Örök élet, ingyen sör?

2016. február 4. 9:31

Bec Crew
Science Alert
Amerikai tudósok már 35%-al meg tudják hosszabbítani az egerek életét.

„A meghosszabbodott élettartam mellett még egészségesebbek is maradtak a kísérleti egerek, tehát lehet reménykedni előbb vagy utóbb az ember nyomorúságosan rövid életét is ki lehet tolni majd akár a végtelenségig. Ugyanis az orvostudomány eddig nem sokat tudott felmutatni, hogy a hagyományos élettartamot meghosszabbítsa, jelenleg csak annyit lehet elérni a fejlettebb országokban (és itt gondoljunk a magyar egészségügy kiváló helyzetére) minél többen érjék el a lehetséges életkort.

 
Már a Lear királyban is az öregkor gyűlöletét és szomorúságát ecsetelik: »Mint Thinótosz, aki halhatatlanságot kért és kapott, de elfejtett mellé örök ifjúságot is kérni, így az örök élet kilátása éppolyan rémes és elviselhetetlen, mint a halálé, hacsak nem járul hozzá számtalan egyéb kincs.«
 
 
Mi szabályozza az öregedést? Három főbb elmélet létezik erről. Az egyik szerint, hogy sok sejt elpusztul: az agysejtek pl. százezrével pusztulnak el, és az élet igen korai, magzati szakasza után, már nem is pótlódnak soha. A második elmélet mutációkkal magyarázza az öregedést: az osztódó sejt nem mindig szabályszerűen, pontosan követi azt az utat, amelyet az anyasejt megtett. Hibák csúszhatnak be, ezt elősegíthetik és erősíthetik más folyamatok is, mint a radioaktív sugárzás. A harmadik elmélet szerint az öregedést nem kívánatos vegyi anyagok felhalmozódása okozza. Néhány életfontosságú anyag csak a sejtosztódás során cserélődik, és a sejtosztódás ütemének általános lelassulása a szükséges anyagok a hiányához vezet és a nemkívánatos anyagok felhalmozódásához.
 

A jelenlegi kísérletek, melyek a Mayo Clinic College of Medicine-ben folytak 35%-al tudják tehát az egerek életét kitolni, teszik ezt úgy, hogy az öregedő sejteket eliminálják. Ezek azok, amelyek nem osztódnak már és felelősek a test öregedéséért és a szervek lassú és rossz működése véget is. Az öregedő sejtek kimetszése késleltette a szív és vese degenerálódását is, de az áttétek és rákos sejtek burjánzását is mellesleg. A jelenlegi technológia viszont még csak a kísérleti egerek 60–70%-ban vált be, tehát tökéletesíteni is kell a metódust és még nagyon messze van az, amikor emberkísérleteket is végezhetnek.
Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 1 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés