élnek magyarok. Aztán elindult egy megismerési vagy újra megismerési folyamat. Az én generációmnak szerencséje volt, minket jól fogadtak, mindenki segíteni próbált. Az öcsémet már megint csak lerománozták az iskolában. Mindez a propagandáról szól. A nyolcvanas évek végén rengeteget beszéltek róla a tévében, hogy micsoda szenvedés jut az erdélyi magyaroknak, micsoda szörnyűségek elől menekülnek Magyarországra. A kilencvenes évek elején aztán megint megváltozott a beszédmód. És akkor a nép is elkezdte úgy gondolni, hogy minek jönnek ezek ide, maradjanak otthon. A közhangulatot erősen befolyásolja a média. Az említett Facebook-bejegyzésemre egyébként számtalan olyan levelet kaptam, amelyben arról próbáltak meggyőzni, hogy mi nem olyan menekültek voltunk, mint amilyenek most érkeznek. Pedig a magam részéről nem látok markáns különbséget. Elmenni nehéz. Mindenkinek nehéz. Nekünk valóban könnyebb volt, mint nekik, hiszen legalább a nyelvet beszéltük. Hálás vagyok a sorsnak, hogy nem kellett messzebbre mennünk.

Azt veszem ki a szavaiból, hogy egy nép szabadságeszménye felülről megváltoztatható.

Így van. A propaganda ki tudja üresíteni a nyelvet. Láttam már ezt. Magyarországon szerintem azért jött létre az egész szövegirodalom, mert Esterházyéknak vissza kellett szerezniük valahogy a nyelvet. Az ideológia üres kígyóbőrré változtatta a fogalmakat és a szavakat. Ezt kellett megtölteni újra tartalommal, és ennek egyetlen módja volt: szét kellett szedni az egészet, aztán össze kellett rakni. Újra birtokba kellett venni a szavakat. Erdélyben nincs ilyen posztmodern hagyomány. Ennek oka, hogy ott az ideológiai kiüresítés az államnyelvet, azaz a románt érintette, a magyart nem. Visszatérve a kérdéshez: úgy gondolom, hogy egy nép szabadságeszménye és empátiája megváltoztatható a megfelelően sulykolt ideológiával. Minden attól függ, hogyan és milyen szavakat használunk. A nyelv a gondolkodás legfőbb eszköze. Ha a szavak jelentése megváltozik, a gondolkodás is más irányt vesz. (...)

Az egyéni emlékezet és a társadalmi emlékezet között lát különbséget? Az imént idézett bekezdés hatására kezdtem el gondolkodni rajta, hogy a szocializmus például mintha éppen azáltal maradt volna mindmáig életben, hogy elfelejtettük.

Ez igaz. Azt hiszem, be kell hoznunk a képbe az amnézia fogalmát. Azt lehet igazából elfelejteni, ami minket már nem érdekel. Ami érdekel, az velünk marad, legfeljebb nem akarunk szembenézni vele. Ez történt a szocializmussal is. Amikor megtörtént a rendszerváltás, senki nem azzal foglalkozott, hogy mi történt, hanem szabadnak lenni és élni akart. Pedig ezt az árat, a szembenézés és a gondolkodás árát nem lehet megspórolni, különben soha nem derül ki, mi történt, te mit csináltál a rendszerben, és a rendszer mit csinált veled. Hogy valójában ki is vagy te.”
Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 18 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Ha még mindig azt gondolod a migránskérdésről,mint az elején, akkor -lehetsz bármilyen nagy író - ostoba vagy.
Hihetetlen, hogy egy kisebbségből jövő, magyarsága megélésében korábbn korlátozott állítólag értelmes ember hogy nem látja, hogy itt már súlyos identitáskérdésről és esetleges fenyegetettségről van szó.

Válaszok:
marko11 | 2015. október 26. 11:48

Rmeke író, megfontolt szavak.

Az érzékenység és az együttérzés alól valóban nem vagyunk felmentve és szükség van arra, hogy az írók rendre emlékeztessenek erre (is) bennünket.

A mi társadalmunk is sokszorosan sebzett, nem feltétlenül a politikusoknak róható fel a társadalmi önzés.

Ugyanakkor igazuk van a levelezőknek, az európai szabadság-menekültek nem azonosak a muszlim háború- és nyomorúság elöli menekültekkel. A muszlimok a szabadság hiánya miatt nem szoktak menekülni, az az elenyésző kivétel.

A benzines hasonlat pedig többszörösen elhibázott. Ilyen társadalmi összefüggés nincs, ráadásul véletlenül sem onnan menekülnek, ahol olaj (és nem benzin) van, kizárólag, ha az olajos földön háborúznak, mint Irakban. Majd menekülnek az olajvidékekről is, ha elfogy az olaj, mert a bevételeket luxusra és nem fenntartható gazdaság létrehozására fordítják. De az végképp más történet lesz. A lényeg, hogy a civilizációs különbségekre viszont egy írónak illene az interjú által sugalltnál sokkal érzékenyebbnek lenni.

fenyegetettség? persze, amikor az átlag európai családban 1, esetleg 2 gyereket vállalnak

Elolvastam a máglya című könyvet. Kb. olyan, mintha Nádas Péter írta volna, de őszintén szólva jobb a Dragomán, mármint jobban ír, mint a Nádas Péter.

A kérdés az, hogy az egész "gyermeki monológ"-ban írt könyveket olvassa-e valaki 50 év múlva.

Azt tudjuk, hogy Sütőt, Tamásit, Csoórit, Csurkát, Szabó Dezsőt, Kányádit az unokáink is olvassák, úgy 50 év múlva. De Eszterházyban, Nádasban, Dragománban nem vagyok biztos.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés