Ma hír

2016. január 5. 13:32

Murányi András
Népszabadság
Alkalmilag egy – ki tudja, pontosan milyen okból – felrúgott kollégiumi barátság, mi több, szövetség fajult odáig (több lépcsőben), hogy az ország szeme láttára komplett bábszínházat vetítenek elénk.

„Alkalmilag egy – ki tudja, pontosan milyen okból – felrúgott kollégiumi barátság, mi több, szövetség fajult odáig (több lépcsőben), hogy az ország szeme láttára komplett bábszínházat vetítenek elénk: te aljas Simicska Lajos, hát fogsz te itt szórakozni velünk a jó huszonöt éves szerződéseddel! Amivel persze korántsem azt szeretném állítani, hogy a szóban forgó vállalkozó – kilencvenes években fellendülő, a második Orbán-kormány megalakulása után egy cikluson át csodálatosan szárnyaló – karrierje példaértékűnek tekintendő; csupán annyit jegyeznék meg, ez így is, úgy is az úgynevezett Balkán legalja. (Felkészülne publicisztikailag: a Kovács Ákos-sztoriból útjára induló, kvázi párhuzamos történet.)

S most mondanám, hogy jó érzésű polgár legszívesebben kifejelné az ablaküveget attól, hogy az ország sorsa, közpénzek, tenderek fókuszáltsága, hirdetőoszlopok állapota, reklámozók élete ilyen-olyan viszonyrendszerek alkalmi hőfokától függ, csak – attól tartok – ilyesféle konklúziókkal már nem mondanék semmit.

Jelen helyzetben csupán egyet remélhetek: konkrétan azt, hogy a közvetlen életünket befolyásoló projektek ügyében összeveszés, ajtócsapkodás, gecizés több nem nagyon lesz.

Jut eszembe.

Lőrinc, önnél minden oké?”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 15 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés