Eljárás

Kötelezettségszegési eljárást indít az EB a magyar menekültügyi szabályozás miatt

2015. december 10. 12:44
Kötelezettségszegési eljárást indít Magyarország ellen az Európai Bizottság a menekültügyi szabályozás miatt. A Bizottságnak például azzal van problémája, hogy nem lehet fellebbezés keretében újabb tényekre és jogi szempontokra hivatkozni, valamint Magyarország fellebbezés esetén nem függeszti fel automatikusan az adott ügyben hozott határozatokat.

Több uniós tagállam, köztük Magyarország ellen is kötelezettségszegési eljárást indít az Európai Bizottság (EB), mert úgy véli, hogy ezen országok menekültügyi szabályozásának bizonyos pontjai nincsenek összhangban a közösségi joggal – jelentették be a szervezet csütörtöki sajtótájékoztatóján Brüsszelben. Az Európai Bizottság csütörtökön felszólító levelet küldött Magyarországnak, és ezzel kötelezettségszegési eljárást indított a közelmúltban elfogadott magyar menekültügyi jogszabályok ügyében.

A menekültügyi eljárásokkal kapcsolatban a bizottság aggodalmának adott hangot azzal kapcsolatban, hogy nem lehet fellebbezés keretében újabb tényekre és jogi szempontokra hivatkozni, valamint Magyarország fellebbezés esetén nem függeszti fel automatikusan az adott ügyben hozott határozatokat, és ezáltal még a fellebbezés elbírálása előtt az ország elhagyására kényszeríti a kérelmezőket.

Az EB szerint az is aggályos, hogy az illegális határátlépéssel kapcsolatos gyorsított büntetőeljárásokra vonatkozó magyar törvény nem tartja tiszteletben az eljárás során igénybe vehető fordításhoz és tolmácsoláshoz való jogról szóló uniós irányelv rendelkezéseit, amelyek biztosítják, hogy a büntetőeljárás nyelvét nem értő gyanúsítottak megkapják minden szükséges dokumentum írásbeli fordítását. A szervezet szerint az is problémás, hogy a menedékjog iránti kérelmeket elutasító határozatok bírósági felülvizsgálatára vonatkozó új magyar törvény értelmében nem kötelező a kérelmezők meghallgatása.

Már korábban is jelezték a problémákat

A bizottság korábban már megvizsgálta az Országgyűlés által júliusban és szeptemberben elfogadott jogszabály-módosításokat, és adminisztratív levélben közölte előzetes aggodalmait a magyar hatóságokkal. A magyar hatóságoknak két hónap áll rendelkezésükre a bizottság újabb levelének megválaszolására. Ha a felszólító levélre nem érkezik válasz vagy Magyarország olyan észrevételeket tesz, amelyek nem tekinthetők kielégítőnek, az EB úgy dönthet, hogy az eljárás következő lépéseként úgynevezett indoklással ellátott véleményt küld Budapestnek. Ezt követően – ha szükséges – a bizottság az Európai Unió Bírósága elé viheti az ügyet.

Az Európai Bizottság csütörtökön Olaszországgal, Görögországgal, Horvátországgal és Máltával szemben is kötelezettségszegési eljárást indított, amiért nem sikerült maradéktalanul átültetniük jogrendjükbe és végrehajtaniuk a közös európai szabályozást a menekültügy terén.

A bizottság felszólította Görögországot, Horvátországot és Olaszországot, hogy pontosan hajtsák végre a menedékkérők hatékony ujjlenyomat-vételéről és az adatoknak az Eurodac-rendszerbe 72 órán belül történő továbbításáról szóló rendeletet. Az Európai Bizottság októberben adminisztratív levelet küldött Athénnak, Zágrábnak és Rómának ezzel kapcsolatban, a jelzett aggályokra azonban két hónap elteltével sem születtek megfelelő megoldások.

Az EB emellett felszólította Görögországot és Máltát, hogy jelentsék be a menekültügyi eljárásokról szóló irányelv teljes körű átültetése érdekében tett nemzeti intézkedéseiket, amelyekről eddig nem tettek bejelentést.

Összesen 113 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Nekem meg az EB-vel van problémám, de már q..vára.

A lényeg hogy bátra jöjjenek a migránsok, igaz?

Aztán miből lesz fejlesztés az országban??
Ma egyetlen komoly beruházás nem valósul meg az EU pénze nélkül.

