Indulatokat fog provokálni ez a film

2015. november 4. 17:13

Goda Krisztina
24.hu
Nem akartuk nevesíteni semmit, mert akkor a Veszettek egy propagandafilm lett volna, ahogy azt sem akartuk, hogy politikai pártok csatározzanak felette.

Zavar, amikor gárdafilmként hivatkoznak a Veszettekre?


Most már inkább csak röhögök rajta, mert az összes bélyeg, amit rásütöttek a filmre, az bőven azelőtt került rá, hogy bárki látta volna. Nem titkolt vállalása a filmnek, hogy egy szélsőséges szervezetről szól, de nem a Magyar Gárdáról mintáztuk. Ez a megfogalmazás leszűkít valamit, amit nem kéne, mert sok minden másnak is megfeleltethető. Akár Magyarországon, akár Európában, akár máshol.

Eljuthat ez a film azokhoz, akik ilyen szervezetek tagjai?

Nem szántam ennek a filmnek társadalomformáló szerepet, csak egy történetet akartam elmesélni. Viszont amikor Kazincbarcikán forgattunk, a statiszta fiúk, akik a szervezet tagjait alakították, megerősítették, hogy a taglalt jelenség létezik. Nagyon sok olyan srác van, aki alapvetően jó érzésű, de tartozni akar valahová, csatlakozik egy szervezethez és nem méri fel, hogy mivel azonosul, ráadásul adott esetben egy ponton túl már késő kiszállnia is. Ha ez a film eléri azokat a srácokat, akikben a jóindulat megvan, hívó szó lehet, hogy maradjanak észnél. (...)

A film nem nevez nevén semmit, nincsenek cigányok, skinheadek, Magyar Gárda vagy Betyársereg. Mi van, ha mégis ezek jutnak a néző eszébe?

Nem akartuk nevesíteni semmit, mert akkor az egy propagandafilm lett volna, ahogy azt sem akartuk, hogy politikai pártok csatározzanak felette. Nem baj, ha párhuzamok jutnak eszébe a nézőnek, inkább az a probléma, ha valaki nem nézi meg, és úgy van róla határozott véleménye.”
Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 32 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Engem biztosan nem provokál. Én A filmeket szeretem nézni. Manapság egyre kevesebb készül.

Ha már mindenképpen elfolyik a pénz legalább lenne jó a múvi.

"az a probléma, ha valaki nem nézi meg, és úgy van róla határozott véleménye"
az internet (névtelen) világában mindenkinek határozott véleménye van, mindenről!

Ne! Fogadok, hogy még te sem láttad a filmet. Pedig te szoktál filmet nézni. (A legtöbb "szakértő" hozzászólóval ellentétben.)
Ugyanis semmiféle olyan bizonyítás nincs a Veszettekben, amiről te írsz.
Viszont nagyon emlékeztet az Amerikai história X c. filmre.

Kösz a filmajánlót, nem fogom kihagyni!

Szóval te sem láttad? "Akkor meg kussoljál!"

Jut eszembe még az Amerikai históriáról.
Azt mondják, hogy a rendező szándéka szerint még inkább anti pc lett volna a befejezés.
Ugyanis e szerint az utolsó filmkockákon Edward Norton újra leborotválja a haját.
De a gyártó New Line Cinema nem járult hozzá, hogy így fejetődjék be a film. Amin a rendező, Tony Kaye, állítólag annyira felháborodott, hogy megpróbálta levetetni a nevét a stáblistáról.

Nem fog indulatokat provokálni, mert senki nem nézi meg.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés


Ajánljuk még a témában