Kutatható múlt

Hagyományok Háza: elérhetővé vált Halmos Béla óriási hagyatéka

2016. január 25. 13:48
A Hagyományok Háza honlapján elérhetővé tették Halmos Béla egykori prímás és szervező hatalmas hagyatékát, amely több ezer tételből – kéziratokból, felvételekből, fényképekből – áll. Halmosról több tavaszi rendezvényen is megemlékeznek majd tisztelői.

Közzétették Halmos Béla több ezer tételből álló hagyatékát a Hagyományok Háza honlapján. A hagyaték többek között publikációkat, tudományos kéziratokat, népzenei kiadványokat, eredeti népzenei gyűjtéseket, videó- és hangfelvételeket, valamint fényképeket tartalmaz – írja a Fidelio

Halmos Béla, a magyarországi táncházmozgalom egyik elindítója és első prímása több mint négy évtizedes aktív tevékenysége során zenészként, folklórgyűjtőként és oktatóként a magyar népi kultúra és a táncházmozgalom ügyéért dolgozott és jelentős életművet hagyott maga után. Folklórgyűjtéseit, kéziratait, fényképeit, könyvtárának egy részét és mesterhegedűjét is magába foglaló hagyatékát az örökösökkel történt egyeztetés után 2014-ben a Hagyományok Háza vásárolta meg, és annak beszállítását követően az intézményben rögtön el is kezdték a hatalmas anyag feldolgozását. 

A másfél évig tartó munkát Árendás Péter népzenekutató vezetésével a Folklórdokumentációs Könyvtár és Archívum munkatársai végezték. 

Halmos hegedűje egy évig  

A tavaszi évadban több rendezvényen emlékeznek meg a legendás prímásról, szervezőről, aki idén lenne 70 éves. Március 30-án Lipták Dániel, a Halmos Béla-vándordíj (Halmos Béla hegedűjének használata egy évig) első tulajdonosa ad koncertet a Hagyományok Háza színháztermében. A vándordíjat, valamint a táncházmozgalomban végzett kiemelkedő szervezői tevékenység elismeréséért járó Halmos Béla-emlékérmet 2015-ben alapították. 

Idén a két kuratórium a díjra és az emlékéremre méltók jelölésére felhívást tett közzé, az elismeréseket május 7-én a Táncház Napja gáláján adják át. A Zeneakadémia nagytermébe szervezett, A Szerettől a Szamosig című koncertet Pávai István Jagamas János és tanítványai kevéssé ismert gyűjtéseiből állította össze a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Népzene Tanszékének diákjai számára. 

Táncház napja Halmos tanítványaival 

Aznap országszerte ötödszörre rendezik meg a Táncház Napját, amelyet először a Halmos Béla által alapított és vezetett Hagyományok Háza Baráti Köre Egyesület szervez. Június 4-én, a prímás születésnapján, idén először Halmos Béla-napot tervez a Hagyományok Háza egész napos konferenciával, mesterkurzusokkal. A nap zárásaként Az a szép piros hajnal című önálló lemezét mutatják be – a prímások Halmos Béla helyett az ő tanítványai lesznek. 

A kormány decemberben jelentett be a népzenészeket, táncosokat, népzenei programokat támogató Halmos Béla-program indulását.

 

Összesen 1 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés


Ajánljuk még a témában