Asylpaket II

Új szabályokkal kedveskedik Németország a migránsoknak

2016. január 28. 20:11
Új, menekültekről szóló törvénycsomagról egyeztek meg a német nagykoalíció pártjai. Két évig felfüggesztik a korlátozott védelem alatt álló menekültek németországi családegyesítését, gyorsabban kitoloncolják az észak-afrikai migránsokat és lehetővé teszik a németországi szakképzést elvégző fiatal menedékkérőknek, hogy két éven keresztül ott dolgozhassanak.

Másodszorra is módosítanák a németországi menedékjogot. A Spiegel értesülése szerint a nagykoalíciót alkotó pártok elnökei által csütörtök este elfogadott, és a szocdem alkancellár, Sigmar Gabriel által bejelentett, hamarosan a kormány elé kerülő törvénycsomag-javaslat két évre felfüggesztené a személyes üldözésnek közvetlenül nem kitett menedékkérők németországi családegyesítését. Olyan személyeket értenek a megnevezés alatt, akiknek a genfi konvenció értelmében nem adható menekültstátusz, ám mégsem lehet őket hazaküldeni, mivel ott kínzás vagy halálbüntetés várna rájuk. 

Ezt a korlátozást főleg a CSU sürgette és az SPD ellenezte. A kompromisszum végül az lett, hogy a korlátozást bevezetik, de a Törökországból, Jordániából és Libanonból áttelepítendő kontingensek összeállításában törekednek az oltalmazottak családjainak egyesítésére.

A tárgyaláson – melyen a CSU élén álló Horst Seehofer és a CDU-elnök kancellár, Angela Merkel is jelen volt – arról is döntöttek, hogy speciális felvevőtáborokat rendeznének be, amelyekben gyorsított eljárással dönteni lehet arról, jogosultak-e a menedékkérők a menekültstátuszra, írja a Spiegel.

A német nagykoalíciót vezető politikusok abban is megegyeztek, hogy Marokkó, Algéria és Tunézia mostantól biztonságos származási országnak számít, így az észak-afrikai migránsok kitoloncolása ezzel meggyorsulhat. A Spiegel cikkének értelmezése szerint a német kormány ezzel a kölni szilveszteri eseményekre is reagál, hiszen az erőszakoskodók és támadók nagy része észak-afrikai menedékkérő, illetve menekült volt.

Mostantól integrálni fognak

A fiatal migránsokról is született megállapodás: amennyiben valaki menedékkérőként Németországba érkezik, és elkezd, majd sikeresen el is végez egy szakképzést, annak a sikeres vizsgát követően két éven keresztül joga van legálisan Németországban dolgozni. Döntés született arról is, hogy a menedékkérőknek havi tíz eurós önrészt kell fizetniük az integrációs tanfolyamokon való részvételért, áll a Spiegel cikkében.

Sigmar Gabriel elmondta, a német kormány politikája a menekültcsomagról szóló vita után mostantól az integrációra helyezi a hangsúlyt, pártja eurómilliárdokból óvodákat hozna létre, több tanárt képezne ki és szociális bérlakásokat is építene.

Összesen 46 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Személy szerint nagyra becsülöm a németeket. Azonban a nagyon jó kép alapján azt gondolom, hogy a jelenlegi politikai vezetők ennek a népnek nem a becsülendő része.

Válaszok:
packó | 2016. január 28. 20:22

Ezt Mandics György úgy fogalmazta a temesvári forradalom kapcsán, hogyha a szart keverik a márványhoz, abban az esetben a márvány lesz szaros.

Na most itten ez van.

Válaszok:
packó | 2016. január 28. 20:20
Taksony | 2016. január 28. 20:22

Mandics György: Temesvári golgota.

Erősen ajánlom.

Ezt most hallom először, de nagyon jó! :)

Válaszok:
packó | 2016. január 28. 20:25

A Seehofer pedig láthatóan ott követ el hibát, hogy nem áll fel.

Ugyanis nem a jelenlegi felállásban kell keresni a mutti utódját, mivel itt félév múlva minde más lesz. Erre pedig kár, ha rámegy a Seehofer (Herr!).

Feltétlenül olvasd el, én minden karácsonykor elolvasom. A második kiadásának más a címe.

