Kvótaügy

Orbán: Nem akarunk migránsokat!

2016. február 25. 10:27
Miért kellene importálnunk nyugati államok gondjait? – tette fel a kérdést Orbán Viktor a német Bild című lapnak adott interjújában a kvótarendszerrel kapcsolatosan. A kormányfő leszögezte: a népszavazási kezdeményezés nem Európa ellen, hanem éppen az európai demokrácia védelméért szól.

A Bild című német lap interjút közölt csütörtöki számában Orbán Viktor miniszterelnökkel „A Németországból érkező hang goromba, durva, agresszív” címmel. A kormányfő elmondta: azért kezdeményezett népszavazást, hogy megakadályozza az uniós jogot sértő EU-kényszerkvótát. Nem lehet az emberek feje felett a jövendő nemzedékek életét nagyban megváltoztató döntéseket hozni, a befogadási kvóta pedig megváltoztatná Magyarország és Európa nemzetiségi, kulturális és vallási profilját – tette hozzá. Kiemelte: „döntésem nem Európa ellen szól, hanem az európai demokrácia védelméért”. 

A demokrácia alapelve ugyanis a hűség a nemzethez, a közép-európaiak pedig megtanulták, hogy elveszítik szabadságukat, ha nem a polgárok érdekeit képviselik. Hozzátette: „nem megosztani, hanem védeni akarjuk polgárainkat”. Ezt azt jelenti, hogy „nem akarjuk, hogy migránsok jöjjenek hozzánk” – tette hozzá, felvetve: „miért kellene importálnunk nyugati államok gondjait?” 

Európa a nemzeti érdekek összességéből jön létre, és az Európa-politika nem állhat az egyes országok érdekeivel szemben – szögezte le arra a kérdésre, hogy számára fontosabbak-e a nemzeti érdekek Európánál. Arra a kérdésre, tönkremehet-e Európa, amely Helmut Kohl volt német kancellárnak szívügye volt, egyebek között kifejtette, hogy Helmut Kohl tanítványai közé sorolja magát. Hangsúlyozta: most a „brüsszeli káosz és a unió lebénulása” fenyeget.

Szurkol Merkelnek

A miniszterelnököt leginkább az zavarja, hogy Brüsszel eltűri a „szerződésszegés kultúráját”. A kérdésre, osztja-e Robert Fico szlovák kormányfő azon nézetét, hogy a németek diktátumot adtak a menekültkérdésben, azt válaszolta: nem beszélne diktátumról, ugyanakkor a „Németországból érkező hang goromba, durva, agresszív”, és ez a „migrációs válság jelenlegi káoszában nagy probléma”, hiszen a németek és „mi, közép-európaiak őrizzük Európa alapértékeit”, a keresztény-zsidó világképet, a megbízhatóságot, hogy a szerződéseket mindig betartják. Most a vita helyett összetartásra lenne szükség, kiváltképp azért, mert Brüsszelből „egész más jelzések érkeznek: multikulti, rendetlenség, szerződésszegés” – mondta a kormányfő.

Nemmel válaszolt a kérdésre, hogy a német különút felelős-e a menekültválságért, és kifejtette: a menekülthullámot a közel-keleti káosz váltotta ki, a német kancellár pedig „csak reagált erre és üdvözölte a migránsokat”, és eközben „bizonyára szem előtt tartotta népe javát”. „Szívből kívánom Merkel asszonynak, hogy sikerüljön, amit elkezdett”, de „mi magyarok fenntartjuk magunknak a jogot, hogy ne vegyünk részt ilyen kísérletekben, mert azt gondoljuk, hogy ez áll népünk érdekében” – mondta Orbán Viktor.

Kijelentette, hogy aki tömegesen visz be országába „nem regisztrált bevándorlókat a Közel-Keletről”, az terrorizmust, bűnözést,  antiszemitizmust és homofóbiát is importál. Elmondta, hogy Magyarország a kultúrák olvasztótégelye, ahol keresztények és zsidók „együtt, és nem egymás mellett élnek”, nincsenek gettók vagy környékek, amelyeket tanácsos elkerülni, és nem fordulnak elő olyan jelenetek, mint szilveszterkor Kölnben. Hangsúlyozta: nem szeretné, hogy gyermekeinek olyan világban kellene felnőniük, amelyben „Köln megtörténhet”.

Orbán szerint a politikusok nem hallgatnak a népre

A kormányfő kiegészítette azt a korábban a Bildnek tett kijelentését, miszerint a magyar alkotmány első paragrafusa szerint a német kancellárnak mindig igaza van. Azt mondta: nem kell mindenben utánozni a németeket, „a német menekültpolitika nem alternatíva nélküli, de Merkel asszony alternatíváját nem látom”.

Nem „szépségversenyről” van szó, reagált arra a kérdésre, tetszik-e neki a német kancellár legnagyobb ellenfelének szerepe. Aláhúzta: tény, hogy ha tavaly nyáron Berlinben és Brüsszelben hallgattak volna a közép-európaiakra, akkor ma legfeljebb néhány tízezer „igazi menekült” lenne Európában, és nem több mint egymillió „ellenőrizetlen migráns”. Hozzátette: kezdettől fogva követelték a bevándorlók megállítását, és a menekültek és „gazdasági migránsok” szétválasztását.

Arról, hogy milyen hibák vezettek Angela Merkel elszigeteltségéhez, megjegyezte: a magyar alkotmány második paragrafusa szerint „soha ne adj tanácsokat a német kancellárnak”. Szerinte az európai politika a migrációs kérdésben egyre inkább elszigetelődik, és a politikusok túl kevéssé hallgatnak a népre, nem csak Németországban. Vesztes helyzetbe kerül, aki a bevándorlás kérdésében a polgárok megkérdezése nélkül és az emberek akarata ellen akar dönteni – mondta.

Értelmetlen a kvótarendszer

Magyarország nem tartozik Németországnak, „kivittek vagyunk” – fogalmazott a szolidaritásról szóló kérdésre, hangsúlyozva: a magyarok nem szívesen élnek más pénzén, és nem akarják, hogy más az ő pénzükön éljen. Szerinte a 160 ezer menekült tagállamok közötti elosztásáról hozott döntés „nem legális” és ellentmond az uniós jognak. Ez az elosztási képlet egyszerűen értelmetlen és nem működik, de ezt Brüsszelben nem akarják elismerni – húzta alá. Segíteni csak annak lehet, aki elfogadja a segítséget – fogalmazott Orbán Viktor Görögországról szólva. Hozzátette, hogy „szurkol” a görögöknek, „de a jogot és a törvényt nekik is be kell tartaniuk”.

A március elejére tervezett EU-Törökország csúcsról egyebek között kifejtette: az EU „alázatosan koldul” a külső határok biztonságáért, ami nem jó politika, mert „Európa jövőjét és biztonságát függővé teszi Törökország jóakaratától”. Orbán Viktor hozzátette: Brüsszel olyan ígéreteket tesz a törököknek, amelyeket az uniós tagországok nem tudnak és nem is akarnak betartani. Illúziónak nevezte azt a tervet, hogy több százezer embert átvegyenek Törökországtól és elosszanak a tagállamok között. „Engem itt Budapesten felakasztanának a lámpavasra, ha ehhez hozzájárulnék” – mondta a miniszterelnök.

Összesen 250 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

A ballib meg akar migránsokat!
Sokat, hogy rájuk szavazzanak!

"..Engem itt Budapesten felakasztanának a lámpavasra, ha ehhez hozzájárulnék”

Magyarországon él és "vállalkozik" (pontosítok: máskéntvállalkozik) 130.000 kínai.
Az adó- és járulékfizetési moráljuk és korrumpáló képességük legendás

Ők mégis szívesen látottak

Vajon miért?

Eredetiben a cikk sokkal jobban tükrözi Orbán gondolatmenetét és ütösebb is a mondanivalója.

Itt egy-egy kiemelt részlet a szövegkörnyezetből és ezáltal a forditás sem adja vissza az egész interju fillingét.

Migráns téma letudva, de továbbra is csak a rothadó nyugat???

"..Orbán arra kért tervet Matolcsytól, hogy hogyan tudjuk utolérni Ausztriát.."


http://444.hu/2016/02/25/orban..

2020-tól nincs eu-s támogatás, nincs terület alapú támogatás.

Idén meg jövőre gyorsan lerántják amit még lehet, azután már nincs értelme maradni. Így spekulálnak szerintem.

Azután jöhet a vörös cár meg a Szovjetunió. Pakssal már amúgy is lehorgonyoztunk a keleti parton pár évtizedre.

Bele kell húzni mert sosem érjük utol őket.

"..Orbán arra kért tervet Matolcsytól, hogy hogyan tudjuk utolérni Ausztriát.."


http://444.hu/2016/02/25/orban..

Nézzük a realitásokat. Tavaly vagy 170.000 migráns regisztrált nálunk, a befejezett (menedékes) eljárások száma talán, ha ezer volt. Nem azért, mert nem dolgoztak volna a hivatalnokok, hanem azért, mert a delikvensek egyszerűen leléptek a gazdag országok felé. Nyitott határok mellett irreális ez az uniós "betelepítési" terv. Zárt táborokba kellene őket rakni, ahhoz, hogy maradjanak, ami nyilván ellentétes az Unió elveivel...

Orbán most helyesen szólt.

Megjegyzem,
a "magyar alkotmány - német kancellár" poénkodás
nem kellett volna - kétszer, meg pláne nem.

Mert ki.szott sok hitelt adnak:

"..Sem a teherforgalomban, sem a személyforgalomban nem lenne kihasznált a Budapest-Belgrád-vasútvonal – vélik a VS.hu-nak nyilatkozó szakértők. A kormány mégis 472 milliárd forintot szánna a vonal fejlesztésére, a paksi bővítéshez hasonló konstrukcióban, csak orosz helyett kínai hitelből..."

http://vs.hu/gazdasag/osszes/5..!s6

Több száz éven keresztül megszállva tartottak bennünket különféle hódítók (törökök, osztrákok, oroszok). Nem véletlen, hogy nálunk érzékeny téma a szuverenitás kérdése.

A kvótanépszavazás ugyanolyan politikai műbalhé mint a halálbüntetés tematizálása volt. Jogilag nonszensz (Alaptörvény 8. cikk (3) d), és életszerűtlen egy menekültválság idején. Viszont prímán el lehet vele terelni a figyelmet a minden elborító korrupcióról, a tiltakozó pedagógusokról, széteső egészségügyről, kivándorlásról, szegénységről stb. Ha hagyjuk magunkat, le is nyomja a hatalom a témát a torkunkon.

Magyarországnak régen volt ilyen felkészült, karakteres, a nemzeti érdekeket ilyen határozottan megjelenítő, képviselni próbáló vezetője. Szándékosan nem utalnék korábbi hiteles vezetők neveire, ami óhatatlanul a megosztást generálná csak.

S most nemzeti konszenzusra van szükség. Orbán Viktor pártok felett rendezi két sorba a nemzetet. Pártállástól függetlenül a józan többség áll szemben a balliberális pártok önfelszámoló ideológiája által gerjesztett kisebbségi korlátlan befogadást valló, a zsidó-keresztény kultúra értékeit feladó kisebbséggel.

Lendvai Ildikó a minap a Kossuth Rádióban azt ecsetelte, hogy a ballib gyakorlatilag életképtelenné vált, hiteltelen a társadalom többsége számára. Pártjaik, politikai mozgalmaik abszolút esélytelenül mozognak a politikai légtérben, s a megoldás csak az összes civil szervezettel, gondolkodói műhellyel történő összefogás szülte programadás lehet.

Az irány biztosan jó, de ha Lendvai Ildikó szellemében a ballib pártok, zöldek, civilek az alapvető zsidó, zsidó-keresztény érdekekkel szemben politizálnak változatlanul, akkor végleg bukásra vannak ítélve.

Az, ahogyan ma reggel a médiában miként értékelték a kvótára vonatkozó kormányzati kezdeményezést arra int, hogy a ballib és a civilek semmit sem értettek meg az európai, s hazai folyamatokból.

Orbán Viktor tartósan fogja uralni a magyar politikát. Addig marad Magyarország, Magyarország, addig fog létezni Európa legvirágzóbb zsidó kultúrája is.

Orosz történelmi áthallás nélkül tehát ma már csak a többség és kisebbség áll egymással szemben. A ballib pártok, civilek az ország, Európa iszlamizációjának nyílt támogatásával tovább zsugorítják támogatói bázisukat. Normális magyar, velünk élő nemzetiségi honfitársunk, bármilyen vallási közösség tagja, baloldali, liberális gondolkodó nem engedheti vesztébe rohanni a nemzetet, az országot a balliberális, civil őrület okán.

Miként Izraelnek, úgy Magyarországnak is vannak belső ellenségei, ők a mi szégyenünk.

Válaszok:
Gombóc XVI. Artúr | 2016. február 25. 13:10

Alapvetően nem lenne problémám azzal, ha be kell fogadni pár ezer embert, gond nélkül felszívódnak a magyar társadalomban, anélkül hogy észrevennénk.

Persze, ez csak akkor működik, ha mi döntjük el, hogy ki lesz az a 1000-2000 ember, akit hajlandóak vagyunk átvállalni.
Na itt jön a probléma.

Ugyanis az elosztást valószínű a központból fogják végrehajtani, és a velünk szemben mindig jó fej EU valószínű nem a kétgyermekes mérsékelt családokat fogja Magyarországra osztani, hanem a problémás, 45 éves pedofil tinédzsereket.

A német szélsőjobb csak 1-2 éve aktivizálta magát, addig gyakorlatilag láthatatlan volt a társadalom számára, így a bevándorlók számára is, a másod, harmadgenerációs bevándorlók radikalizálódása viszont sokkal korábbra nyúlik vissza.

Az Európai Unió Tanácsa, az Európai Unió Bizottság és az Európai Unió Parlamentje súlyos mulasztást követett el.
Ugyancsak több schengeni szerződés aláíró ország is mulasztást követett el. Elsősorban Görögország és Németország.
A hatályos uniós jogszabályok értelmében a felsoroltakkal szemben meg kellene indítani a kötelezettségszegési eljárást.

SCHENGENI MEGÁLLAPODÁS

3. cikk
(1) A külső határokat főszabályként csak a határátkelőhelyeken és a meghatározott nyitvatartási időben lehet átlépni. A részletesebb rendelkezéseket, valamint a kishatárforgalomra vonatkozó kivételeket és feltételeket, továbbá a tengeri forgalom speciális kategóriáira, mint például a sétahajózásra és a part menti halászatra vonatkozó szabályokat a Végrehajtó Bizottság határozza meg.
(2) A Szerződő Felek kötelezettséget vállalnak arra, hogy büntetni rendelik a külső határoknak a határátkelőhelyeken kívüli helyeken vagy nem a megállapított nyitvatartási időben történő jogellenes átlépését.

2011-bn Franciaország és Olaszország jelezte az Európai Unió felé a migráns kérdés problémáit. Ennek ellenére a felsorolt intézmények lényegében semmit sem tettek, mással voltak elfoglalva. Többek között azzal miképpen ültethetik Magyarország kormányát a vádlottak padjára.

2015 év elején már látszottak a később kialakuló problémák, mégsem intézkedtek. Sőt még most sem tesznek olyan intézkedést, amely megfelelne a schengeni egyezményben foglaltaknak. Görögország ellen már tavaly el kellett volna indítani a kötelezett szegési eljárást. Nem indították meg, most meg Görögország kormánya lép fel fenyegetően.

Németország kancellárja első bejelentésével meghívta a migránsokat, melynek hatására felgyorsult a beáramlók száma. Átvállalta az ellenőrzést, amely lehetővé tette, hogy a migránsok tömege az uniós országokon keresztül-kasul áramoljanak ellenőrizetlenül. Amikor Magyarország technikai akadállyal próbálta fékezni és ellenőrzés alá vonni a migrációt támadták és ebben is élen járt Németország és Ausztria.

A helyzet súlyos és továbbra is csak téblábolás van az EU-ban. Németország pedig nem az Európai Unió, csak egy tagország. Merkel sem az Európai Unió kancellárja, hanem Németország kancellárja. Ez kellene tudomásul vennie és ehhez tartania magát.

Összegezve: A felsorolt szervezetek, országok, ezek vezetői és tagjai mulasztása miatt alakult ki a jelenlegi helyzet. Ezért ők felelősek az életet követelő eseményekért, a tagállamok belső biztonságának a veszélyeztetésért. Így, szerintem mindegyikkel szemben jogos lenne a kötelezett szegési eljárás megindítása.

Nem azt mondom, hogy nincs köze a szélsőjobbnak a muszlimok radikalizálódásához, de csak minimálisan.
Sokkal fontosabb tényező ebben a társadalmi lecsúszás, az elidegenedés, az anómia, az eltérő kulturális jelenségek.
Persze, mára akcióból reakció lett, és ezzel megállíthatatlan folyamatok vették kezdetét, de az teljesen félrevezeti a probléma megértését, ha a szélsőjobbnak tulajdonítunk olyat, amihez nem sok köze van.
Bár nyilván ez a legkényelmesebb.

csak a miheztartás végett:

a késes afgánok már a bécsi plázákban is dolgoznak!

http://www.krone.at/Oesterreic..

Éljen Rákosi!!

Éljen Rákosi!!

Éljen Rákosi!!

Nem akarok.

Nyilatkoztam.

De ezt népszavazás nélkül is megmondom, úgyhogy miattam nem kell kidobni több milliárd Forintot egy értelmetlen népszavazásra.
Lenne annak pénznek jobb helye is szerintem.

Szerinted?

Aki pedig nem ért egyet Rakosi elvtárssal, az a nép ellensége!!

Cigányok lakta területekre nálunk is veszélyes bemenni.
Betelepítésekről, integrálhatatlan tömegekről kellemetlen történelmi tapasztalataink vannak.
Tegnap Csintalan és társai ordítozva követelték a migránsok befogadását - tőlük kellene minél előbb megszabadulni.
Tiszta szerencse, hogy már nem az ő kezükben van az ország.

Bocs, de én nemcsak komcsi vagyok, hanem jobbikos, Fideszes, liberális és gyurcsányista is, mert ezidáig ezeket a jelzőket kaptam azoktól, akiknek nem tetszett amit írtam.
Az "állásfoglalásról" és az "általános magyar álláspontról" meg annyit, hogy egy demokráciában mindenkinek joga van saját véleményre.

Ha ez téged zavar, akkor te valamit nagyon nem értesz...

Az országot az EU-ban az ország miniszterelnöke képviseli. Az ő álláspontja pedig már eddig is világos volt.
Az összes felmérés is azt mutatja, hogy a lakosság nagy része ugyanezt mondja.
Biztos lehetsz benne, hogy ezt az EU képviselői is nagyon jól tudják.
A népszavazásnak pedig az EU felé semmilyen következménye nincsen, ezért felesleges pénzkidobás az erről szóló népszavazás.

Mi sem akarunk migránsokat, Viktor!

Több mint 3 ezer Milliárd Forint "pusztán szakmai kérdés"????
Te melyik országban élsz??

Nem igazán zavar, hogy mit mondanak rólam a fanatikusok.
Akinek számomra számít a véleménye, azzal tudok vitatkozni személyeskedés nélkül is.
Mert a "komcsizás" csak azt mutatja, hogy a vitapartneremnek nincsenek érvei. Ugyanis sokan a személyeskedéssel helyettesítik az érvelést.

Amúgy ha szerinted én komcsi vagyok, akkor még nem olvastad azt, hogy én miket szoktam Böszméröl írni...

El kell őket tartani, követelőznek,erőszakosak,már több száz éve itt vannak, és még nem sikerült őket integrálni.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés