Szomorú, hogy a gondolkodásra nincs igény

2015. november 6. 11:10

Goda Krisztina
Index
Ez a film a ma Magyarországáról szól. Egy olyan országról, ahol az emberek demagógiák mögé bújva érzik biztonságban magukat, és ahol szép lassan elfelejtünk gondolkozni. Interjú.
Az Index kritikáját is olvastad, gondolom: a témafelvetését és a kivitelezését dicsértük ugyan, de hiányoltuk a bátorságát és a témára való reflexivitást, a gondolatot. Mi a véleményed erről, szeretnél erre reagálni?

Ezt a filmet azért nem nevezném biztonsági játéknak. Nem bátor akartam lenni, elsősorban egy történetet szerettem volna elmesélni. A kritikák gyakran olyasmiket kérnek számon a filmeken, ami az alkotóknak soha nem is volt céljuk. Ez egy feszült, fordulatos, akciójelenetekkel dúsított drámai történet, ami egy aktuális élethelyzetből indul ki.  Nem akarok konkrétan az Index kritikára reagálni, de volt pár visszatérő dolog, amire igen. Sokan problémának tartották, hogy a filmben nem nevezünk meg konkrét pártokat, személyeket, etnikumot vagy az egyesületet. Ez egy stiláris döntés volt, mert nem akartuk, hogy a film politikai csatározások eszköze legyen, ráadásul valóban fiktív személyek és szervezetek szerepelnek benne, de azt is elég nyilvánvalóvá tettük, hogy ez a film a ma Magyarországáról szól. Egy olyan országról, ahol az emberek demagógiák mögé bújva érzik biztonságban magukat, és ahol szép lassan elfelejtünk gondolkozni. Elfelejtjük a határokat jó és rossz között, igazság és igazságtalanság között.

Igen, azt sokszor nyilatkoztátok, hogy ez nem egy gárdafilm, hogy a filmed nem ennyire konkrét és közvetlen. Mégis, a filmed egyfajta kiegyensúlyozott semlegességgel áll hozzá a témájához. Szerinted mit fog gondolni erről a filmről egy Jobbik-szavazó?

A filmbeli egyesület megfeleltethető bármilyen szélsőséges szervezetnek, akár itthon, akár külföldön. Nem a Magyar Gárdáról szól, mert nem arról mintáztuk.
 
A Veszettek egy nagyon kiábrándult, szomorú, lehangoló film a mai magyar állapotokról. Ez a te kiábrándultságod, a te szomorúságod?
 
Ez inkább egy felkiáltó jel, ami arra vonatkozik, hogy mibe csúszhatunk bele észrevétlenül, ha hagyjuk, hogy a csordaszellem sodorjon minket bele valami visszafordíthatatlanba. Az én szomorúságom inkább az, hogy pont erre a gondolkodásra nincs igény. Amúgy én inkább a feszült, fordulatos és drámai szavakkal jellemezném a filmet. Volt, aki azt mondta, úgy izgult, hogy a körmével felsebezte a tenyerét. Én ezt a hatást szerettem volna elérni. 
Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 40 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

"Egy olyan országról, ahol az emberek demagógiák mögé bújva érzik biztonságban magukat, és ahol szép lassan elfelejtünk gondolkozni." - Ez is egy ideológia ám! S az ilyen általánosítások soha nem igazak. Ebben az országban hatalmas viták vannak. Nagyon erős és nagyon szembenálló szempontokkal. És méginkább félelmekkel, amelyeket részben a múltból örököltünk, részben a nagy különbségek miatt alakultak ki bennünk.

Ettől még a film lehet jó is, rossz is. Majd megnézzük.

Kár a gőzért, a film nem azért bukott meg, mert az emberek hülyék, és nem értik, mit akar a film, hanem azért, mert a magyar emberek irtóznak a magyar filmektől, és teljesen jogosan, hiszen senki sem akar pénzt kiadni olyasmire, ahol 2 órán keresztül kell követni egy rosszul megírt cselekmény élettelen karaktereinek hiteltelen vergődését.

Nem láttam a filmet, nem is fogom megnézni, mert maga a témaválasztás hibás, hiszen nem aktuális, nem valódi problémát, pláne veszélyt boncolgat.
Szkinehedek a '90-es évek közepe óta nem igazán vannak. Gárdisták sem masírozgatnak egyre nagyobb számban. Ott, ahol egy erőszakos csoport félelemben tartja a békés lakosságot, nem nácik vegzálnak etnikai kisebbséget, hanem a kisebbség terrorizál időseket, kiszolgáltatott helyzetben lévőket.
Emiatt nem kíváncsi senki a filmre, hiszen nincs azonosulás, nincs katarzis. Olyan, mintha arról forgatnánk filmet, hogy válik pár ELTE matek szakos hallgatóból green peace aktivista. K.rvára nem érdekelne senkit az sem.

Kár a "lotyó" és "ribanc" megszólítás, mert nyilvánvaló, hogy a rendező nem pénzért árul szexuális szolgáltatásokat, és az indulat kifejezésére sem alkalmas ez a 2 főnév. Javaslom inkább a hülye, belterjes libsi, ostoba, beteges, egysíkú jelzőket. Ezek ráadásul indulat nélkül írják le a valóságot.
A mondandóddal viszont teljes mértékben egyetértek.

Meg kell futni a kötelező köröket. Ha ez sem lenne, akkor már Apache helikopterek lőnék Budapestet. Fogd fel védelmi pénznek!

Az a film, amelyik arról szól, hogy kopasz, önjelölt rendvédelmisek, bomberdzsekiben a saját kezükbe veszik az "igazsászolgáltatást" az NEM a mai Magyarországról szól!

TE azon kevés hozzászóló közé tartozol, aki jártas a filmek, még a magyar filmek világában. (De, ha nem tévedek, ezt a filmet még nem láttad. Pedig van jó, mint az Amerikai história X! Sőt!)
Szóval te pontosan tudod, hogy a magyar nézőnek a szar amcsi film kell vagy ha magyar, akkor legyen olyan gagyi, mint pl. a Megdönteni Hajnal Tímeát.
Igenis, a magyar nézőt az elmúlt 20-25 évben leszoktatták a magyar filmről, pláne az olyan filmről, amelyik elgondolkodtat.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés


Ajánljuk még a témában