Ha valamelyik ország rászolgált a kötelezettségi eljárás megindítása az Németország, mert Merkel uniós felhatalmazás nélkül hívta meg a migránsokat, utaztatva őket az útba eső országokon keresztül az uniós költségvetés terhére. Ugyanakkor felfüggesztette az eljárás során a rendeletek betartását. Így közvetve a terrorizmus felélesedéséért is felelősséggel tartozik.

1.Ezt nevezi a mélylélektan túlkompenzálásnak : a migránsügyben bűntudatos-hülye-impotens-balfék EB terelni akar...
2. Az EB úgy tesz mintha lenne jelentősége az említett jogi részletkérdéseknek : ha megváltoztatják a kívánalmuk szerint a jogi részleteket , ez semmit nem változtat a lényegen , azon , hogy hazánk megvédi a határokat , az EB meg nyilvánvalóan képtelen erre .

Ez nem a lényeget érintő kicsinyes jogászkodás. Mi esetleg elvben sem biztosítjuk a fordítás és tolmácsolás lehetőségét, akik pedig az áramlattal küzdenek, pl. a görögök, a gyakorlatban képtelenek biztosítani. Valószínűleg a gyakorlati tapasztalatok alapján korlátozták nálunk a fordítást a bírósági eljárások során. Legtöbbször az történt ugyanis, hogy a bíróság előtt az érintett nem jelent meg, mert már rég továbbállt az országból, ám a tolmács-fordító megjelent és ki kellett fizetni. Rengeteg pénz elment erre feleslegesen.

"szeretnék aláírást gyüjteni a jelenlegi eu vezetőinek leváltásáért...hogy elhetséges ez?"
-----------------------------------
Ugye, nem viccből, nem ironikus értelemben vetetted fel - nagyon remélem, mert ez engem is érdekelne, mint Európa megmentésének egyik módja.

Na már most, az a helyzet, hogy visszaköszön az a szöveg, amit itthon a Soros civilek és szervezetek ugattak még a kerités építése kapcsán, valamint a törvények elfogadása után. Panaszt tettek az EB-nél és mindenhol ahol lehetett.

Mivel valójában igazán nem lehetett jogi kifogást tenni a törvénnyel kapcsolatban ezért olyan civilek által hangoztatott vádakkal indokoltak ami azért távol áll a valóságos eljárási rendtől amit a törvény előír és azt maradéktalanúl betartják.

Mivel a szerb és horvát zöldhatáron elkészült teljes mértékben akerités és szinte elenyésző az illegális határátlépés, valamint a tranzitzonáknál is csak lézengenek a hivatalos határátkelökön meg szinte nulla a menedéket kérő mivel már tisztába vannak a magyar szabályozással így okafogyott ez az egész Eljárási cirkusz.

Olyan utánlővésnek tünik, mint általában az eunál nem ritka. Hiába Isten malmai és az eu bürokraták lassan örölnek.

Várható volt a kötelezettszegési eljárás, de nincs sok jelentősége. Magyarországra csak légi úton jöhet menekült, évi 100 van ilyen.
Minden nyelvjárásra kár lenne és nem is lehet tolmácsot tartani.

Viszont egy másik tagállam elég komoly kötelezettszegési eljárásoknak néz elébe. Aug.25-én felfüggesztette Dublin III.-at.

Pedig de. Mint a cikk írja,

"Az Európai Bizottság csütörtökön Olaszországgal, Görögországgal, Horvátországgal és Máltával szemben is kötelezettségszegési eljárást indított, amiért nem sikerült maradéktalanul átültetniük jogrendjükbe és végrehajtaniuk a közös európai szabályozást a menekültügy terén."

Mert ott vezér kultusz van...

Hát az a fejlesztés nálad sem jött össze...

Például néhány száz kilométer autópálya, de olvasd el a tájékoztató táblákat a nagyberuházások mellett.
Nomeg a VEZÉR vejének cége is EU-s pénzből fejlesztette a közvilágítást a Fidesz vezette településeken.
Hogy Mészáros gázszerelő-földműves Lőrinc által elnyert pályázatokról már ne is beszéljünk...

Aha.
Szóval akkor VIKTOR is ballib, mert amikor aláírta a következő ciklusra szóló támogatási szerződést, azzal dicsekedett, hogy ez hány vagon húszezer Forintost jelent az országnak.
Szóval még Viktor is önáltatja magát...

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés