Makovecz születésének 80. évfordulójára emlékezik a Héttorony Fesztivál

2015. november 2. 10:46
A rendezvénysorozat keretében olyan produkciókkal töltik meg országszerte a Makovecz Imre által megálmodott épületeket, amelyekre maga az építész is bólintana.

Makovecz Imre építész születésének 80. évfordulójára emlékezik a november 5. és 20. között zajló idei Héttorony Fesztivál - mondta el Horváth László fesztiváligazgató. Hozzátette: a neves építész életműve befejezetlen, hiszen a fővárosban nincs általa tervezett jelentősebb épület, viszont megvalósításra vár a templomterve. „A Héttorony Fesztivál akkor teljesíti be a küldetését, ha ez a budapesti épület is megépül, a világ a csodájára járhat, és a fesztivál kulturális rendezvényei lakhatják be tereit” – fogalmazott Horváth László. A fesztivál idei helyszínei között van Budapest mellett Makó, Kakasd és Jászapáti, valamint programoknak – koncerteknek, fényfestésnek, vetítéseknek, kiállításoknak és beszélgetéseknek – ad otthont a kárpátaljai Tiszapéterfalva képtára, a szlovéniai Lendva színház és hangversenyterme és a Kolozsvár-Törökvágási Református Templom is.

 
A rendezvénysorozat keretében olyan produkciókkal töltik meg országszerte a Makovecz Imre által megálmodott épületeket, amelyekre maga az építész is bólintana – fűzte hozzá a fesztiváligazgató. Az idei rendezvénysorozat a Fonó Budai Zeneházban veszi kezdetét, ahol bemutatják a fesztivál szimbolikáját tükröző Jelterv építészeti pályázat legjobb terveit, valamint Makovecz és a nomád nemzedék címmel konferenciát is szerveznek. A szocializmus évtizedei alatt a „vissza a természetbe” és „vissza a saját kultúránkhoz” jelszavakat megélő ikonikus magyar alkotók, köztük Makovecz Imre is, önmagukat a „nomád nemzedéknek” nevezték el. Ennek a nemzedéknek a találkozóhelyévé alakul át a Fonó november 5-én – mondta el Horváth László. A rendezvényt Szalóki Ági és barátai, valamint a Düvő zenekar és Kubinyi Júlia koncertje színesíti. 
 
A Héttorony Fesztivált november 20-án, Makovecz Imre születésnapján nagyszabású gála zárja a Zeneakadémián, ahol az észt Arvo Part – a 2011-ben elhunyt építész kedvenc zeneszerzője – Lamentate című műve csendül fel, valamint hallható lesz Kiss Ferenc A holdudvarház dalai című ciklusa is Vedres Csaba szimfonikus hangszerelésében. A hangversenyen Makovecz Pál fog vezényelni, az est részeként első alkalommal adják át a Makovecz Imre-díjat. A Kossuth- és Prima Primissima díjjal, valamint Corvin-lánccal is kitüntetett Makovecz Imre (1935-2011) Magyar Pavilonja nagy nemzetközi sikert aratva épült fel 1992-ben a Sevillai Expón. Tíz évvel később ennek az épületnek az üzenete inspirálta a szervezőket arra, hogy megrendezzék az első Héttorony Fesztivált, amely a zene és építészet szerves kapcsolatára igyekszik ráirányítani a figyelmet. A fesztivál részletes programja a www.hettoronyfesztival.hu internetes oldalon olvasható.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés


Ajánljuk még a témában