A magyar sajtó természetesen agyonhallgatta, mint Cseres Tibor Vízaknai csaták című könyvét (is)-

Válaszok:
Taksony | 2016. január 28. 20:28

Ez sajnos túl későn és túl kevés. Ha ezt tavaly nyáron döntik el akkor talán lett volna értelme. Miután beözönlött hozzájuk több mint egymillió ember akinek nagy részéről sem azt nem tudják hogy kicsoda sem azt hogy most hol tartózkodik, nem hiszem hogy sok értelme van ilyen részletkérdésekben döntést hozni. A megoldás az lesz ha jön egy olyan kormány aki hajlandó és képes lesz ezeket visszapaterolni oda ahonnan jöttek. (Nem oda ahol beléptek az EU-ba, az csak szarkeverés lenne!)

Válaszok:
pollip | 2016. január 28. 20:32

Köszi a tippet. A Vízaknai Csatákat olvastam, még ma is eszembe jut néha. :)

Válaszok:
packó | 2016. január 28. 20:32

"havi tíz eurós önrészt kell fizetniük"

Azért remélem nem fognak megszakadni ilyen kaliberű terhek alatt.

"A német nagykoalíciót vezető politikusok abban is megegyeztek, hogy Marokkó, Algéria és Tunézia mostantól biztonságos származási országnak számít, így az észak-afrikai migránsok kitoloncolása ezzel meggyorsulhat. "

Már ha a desztináció országai ezt megengedik- vagy van velük erről élő szerződés.

Cserestől még ott van a Foksányi szoros. Nagyon jó, a XIX. század végi Magyarországról, a székelységről Ugron Gáborról és a csángókról.

Meg persze az alap: Vérbosszú Bácskában. A délvidéki magyar holokausztról. Merthogy az az volt.

Szerintem is utánlövés, nem mennek vele semmire.
Nevetlen és adattalan embertömeggel nem tudnak mit kezdeni, jelentős részük eltűnt. Ha óvodát létesítenek számukra, akkor a párhuzamos társadalom alapjait fektetik le.

Válaszok:
bini | 2016. január 28. 20:53

600 ezren még nincsenek regisztrálva azonosítva. Akik meg vannak azokról sem tudják, hogy valódiak-e az adataik.
Másik milyen szakmát lehet megtanulni és vizsgát tenni olyanoknak akik a nyelvet sem birtokolják két év alatt s még dolgozni is.

A német exporttermékek szinvonalát hogyan akarják biutositani egy gyorstalpalót végzett"szakmunkással".

Ez semmi más csak terelés-

Válaszok:
pollip | 2016. január 29. 9:32

Most aztán minden jóra fordul, mint a mesében.
A migránsok meg tovább áradnak és lobogtatják a meghívó levelet.
Szegény szar, hány pofont adnak még neki Merkelék!

"Mostantól integrálni fognak"

Hajrá!

Igen, német probléma. Nem megkérdőjelezve a német szuverenitást, azért Európának sem mindegy, hogy elzárják az atomerőműveiket és begyújtják a fosszilisiket, meg improtálnak ( is), aztán milliószámra hívnak be zömmel illegális, Istent, törvényt nem tisztelő más civilizációt olyan magállamba ahonnan - egyenlőre - free / frei a mozgás szinte az egész Europába. Full egoizmus, ami szolidaritásnak van eladva. Praktikusan a nyugdíj biztosítóik az adófizetők befizetéséiből transzferálják a német nyugdíjak alapját. Munkaerő van bőven Európában.

Az elmúlt fél évben Seehofer teljesen hülyét csinált magából. Már csak legyintek ha látom hogy megint nyilatkozott valami nagyon keményet. Szerintem azért van ott hogy általa megnyugodjon a német keresztény demokrata: nem annyira rossz a helyzet, közel a megoldás. Hát, sajnos ez nem így van, Seehofer meg egy gerinc nélküli báb.

Kicsit pesszimista vagy. Szerintem még az is nagyon kérdéses hogy Merkellel mi lesz ha a márciusi választások nem a jó eredmányt hozza. Márpedig a németek most tényleg bedühödtek. Nézd meg a legfrissebb közvélemény-kutatási adatokat.

Egyetértünk. Csak a szakma megszerzéséről beszélnek, pedig az nem megy nyelvtudás nélkül.
Volt egy statisztika, miszerint a beiskolázottak több, mint 80%-a otthagyja a képzést nyelvtudás híján.

Egyetértünk. Ott is hagynák a gyereket, ha egyszeri összegről lenne szó.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés