hvg.hu: Migránsosat játszanak a gyerekek az iskolákban

2015. december 9. 13:52
Betört a világpolitika a gyerekek életébe: rabló-pandúr helyett migráns-terrorelhárító játék az új sláger az általános iskolákban a hvg.hu riportja szerint. A szakemberek szerint nem egészséges, hogy ennyire belefolyik az aktuálpolitika a fiatalok életébe.

Migránsok és terrorelhárítók csapnak össze – most éppen az általános iskolákban. A hvg.hu riportja szerint egy fővárosi általános iskolákban már szülői értekezletet is tartottak, mivel az alsós gyerekek rabló-pandúr felosztás helyett a migráns-terrorelhárító párosban teremtették újra a klasszikus játékot. „Állítólag nem erőszakosan játsszák, még ha olykor azt kiabálják egymásnak, hogy »felnégyellek« meg »felgyújtalak«” – nyilatkozott a lapnak egy apuka.

A szülői értekezleten a szakember azt javasolta a szülőknek, hogy beszéljék át a témát otthon a gyerekekkel. A lapnak nyilatkozó szociálpszichológus szerint a a közvélemény migránsok ellen hangolása a gyerekek szintjén is működik, és nem egészséges, hogy ez ennyire belefolyik a gyerekek életébe. Ráadásul ők egyszerűsíteni fogják a sok szempontból rendkívül összetett kérdést, ami így egyszerűen a jó és a rossz harcává válik.

Összesen 23 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Igen, egészen biztosan migránsosat és terrorelhárítósat játszanak a gyerekek, és azt ordítják, hogy felgyújtalak, meg az is lehet, hogy újabb HVG-színvonalú szenzációról van csak szó.

Iszonytató! Az a parttalan és differenciálatlan szellemi kútmérgezés, amit a média csinál. Így az sem lenne csoda, ha a még meg nem született ikrek már az anyaméhbe migráns és terrorelhárító akciókat játszanának.

Egyelőre bevándorlók vannak, akik között vannak menekültek is. Ugyanakkor lehetnek pedofilok, drogterjesztők és egyéb aberráltak is. Sőt! Fertőző beteg is. Ez azonban az ellenőrzéskor, vagy később derül ki.

Nekem van három macskám. Egy soha nincs kinn, kettő pedig nappal kint van. Néha azt tapasztalom, hogy valami hasonlót játszanak. Gondolom, hogy meg kellene írnom a történetet a hvg-nek? Attól tartok, hogy az anonimitás csorbát szenvedhetne és akkor hogyan tudnák elszámolni a cicák felé.

LOL
Szellemírókra gondolsz?

Semmi! Az én gyerek "forrásaim" szerint viszont akik eddig büdös cigányoztak, azok most büdös migránsoznak!

Bezzeg, amikor svéd gyerekekkel irattak Orbánnak levelet, az nem volt aktuálpolitika.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés