Látják: az erőszak velejárója a rendszernek!

2016. március 2. 10:22

Haász János
Index
Magyarországon a jog uralmát felülírja a jogalkotó uralma.

„A legfontosabb ugyanis az, amit a két döntés egyértelműen megfogalmaz (nem először a 2010 óta tartó permanens kétharmados forradalom időszakában):

Magyarországon a jog uralmát felülírja a jogalkotó uralma.

Hogy bármikor, ha van egy nekünk nem tetsző jogszabály, gyorsabban átírhatjuk, mint hogy Nyakó István annyit mondhatna, hogy időpecsét. Ráadásul a „nekünk nem tetsző jogszabály” átírása itt egyben azt is jelenti (szintén nem először az elmúlt öt-hat évben), hogy durván sérül a jogbiztonság egyik alapelve, a visszamenőleges hatályú jogalkotás tiltása. A parlament egy jogerős, ám a regnáló politikai hatalomnak kedvezőtlen bírósági döntést írt felül egy laza mozdulattal.

Ellenzéki képviselőt erőszakkal megakadályozó kopaszok, majd az így orvul és törvénysértően szerzett előnyt legitimáló, részben jogászok alkotta választási bizottság, bírósági döntést törvénymódosítással lenullázó-felülíró parlament – nem egész 24 órán belül kaptuk ezt a nyakunkba. És mindezt tulajdonképpen rezzenéstelen arccal tudomásul vesszük, hiszen nem lesz tőle drágább se a gáz, se a sör, se rosszabb a metró, se kevesebb a fizetésünk. Miközben az egész abszurd és hallatlan és nonszensz és ijesztő. De épp a folyamatossága miatt már nem üti meg, már ez sem üti meg az ingerküszöböt.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 44 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Az egészben az a legszebb, hogy sok diszlájkot kaptál, de senki nem vitatja, hogy igazad van.

Már a rajongók sem tudják cáfolni, hogy igazad van.
Nekik már csak egy zsenge diszlájkra futja...

Neked sincs sok eszed. Csak a mandiner ide vágó cikkét felejtetted el elolvasni: http://jog.mandiner.hu/cikk/20..

"...tegyük fel, hogy hitelesítik a kérdést, Erdősi Lászlóné megkapja a hitelesített aláírásgyűjtő íveket, amiket szépen hazavisz, aztán beteszi őket a fiókba és megvárja, hogy leteljen az aláírásgyűjtésre rendelkezésre álló négy hónap, anélkül, hogy egyetlen szem aláírást is összegyűjtött volna. Akkor mi van?"

"Látják: az erőszak velejárója a rendszernek!"
A Magyar Rádió udvarát koncentrációs táborként használta a rendőrség!
Eddig ilyenről 2006-ból tudtunk.
Ismét megtörtént? Orbán alatt?
Mikor?

Kis hülye!
A norvég pénzt Magyarország kapja, nem pedig ilyen-olyan alapítványok!
A mindenkori kormánynak ezért joga és kötelessége kontrollálni a folyamatot.
Pl., hogy ne az ország érdekei ellen használják.
A nemzeti bankok másutt is hasonlóan járnak-jártak el, mint Matolcsyék.
Azt én értem, hogy ha Magyarország gazdagodik, az sokaknak elviselhetetlen perverzitás.
De miért kellene a perverzekhez igazodnunk?
Holnap akkor a kiskorú megrontásáért Oscart lehet kapni, a nekrofília pedig minimum életműdíjat érdemel majd.
Kösz, legyetek ezzel boldogok.
A keményen dolgozó kisembert ez hidegen hagyja.

"Látják: az erőszak velejárója a rendszernek!"


[ Szerintem Arthur királynak van igaza! :-) ]

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés